H. J. Eysenck  angol pszichológus - a 20. század iskola-teremtő tipológusa - alkotta meg a stabil és a kiegyensúlyozatlan (a továbbiakban. St és Ke) személyiség-típust. (Az olvasó - a fordítói szabadság következtében - a St helyett a szilárd vagy a kiegyensúlyozott, a Ke helyett pedig a bizonytalan vagy a neurotikus jelzővel is találkozhat.)

            Eysenckre általában jellemző, hogy személyiség-elképzelése nem kategorikus, hanem inkább dimenzionális jellegű. Elképzelése szerint az St-Ke tengely két végpontja között bárhol elhelyezkedhet a személy; sokan a tengely közepe táján találhatók - de mindenkiről eldönthető, hogy inkább St-, vagy inkább Ke-típusú. Azt is hangsúlyozza Eysenck, hogy e típus részben veleszületett idegrendszeri sajátosság miatt tartozik ide, részben viszont - igaz, az előbbi sajátosság  talaján kialakult  - tanult viselkedésről van szó.

            A veleszületett sajátosságok befolyásolják a vegetatív és a központi idegrendszer működését is. Így a St-személyiségnél erősek a gátlási (csillapító) folyamatok, melynek következtében a személy egyfajta "eltompultsággal" reagál stressz- és/vagy feladat-helyzetben. A Ke-típus vegetatív idegrendszere labilis, központi idegrendszerében pedig fokozott szerepet kapnak a serkentő (izgalmi) folyamatok.

Nézzük mindezt a viselkedés szintjén, ami látványosabban mutatja az eltéréseket!

1. A St-személyiségnek "fát lehet vágni a hátán": egyáltalán nem érzékeny, sőt: gyakran, mintha "érzéketlen" lenne (Vannak neked egyáltalán érzéseid?!) - el tudja engedni magát bárhol és bármikor (lefekszik vagy csak leül, és már alszik is)  - megfontoltan és szinte mindig higgadtan válaszol a legkülönbözőbb élményekre (nem lehet kihozni egykönnyen a sodrából) - békés - türelmes - kiegyensúlyozott - egyenletes teljesítményre és viselkedésre képes különösebb erőfeszítés nélkül (ez jön belőle "gyárilag") - olyan nyugodt, hogy az már önmagában megnyugtat egyeseket, míg a kettesek egyszerűen megőrülnek ettől az emberfeletti nyugalomtól (és minimum flegmának, fapofának tartják emberünket).

Munka szakpszichológusként jegyzem meg, hogy bizonyos munkakörök betöltéséhez  kifejezetten "fejvadásszuk" az ilyen embereket, akik között nők is vannak szép számmal. Szükség is van ilyen személyiségre például a konduktorok vagy a hiperaktív, "indigó"-gyerekek nevelői között.  Kritikus, monotóniával és/vagy nagy terheléssel járó helyeken ideális vezetők, akik soha nem "Előre!" utasítják beosztottjaikat, hanem "Gyertek" bíztatással hívják őket, ami ilyenkor talán még szerencsésebb, mint az "Utánam!".

2.A Ke-tipusú személyre is vadászunk néha - húzom ki a méregfogat a most következő felsorolást egyre idegesebben olvasó ember remegő szájából; de haladjunk csak szép sorjában: legalább mi legyünk nyugodtak, mert a bemutatandó személyünk bizony nem az.

Ne szépítsük a dolgokat: róla mondják, hogy tiszta egy idegroncs: feszült - szorongó (ám szorongása egy bizonyos szint elérése után olyan durva agresszióba csaphat át, hogy mindenki ássa el magát: ő az az autós, aki reszketve kapkodja egy kereszteződésnél jobbra-balra a fejét, majd dudál egyet, becsukja a szemét - és padló-gáz!) - aggodalmaskodó és panaszkodó (bármiért és bárkire, de szinte folyamatosan) - labilis - főleg az érzelmi ingerküszöbe alacsony - testi, lelki szempontból egyaránt hiper-érzékeny (néha élettani szükségleteit is nehezen tudja kordában tartani) - ahogy a típus nevében is szerepel: kiegyensúlyozatlan (instabil)...

És ilyenekre vadásznak munkapszichológusok? Gyermek- és klinikai pszichológusok is - teszem hozzá azonnal. Mert van szép számmal olyan helyzet, eset, amikor egyértelműen az ő fokozott érzékenységükre van szükség, mert ez könnyíti meg az empátiát, aminek hála a szó szoros értelmében képesek nemcsak beleérezni, de beleélni magukat a másik helyébe, bajába, fájdalmába. S milyen sokszor éppen erre van szüksége a családnak, a kórterem "ketteskéjének", vagy a főként fapofa férfiakból álló brigádnak - hogy legyen valaki, aki a saját fejfájásaként, saját dübörgő-doboló szíve kalapálásaként képes megélni a másik baját...

Szeptember van - beindult ezerrel a tanév, s ez minket, felnőtteket egyre gyakrabban kétszeresen is érint: nemcsak a gyerekeink miatt, hanem a hivatkozott 3L - az élethosszig tartó tanulás következtében személyesen is.

Vegyük figyelembe a St-Ke személyiség-dimenziót, ha túl flegma vagy ha éppenséggel hiper-érzékeny a gyerek - vagy mi magunk minősülünk (minősíttetünk) annak. Talán sikerült érzékeltetnem, hogy nincs rossz típus: mindenféle emberre szükség van, kell - nemcsak eltűrjük, elfogadjuk a "dilijét", hanem tudjuk, vagy rájövünk előbb-utóbb, hogy milyen jó, hogy éppen ilyen...

Aki magára ismert valamelyik kategóriában - márpedig mindnyájan vagy inkább St-, vagy inkább Ke-személyek vagyunk, de óhatatlanul valamelyik dobozból lógunk ki, természetesen engem is beleértve -,  tehát ahol megtaláljuk magunkat, ott keressük meg az előnyöket, és építsünk rájuk, majd jegyezzük meg a hátrányokat is, hogy elkendőzni, ellensúlyozni tudjuk.

Szeretettel és következetesen ugyanezt tegyük gyerekünk, párunk, anyósunk, főnökünk esetében is.

Virágozzék minden virág! - mondom most is, és: folytatjuk. Addig is