Akupunktúra
Amerikában az egyik legelterjedtebb stresszoldó módszer. Ha idegenkedünk a tűktől, az is megoldható, hogy a megfelelő pontokat ujjheggyel masszírozzák.
Ábrándozás
A napközbeni szellemi "elkalandozás" azért hatásos, mert eltereli az ember figyelmét a problémáiról - legalább pár pillanatra.
Barátok
Barátok nélkül az életünk még nehezebb lenne. Ők a támogatórendszerünk alapjai és ebből kifolyólag segítenek gondjaink feloldásában, és abban, hogy jól érezzük magunkat.
Dohányzás
A stresszoldás lenne a cigaretta egyetlen jó tulajdonsága? Van akinek ezzel a hatásával be is éri, és a többiről már hallani sem akar.
Evés
Hányunknak szokása az, hogy ha rosszul érzi magát, akkor enni kezd? Túl sokunknak. Vannak ételek ugyanis, amelyek kémiai összetevőitől átmenetileg jobban érzi magát az ember, de egyéb látványos mellékhatása is van - ilyen például a már jól ismert csokoládé.
Fürdő
Hadd szálljanak el a gondok egy órára a fürdőhab buborékaival! Jót tesz a merev izmoknak, sőt, felér egy kvázi masszázzsal az, ha jakuzziban sikerül pihennünk.
Festés
A felnőttek hajlamosak elfelejteni a játék örömét, terápiás hatását. A festés, mint kreatív tevékenység bátorítja és stimulálja a képzeleterőnket. Ha nem is akar valaki az ecsettel és festékkel bíbelődni, a festmények nézegetése ugyanolyan feszültségoldó lehet.
Hobbi
Akkor a legszerencsésebb stresszkezelő, ha a munkánk nem egyenlő a hobbinkkal. Manapság újra kezdjük felfedezni ennek a tevékenységnek a fontosságát, szabadságát. Azzal foglalkozunk ilyenkor, amivel mi akarunk, és ez annyira elvonhatja a figyelmünket a külvilágról, hogy észre se vesszük, hogy már nem szorongunk.
Imádkozás
A hit, hogy létezik egy bölcsebb és nagyobb hatalmú Úr az égben, sok embernek ad irányt és enyhíti a lelki terheket. A meditáció hatásához hasonlóan testünk az imádkozás során is azt a nyugalmat éri el, amely elősegíti a jó lelki és fizikai állapotot.
Kamilla tea
Ez a világon a leggyakrabban fogyasztott gyógynövénytea kémiai összetevőit tekintve alapvetően nyugtató hatású.
Masszázs
A masszázs segít a testnek megszabadulni a sejtekbe rakódott mérgektől, javítja a vér- és nyirokkeringést, oxigént juttatva a szövetekbe. Csökkenti a stresszhormont (cortisol), és növeli a test endorfin termelését.
Meditálás
A különféle meditációk javítják a keringést, csökkentik a tejsav szintet (amely az izomlázat okozza) és a vérnyomást is kedvezően befolyásolják.
Nevetés
Hallottunk már olyan társaságról hazánkban is, akik azzal kezdik a napot, hogy nevetés órát tartanak Budapest parkjaiban. Nem ok nélkül! A nevetés lazítja az izmokat, és bizonyos jótékony hatású testi folyamatokat sokkal gyorsabban és jobban aktivál, mint bármely más stimulálószer.
Olvasás
Egy könyv sorain keresztül beleolvadni egy másik világba - ezért tartják sokan pihentetőnek az olvasást. Legalább addig sem gondolunk arra, hogy a való világunkban milyen teendők várnak ránk.
Pirulák
Az antidepresszánsok (hangulatjavító gyógyszerek) fogyasztása jelentősen megnőtt az elmúlt tíz év alatt. Aki viszont ódzkodik a gyógyszerszedéstől, az a gyógyfüvek között is talál olyan növényt, amely hatásos lehet a stressz kezelésére.
Relaxálás
Szánjunk időt az igazi semmit tevésre! Amikor olyan filmet nézünk meg, ami csak minket érdekel, vagy régi leveleket olvasgatunk, illetve csak fekszünk és nézzük az eget. Vajon mennyivel lenne ez a "terápia" még hatásosabb, ha az orvos javasolná?
Szervezettség
Van, akinek az ad erőt és energiát a feszültséggel való együttéléshez, ha maga körül mindent rendben tart. Még akkor is, ha mindenki más szemében ez már lehet, hogy betegesen hat.
Szesz
Az alkoholos italok stresszoldó hatása egy örök vitát képez a tudósok között. Az viszont tény, hogy a szesztől lazulnak az izmaink, és pihennek a gátlásainkat szabályzó agysejtjeink, ráadásul képesek vagyunk jól érezni magunkat anélkül is, hogy a társaságunk csupa szellemes emberből állna.
Szex
Köztudott, hogy az orgazmus során a szervezetben endorfin szabadul fel, mely hasonló kémiai összetétellel rendelkezik, mint a morfium. Ezek után nem csoda, hogy miért érzi magát szeretkezés után az ember annyira kipihentnek.
Szunyókálás
A fáradtság ingerlékenyebbé tesz, és csökkenti a termelékenységünket is. Aki nem tudja az ajánlott napi hét-nyolc órás alvást tartani, annál fontos lenne, hogy kiegyensúlyozott teljesítménye érdekében koradélutánonként legalább 15-20 percet szunyókálással töltsön.
Testmozgás
A legközkedveltebb feszültségoldó a jóga, leginkább a mély, szabályos lélegzéstechnika miatt. De a mindennapi gyakorlatok - legyen az futás, vagy egy kis torna - ugyanúgy elősegítik a pihenést, vagyis az anti-stressz hormonnak, az endorfinnak a termelését.
Tévénézés
A tévézés szintén eltereli a gondolatainkat a gondjainkról, de az persze már egyéntől függ, hogy kinek milyen műsort kell ehhez néznie.
Vakáció
Már a gondolat is jó hatással van ránk, hogy legalább egy hétre vége az aggódásoknak, izgalmaknak a munkahelyen. Ha lehet, ne kollégával menjünk, mert akkor az oda vezet, hogy az egész nyaralás alatt a munkáról fognak beszélni...
Zene
Számtalanszor hallhattuk már, hogy a zene oldja a nyugtalanságot, és hat az izmok pihentetésére is. Valamint ez is segíti a szervezet endorfin termelését. Zeneterápiaként, reggelente hallgassuk útközben azokat a számokat, melyekről tudjuk, hogy ha felcsendülnek, akkor elmosolyodunk és kellemes nyugalmat érzünk.
A www.forbes.com/health nyomán