A mai világban rengeteg szó esik a szabadságról. Szajkózzák, hogy egy „szabad” világban élünk, a nyugati világ egyik alapértéke a „szabadság védelme”. A baj az, hogy a szabadságot ma teljesen félreértik, és ebben a kiforgatott jelentésében istenítik.
Ma szabadnak lenni annyit jelent, hogy amit akarok, azt szabadon megtehetem, mert ez alapvető emberi jogom. Ezt általában (egyre ritkábban) annyival kiegészítik, hogy mások szabadságát ne korlátozzam saját szabadságom érvényesítésével. Ez az értelmezés totális félreértés. magyarázza Cserép Csongor pszichológus.
Hogyan lehetnék szabad egy olyan világban, ahol idő és tér korlátoz mindenben? Ha át akarok menni egy falon, mert szabad ember vagyok, megtehetem? A társadalom és a jogrendszer nem fog benne korlátozni, de a fal megállít. Tehát nem mehetek át a falon, hiába akarok átmenni. Szabadságom így súlyosan csorbul, tehát nem mondhatom el magamról, hogy szabad ember vagyok. Az egész külvilág minden tárgyával korlátozza szabadságomat, tehát ez valójában nem szabadság.
A szabadság valami egészen más.
A külvilágban nem, csak saját, belső világomban lelhetek rá. Át kell gondolnom: mi az, amibe soha nem tudnak beleavatkozni, mert teljesen az enyém?
A tárgyaimat elvehetik, a testemet kínozhatják, még az elmeműködésemre is tudnak hatni, egyvalamit azonban nem tudnak érinteni: a „vagyok” érzését. Magát a végső tapasztalót önmagamban. Ehhez senki és semmi nem fér hozzá, ráadásul mindig velem van. Mindig, minden helyzetben, legyen az öröm, vagy szenvedés, ott van velem a „vagyok” tapasztalása. Ez mindig, teljesen szabad, semmi sem tudja korlátozni. Ez a valódi szabadság. Nem kint, hanem bent.
Ha valóban szabad akarok lenni, meg kell próbálnom koncentrálni saját „vanság”-omra, mert az mindig van. Ez minden meditáció, kontempláció, elmélyedés és valódi cselekedet végső lényege. Az elme mögé hatolni a „vagyok”-ba. Ez az igazi szabadság, és egy lépés választ el tőle. (Forrás: pszichologuskereso.hu)
