Mindnyájunkat megérint legalább egyszer, ugye milyen varázslatos? Mégis mi az, amitől felpezsdül a vérünk? Miért bizsereg a bensőnk és lesz könnyes a szemünk, ha meglátjuk vagy hozzáérhetünk? Miért az a kellemes bódulat, amitől csetlünk-botlunk, hacsak rá gondolunk? Talán a nagy, vörös és elálló fül? A tudományos álláspontot követve bizton állíthatjuk: a szerelem maga a drog!

A figyelemfelkeltés

Akár tetszik, akár nem, minden az orrban kezdődik. Bár evolúciós fejlődésünkkel sokat veszítettünk egy neandervölgyi képességeihez képest, szaglásunk alapjaiban még mindig ösztönszerűen működik. Az orr belsejében található szaglóhám ugyanis közvetlen kapcsolatban áll agyunk érzelemközpontjával, a hipotalamusszal. Bizonyított dolog, hogy minden ember verejtékében megtalálható az ún. feromon, amitől testszagunk egyedivé válik. Itt persze nem egy kiadós edzés utáni öltöző szagára kell gondolnunk. Ellenkezőleg! Ez a szag mások orrában nagyon is kellemes érzéseket kelt, illattá minősül, melyet parfümökkel, dezodorokkal nem nyomhatunk el. Sőt! A feromon a felelős, hogy minden mesterséges illatanyag másként hat bőrünkön. Párválasztásunk tehát nem tudatos, ha engedjük magunkat ösztöneink és nem az anyagiak szerint vezérelni, biztosak lehetünk orrunk csalhatatlanságában.

A lángolás és szenvedély

Ha már kiszagoltuk jövendőbelinket, újabb szakaszba érkezünk: testünkben kémiai folyamatok indulnak el, amely olymérvű, hogy a tudósok egyfajta toxikus állapothoz hasonlítják. Két szempár találkozása, egy titkos érintés....idegeink bizseregnek, szívünk hevesebben ver, könnyűnek, fáradhatatlannak, magabiztosnak érezzük magunkat. Nevetgélünk, keblünkre ölelnénk az egész világot! Mámoros állapot ez, melyhez hasonlót csak az alkohol vagy a kábítószer válthat ki. (míg ez utóbbiak mesterséges anyagok, addig a szerelem vegyülete természetes dolog!) Tulajdonképp szervezetünk hasonló folyamatot produkál: szaglóhámunk jeleket küldött agyunk megfelelő területére, az érzékelő központ azonnal dekódolja azokat, kémiai anyagok sorát szabadítva testünk legparányibb szegmensébe is. Tehát a szerelem képlete a következő:

Dopamin + feniletilamin +szerotonin + endorfin = szerelem

A dopamin nevű hormon felelős testünkben a mozgáskoordinációért, de túl ezen az érzelmeinkért is. A szerotonin váltja ki az eufórikus hatást, melytől maximálisan boldognak, gondtalannak érezzük magunkat. Az endorfin, vagy közismertebb nevén boldogsághormon főként csókolózáskor és szeretkezéskor szabadul fel nagy mennyiségben. És végül, de nem utolsósorban a legfontosabb összetevő a feniletilamin. Ugyanis ez az aprócska elem felelős a lángolásért, és később a szerelem elmúlásáért is. A roppant jó kedélyjavító hormon szintje kb. másfél esztendeig emelkedett szervezetünkben, de idővel sajnos termelődése alábbhagy, kinél előbb, kinél soha. Ez utóbbi esetben, az illető a szerelemfüggővé válik. Szerelme tárgyáért szélsőséges esetben ölni is képes lenne, mint Audrey Tatou a Szeretni bolondulásigban, vagy virágról virágra szállva űzi a beteljesülést.

Szeretet

Bár fájdalmas tudomásul venni: a szerelem nem tarthat örökké. Biológiailag nem így lettünk programozva, sajnos. Magyarázata a fenti kémiai folyamatok kapcsán pofonegyszerű. Mikor szerelmessé válunk, testünk egyensúlya felborul a túlzott hormonszintek megléte miatt. Idővel toleránssá válunk a külső ingerekre termelődő anyagokra, így heves érzelmeink alábbcsapnak. Mégis emlékezünk, formálódunk, gyűlölünk, összetartunk és ez az aminek össze kell tartania két embert. Bár a biológiai értelemben vett szerelem elmúlik, a szeretet és az együvé tartozás élménye örökké tarthat.

Szingliknek az alábbi képlet mérvadó:

2 Orgonafa + 1 fapad + Szép Ernő: Lila ákác + 1 nagy tábla csokoládé