Ez azt jelenti, hogy úgy mint például a ruhaiparban, itt is jelen van a divat.
Egy-egy új ötletet megvalósítanak, ami egy szezonra szól, aztán következő évben már valami mással állnak elő. Ma már talán nehéz is elhinni, hogy sok évvel ezelőtt a snowboard is így kezdte pályafutását. Igaz, a síelők már akkor is "rossz szemmel" néztek erre az eszközre, ami abból is látszik, hogy nem az kezdett snowboardozni, aki már harminc éve síelt, hanem a fiatalok.
Abból is konfliktus volt sokáig, hogy ez az akkor még újnak számító sport tönkretette a sípályák felületét. Manapság ezt már úgy küszöbölik ki, hogy külön snowboard parkokat alakítanak ki a sípályák mellett mindenféle bukkanóval, katlanokkal.
A snowboard tehát kiállta az idő próbáját, és önálló szabadidős tevékenységként tudott fennmaradni a mai napig.
Nem volt ilyen szerencsés azonban a pár évvel ezelőtt megjelent "Big Foot", vagyis "Nagy Láb", ami olyan sítalpat jelentett, ami úgy nézett ki, mint egy megnagyobbított lábfej. Ezt arra találták ki, hogy könnyebben lehessen vele a havon közlekedni, főleg túrázni. Kezd divatba jönni a bicikli átalakítása is téli használatra, akképpen, hogy a mountainbike-okat szöges kerekekkel látják el, hogy a havas lejtőn is meg tudjanak kapaszkodni a kerékpárosok.
Aki nem vágyik ennyire extrém téli kikapcsolódásra, az most már a hazai sípályákon is egyre inkább igénybe veheti a motoros szánokat. Régebben ezeket főleg mentésre alkalmazták, ma már azonban a nagyközönség számára is használatba vehetőek. Több szempontból is előnyösek ezek a járművek. Egyrészt ha valaki unja már a síelést, másrészt ha esetleg lesérült a síelésben de nem szeretne a hotelszobában ülni addig amíg haza nem indul, akkor például érdemes ezekkel a szánokkal az erdőben túrázni.
Eddig bármit is találtak már ki, a síelés azonban mindig is az alapmozgásforma marad.
Ezen a téren most kezd divatba jönni, az úgynevezett szárazedzés. Itt arról van szó, hogy aki egy évben csak egy alkalommal tölt el síeléssel egy adott időszakot (tehát az év többi részében egyáltalán nem foglalkozik síeléssel), annak érdemes ősszel szárazedzést vennie. Ugyanis ezzel nemcsak hogy formába tud kerülni az ember, hanem egy esetleges térd vagy izületi sérülés ellen is védelmet szerezhet. Ezeket az edzéseket általában tornatermekben tartják, és a síeléshez hasonló mozdulatsorok végzéséből áll.
Szerencsére hazánkban a sípályák állapotának normalizálása is kezd divatba jönni. Ugyanis eddig például a legtöbb síelésre alkalmas területnek nem volt gazdája. Most azonban már nálunk is egyre több helyen van lehetőség az esti síelésre - régebben azonban nem volt, aki fizette volna a világítást. Ehhez kapcsolódik persze a pályák népszerűsítése, hiszen hiába van motoros szán, snowboard park, hóágyú, ha sokan nem is tudnak róla.
Ausztriába már bevett szokás - előnyös lenne nálunk is pénzt áldozni rá - ha minél több kiadványt jelentetnének meg a sípályák üzemeltetői, vagy a "sífalvak", és ami a legfontosabb a szakemberek szerint, hogy ne csak angol és német nyelven, hanem szlovákul, horvátul, románul stb. is olvashassanak az itteni lehetőségekről a szomszédos országok lakói. Ugyanis például az osztrákok már sikeresen alkalmazzák ezt, és honlapjaikat, kiadványaikat már jó ideje többek között magyarul is megjelentetik. Egy ilyen apró figyelmesség által akár még divatot is lehetne teremteni abból, hogy minél többen jöjjenek Magyarországra télen síelni, túrázni, pihenni