Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A TV ügyvédje 1,8 millió forintot gyűjtött

Nem maradt visszhang nélkül "A tévé ügyvédje" két héttel ezelőtti adása, amelyben Juszt László elsírta magát egy férfi tragédiáján.

A műsorban bemutatott mozgássérült Gyurcsó Lajos képeire az előző adásban több, mint 1,8 millió forint értékben licitáltak a nézők. Az adományokat holnap adja át - adásban - a műsor vezetője annak a szájjal festő embernek, akinek egy vállalakozó eltette 200 ezer forintját, és nem gyártotta le azt az elektromos kocsit, amivel közlekedni tudna.

A Magyar Televízió érdekvédelmi műsora két hete szerdán mutatta be a mozgássérült Gyurcsó Lajost, aki évekkel ezelőtt rendelt meg magának egy - az ő speciális szükségletei szerint - szájjal irányítható kerekesszéket. A vételárat ki is fizette, de nem kapta meg a járművet. A legyártására szerződött vállalkozót saját bevallása szerint "két szekrény méretű úriember" kitette akkori cégéből, így állítólag nem volt pénze azt sem legyártani, sem más módon kártérítést nyújtania a mozgássérült férfinak. Mióta az eset történt, ő egyébként egy új házban él.

Gyurcsó úr pert indított és nyert, ami szerint az összeg visszajár neki kamatokkal együtt. De a képviseletét ellátó ügyvédi iroda elfelejtette tájékoztatni, hogy csak akkor juthat a pénzéhez, ha végrehajtást kezdeményez. Ezért a segítség nélkül öltözködni és tisztálkodni sem képes Gyurcsó úr minden törvényes határidőből kicsúszott, így már nincs lehetősége arra, hogy visszakapja a pénzét.

Juszt László az akkori adásban annyira elérzékenyült, hogy elsírta magát. A műsor készítői akkor határozták el, hogy bármi áron is de segítenek a férfin. Ezért a múlt heti adásában árverésre bocsátották a férfi hat festményét (Téli táj, Tavaszi táj, Csendélet, Pipacsos mező és Szivárvány), egyenként 70-70 ezer forintos kikiáltási áron. Az ország megmozdult: az adás ideje alatt végig izzottak a vonalak.

Nem kizárólag a nézők fogtak azonban össze Gyurcsó Lajosért; egy balatonfüredi panzió és egy gödi golfcentrum egyaránt felajánlott a férfinak egy teljes ellátással járó hétvégét. A hazai Opel-tulajdonosok Egyesülete pedig honlapján indított gyűjtést, melynek keretében mindössze egy nap leforgása alatt 155 ezer forint érkezett. A klub vezetője, Angyal Attila a stúdióban elmondta: a jármű legyártását és leszállítását eredetileg megígérő, majd azt nem teljesítő vállalkozó egykor az egyesület tagja volt.

A vállalkozó később maga is betelefonált az adásba, és kifejtette: Gyurcsó Lajos igazából nem magát a kocsit nem kapta meg, hanem a vezérlő elektronika állapotával voltak problémák, amikor őt kirakták a cégtől. "A perben nem is védekeztem, később pedig nem volt 200 ezer forint készpénzem, a részletfizetést pedig az ügyvédek nem fogadták el", fejtegette a történteket. Juszt László kérdésére, hogy akkor miből telt új házra, az volt a válasz: azt édesanyja vette neki, mert megelégelte, hogy garázsban él. "A házamban nincs sem víz, sem villany" - közölte.

"Természetesen nem akarunk pálcát törni Ön felett, de úgy gondolom, 13 év alatt talán lett volna mód arra, hogy kifizesse a tartozását Gyurcsó úrnak", összegezte végül Juszt László az elhangzottakat, majd az érintett a műsorvezető kérdésére közölte: ahogy tud, maga is hozzájárul majd a gyűjtéshez.

Nem volt hiábavaló az erőfeszítés, hiszen az adás végére 1,8 millió forint gyűlt össze a nézők képekre érkező felajánlásaiból. Az összeget 20.05-kor az m1-en élő adásban adja át Juszt László a mozgássérült festőnek.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.