.A viselkedéskultúrát, a tárgyalások-, a megjelenés-, és a gondolkodás eleganciáját hajlamosak vagyunk másodlagos kérdésként kezelni, figyelmen kívül hagyni mindennapjaikban - mondja Gáspár Ágnes, a WIFI Hungária Oktató és Továbbképző Intézet Üzleti protokoll körkép címmel indított képzésének trénere. Sokan gondolják úgy, hogy a különböző szokások, kultúrkörök, az egy-egy nemzetre jellemző gondolkodásmód ismerete inkább diplomáciai feladat, és a hétköznapi ember számára "vannak fontosabb dolgok is". Bizonyára többen is tapasztalták már, hogy kellemetlen helyzetbe sodorhatja az embert a járatlanság, az adott környezetben elfogadott, sőt sokszor elvárt szokások ismeretének hiánya. Különösen igaz ez a munkaerő piacon és az üzleti életben, mert mindkét terület olyan, hogyha az ember nagyot hibázik, ritkán adódik második lehetősége.
Számos idevágó példával, történettel találkozhatunk. Igen látványos baki volt például, amikor a BM Duna palotában egy dzsesszkoncerttel egybekötött jótékonysági estre két - egyébként rangos - meghívott úgy érkezett, mintha valóban dzsesszkoncertre jött volna. Természetesen mindenki más szmokingban, illetve nagyestélyiben volt, ők azonban a zenéhez öltöztek, nem pedig az estélyhez. Kellemetlen. Ugyanilyen kínos félreértéshez vezet, ha egy tárgyalás során - bármilyen tárgyalásról legyen szó - egy német partner érzelmeire akarunk hatni ahelyett, hogy konkrét számokkal, és valódi érvekkel rukkolnánk elő. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a németek érzelemmentesek, csak az ő szokásrendszerük szerint egy hivatalos kapcsolat nem az érzelmekről szól. Az olaszoknál éppen fordítva van. Ők hátba veregetnek kézfogáskor, teátrálisak és mindenbe érzelmeket visznek. Ez se tévesszen meg senkit, az olaszok is keményen tárgyalnak, csak egészen másképp! Képesek az utolsó pillanatban - amikor már nyeregben éreznénk magunkat - újabb kérdéseket és szempontokat előszedni, hogy úgy érezzük, kezdhetjük elölről. Pedig nem erről van szó, egyszerűen csak időt szeretnének nyerni.
Épp ilyen fontos a személyes tér és az ezzel való értelmes gazdálkodás kérdése. A japánoknál ez a tér például néha nyomasztóan kicsi, és a mediterrán népek is hajlamosak "rámászni" az emberre. Ugyanakkor a németek, vagy az amerikaiak szinte biztos, hogy ha tehetik az asztal távolabbi végére ülnek majd. Erről, és az ebből adódó félreértésekről is órákig lehetne mesélni.
Természetesen a viselkedéskultúra igen összetett fogalom, ami messze nem merül ki a különböző protokoll szabályok ismeretében. Összetett, mégis azt gondolom, hogy tanulható, és fejleszthető. Ma már mindenki mosolyogna a rendszerváltáskor felbukkant "lila zakós" menedzsereken, és nagyon kevesen kötnének velük megállapodást. Úgy gondolom, hogy egy túlzóra sikerült smink, egy alkalmatlan öltözék, vagy egy szerencsétlenül megfogalmazott mondat ronthatja esélyeinket, legyen szó akár tárgyalásról, vagy állás interjúról. A szerencsésen kialakított megjelenés nemcsak vonzóbbá teheti egyéniségünket, hanem növeli magabiztosságunkat és egyszerűen jobban érezzük magunkat a bőrünkben.
A külsőségeken túl fontos lehet a tárgyalási illetve prezentációs technika elsajátítása, valamint az ehhez szükséges elegancia. Sokfelé tapasztalható az a megközelítés, amikor egy megbeszélésre bármelyik fél "győzni" megy. A hangsúlynak pedig közös érdekeink, egyéni és együttes céljaink megvalósulásán kellene lennie, nem pedig az "ellenfél legyőzésén". Így konstruktív partnerként hagyhatnánk azután el nem a csata, hanem a tárgyalóteret.
Nehéz egy-egy példát, vagy viselkedésmintát kiragadni, hiszen ez egy összetett világ, de hadd említsem még meg a szerepazonosság kérdéskörét, ami a tárgyalások, de általában a hivatalos érintkezések során gyakran a másik neuralgikus pont. Az életben mindannyiunknak számos szerepben kell megfelelnünk. A gond ott jelentkezhet, ha egy-egy szerep határait nem húzzuk meg kellő pontossággal, illetve ha egy-egy csalódásunkat, konfliktusunkat egy másik szerepbe is átvisszük. Egy példa a hivatali életből: súlyos hiba, ha a minket ért sérelmeket beosztottjainknak adjuk tovább ahelyett, hogy a sérelem okozójával - aki sok esetben "a főnök" - oldanánk meg. Így az eredeti konfliktus is fennmarad, és újabbak is keletkeznek. Sorolhatnám napestig.
A lényeg, hogy létezik jól kidolgozott, tematikus, területekre osztott képzés, ahol a résztvevők fejleszthetik, érzékenységüket, képességeiket, ismereteiket. Mert ahogy az angolszász közmondás tartja: "Soha nincs második esélyed az első benyomásra"
b. á
