Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A vörös hús fogyasztása növeli a stroke esélyét

Egy 30 ezer svéd nő bevonásával készült kutatás után a tudósok megállapították, hogy azok a hölgyek, akik sok vörös húst fogyasztanak, jobban kiteszik magukat az agyvérzés kockázatának.


Ha valaki naponta 102 grammnál többet fogyaszt ezekből a készítményekből, 42 százalékkal növeli az esélyét annak, hogy stroke-ot fog kapni, a vörös hús alkotóelemei ugyanis gyakran megzavarják az agyba történő véráramlást. A legkevésbé azok vannak kitéve ennek a veszélynek, akik napi 25 grammnál kevesebbet esznek belőle.

A kérdés alaposabb vizsgálatának szándékával kezdte meg kutatását Susanna Larsson a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa. 34 670 nőt figyelt meg tíz éven keresztül, akik 39 és 73 év közöttiek voltak, és egyikük sem szenvedett szív- és érrendszeri megbetegedésekben. A kutatás időszaka alatt 4 százalékuk, azaz összesen 1 680 résztvevő esett át stroke-on.

Amikor a kutatók aszerint osztották őket csoportokba, hogy mennyi vörös hús szerepelt az étrendjükben, azt tapasztalták, hogy annak fogyasztásával egyenes arányban nőtt az agyvérzés kockázata. A szárnyashús-fogyasztással kapcsolatban azonban nem találtak ilyen összefüggést.

A kockázat csak nő, ha a sok vörös húst evő nő nem dohányzik és nem cukorbeteg: 68 százalékkal nagyobb náluk a veszély, mint a hasonló, nem cigarettázó, nem diabéteszes, de kevesebbet fogyasztó társaiknál.

Az összefüggést a kutatók szerint több folyamat is magyarázhatja. Mindkét hústípus összefüggésbe hozható a magas vérnyomással, ami az agyvérzés egyik kiváltó oka. A vörös húsok emellett sok vasat és nátriumot is tartalmaznak, amelyek szintén ilyen hatással járnak.

forrás: www.betegszoba.hu

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.