Lehet, persze hogy sok mindenen már csak a kínunkban nevetünk, azon is, amin sírni volna jó, pedig nem lehet nagy általánosságban azt állítani, hogy a magyar ember, ahogy találékony, vendégszerető, úgy ne volna víg kedélyű, humoros,... pedig sajnos sokszor nincs meg az okunk a nagy hurrá optimizmusra.

A jókedv nélkülözhetetlen az értékes élethez, mert képtelenség, hogy a sors által ránk mért nehéz helyzetekben se legyünk képesek arra, hogy jó kedéllyel fogadjuk a rosszat, a hullámvölgyeket is. Hiszen úgy gondoljuk, hogy nem történik a világon semmi ok, előzmény, és következmény nélkül, minden rossznak vége szakad egyszer, semmi sem tart örökké, és csak egy biztos ugye a halál, de miért ne nevetnénk, kacagnánk, felszabadultan, hahotázva az arcába?

 Miért kellene mindent méla undorral, közönnyel fogadnunk, mintha érzéketlenek lennénk?

A nevetés, nem egy kutatási eredmény igazolta már, meghosszabbítja az életet, kiegyensúlyozottabbá tesz, megszabadít sok gátló tényezőtől, és szimpatikusabbá tesz.

Szilveszter estén persze a nagy többség felveszi a szó valódi és átvitt értelmében is az álarcot, mert ahogy karácsonykor divat a szeretet túlcsordulása, úgy december végén muszáj mosolyogni, nevetni, vidámnak lenni, mert ezt kívánja az alkalom.

 Hogy nézne az ki, ha nem tülkölnénk a másik arcába, ha nem ordítanánk, hogy BUÉK!

 És hogy venné az ki magát, ha nem durrogtatnánk pezsgős üvegeket, ha nem szórnánk divatos szemetet, ha nem dobálnánk petárdákat egymásra és a parkoló kocsik alá?

Nem sikk rosszkedvünk lenni, magunkba fordulni, sajnáltatni magunkat. És igenis jó az, ha, teletömjük magunkat lencsével, ha még maradt hely bennünk a hal és a bejgli mellett.

 Viszont üdvözítő és felemelő érzés lenne azt tapasztalni, hogy másnap, ha kissé másnaposan is, de az emberek nem veszítenék el azt az arcukat, amit előző este mutattak, mikor a város díszbe öltözve egy család benyomását keltette, ahol boldog és boldogtalan (képzavar), egymásnak teljesen ismeretlen emberek tudtak boldog új esztendőt kívánni, és egymásra mosolyogni sem esett senkinek a nehezére. Jó lenne, ha a jókedvünk nem csak a külvilágnak, és az év végének szólna. 

 És ha már késztetést érzünk arra, hogy koccintva ígéretet tegyünk arra, hogy nem dohányzunk annyit, hogy nem iszunk, hogy jók leszünk, úgy ígéretet tehetnénk arra is, hogy többet és őszintébben fogunk mosolyogni a világra, hiszen ahogy a bölcselet is szól: nevess és a világ veled nevet.

Próbáljunk meg nevetni magunkon, komikus helyzeteken, beképzelt embereken, felfuvalkodott hólyagokon, kisstílű szélhámosokon, stikliken, BKV ellenőrökön, udvariatlan és előzéketlen anyázó mutogató autósokon, a kígyózó soron a postán vagy egyéb hivatalokban.

 Ne féljünk elereszteni magunkat, rekeszizmainkat tesztelni, ha egy jó viccet, egy kacagtató történetet hallunk, és ne féljünk iróniával viseltetni magunk iránt, ne legyünk akkora egoisták, hogy ne tudjunk saját ostobaságainkon is egy ízeset kacagni, ahelyett hogy az arcizmunkat sem mozdítva, fa pofával savanyodjunk.

 Amúgy is egy külföldi felmérés szerint, aki jókedvű az hajlamosabb a csoki evésre.

 És ki mondta, hogy az elhízáson nem lehet nevetni?...

És amúgy is: Aki nem tud ellazulni, az nem képes megfeszülni sem.

Fotó: Fényes Gábor