József Attila a szegénység költője írta e sorokat még 1924-ben:

"Ha az isten íródiák volna,
s éjjel nappal mindegyre csak írna,
úgy se győzné ő se följegyezni,
mennyit kell a szegénynek szenvedni

Szegénynek mondjuk azokat, akiknek a jövedelme a szegénységi küszöbnél alacsonyabb. A szegénységi küszöb lehet egy meghatározott létminimum, ebben az esetben beszélünk abszolút szegénységről. De a szegénységi küszöböt meghatározhatjuk az adott társadalomban átlagos jövedelem valamilyen százalékában, ebben az esetben beszélünk relatív szegénységről.

Szegénynek mondhatjuk a társadalom legalacsonyabb jövedelmű részét, például tíz vagy húsz százalékát. A szegénységfogalmat ki lehet terjeszteni olyan módon, hogy nemcsak az alacsony jövedelműeket tekintjük szegényeknek, hanem azokat is, akik más ok miatt (például betegség, alacsony iskolai végzettség) vannak az átlagosnál rosszabb helyzetben. Az utóbbi típusú szegénységet szokták deprivációnak is nevezni. (Andorka) A depriváció valami jótól való megfosztottságra utal.

Az Európai Unióban azokat tekintik szegénynek, akik az átlagos jövedelemnek kevesebb, mint hatvan százalékához jutnak hozzá. Ilyen alapon Magyarországon a szegénységi küszöb valahol a havi nettó ötven- és hatvanezer forintos jövedelem között mozog.

A szegénység szempontjából legveszélyeztetettebb csoportok Magyarországon:

-A gyermekek: a nagycsaládokban, az egyszülős háztartásokban, valamint a munkajövedelemmel nem rendelkező családokban nevelkedő gyerekeket veszélyezteti leginkább a szegénység.

-Az idősek közül főként a 75 éven felüliek és az egyszemélyes háztartásban élők szegények.

-Az alacsony iskolázottság és a szegénység közt szintúgy erős korreláció tapasztalható.

-A regionális különbségek elfedik azt a tendenciát, miszerint a kistelepülésen élők a munkalehetőség és a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt - nagyobb valószínűséggel szegények. Így a nyugat-magyarországi régió kistelepülésein élők valószínűleg szegényebbek, mint a kelet-magyarországi városlakók.

-Szegénység veszélye fenyegeti továbbá a romák, a fogyatékosok és a betegek jelentős részét.

1945 előtt nincsenek pontos adataink a szegénységet illetően. Pikler J. Gyula az 1911. évi budapesti lakásösszeírás alapján a lakosság háromnegyedére becsülte a szegények arányát. A két világháború között a falukutató irányzat hárommillió koldus országáról beszél. Létminimum alatt élt az öt-tíz holdas parasztok és a munkások jelentős része is.

A szocializmus idején nem illett szegénységről beszélni. Tagadták a szegénységet, pedig igen jelentős probléma volt már akkor is. 1962 óta ötévente vannak adataink a KSH családi jövedelem felvételei alapján. 1967-ben egymillió ember élt s létminimum alatt. 1982-ben a lakosság 11%-a, 1987-ben kb. 9%.

Az első szegénység vizsgálatok Bokor Ágnes nevéhez fűződnek. A többdimenziós (munka, érdekérvényesítés, lakás, anyagi helyzet, életstílus, betegség) depriváció vizsgálatban (1985, 1987) arra jutott, hogy a 3-6 dimenzióban hátrányos helyzetűek a depriváltak, a lakosság 12%-a. Két dimenzióban szenvednek hiányt a depriváció által veszélyeztetettek, a lakosság 16,8%-a.

A rendszerváltás után lényegesen megnőtt a szegénység mértéke. Ennek két oka van, a magas infláció és a munkanélküliség megjelenése. 1993-ban volt legmagasabb a munkanélküliség szintje, 13%. A létminimumnál kisebb egy főre jutó jövedelemből élők aránya 1996-ban 35-40% volt. 1990-től a jövedelemegyenlőtlenségek lényegesen megnőttek. A szegénység széles tömegek tartós élethelyzetévé vált, az utóbbi években még mélyült is. Ugyanakkor lassan, de szélesedik a jómódúak rétege, a munkanélküliség árnyalatnyi csökkenésével és a minimálbér emelésével megállt a szegények számának növekedése. - tartja Ferge Zsuzsa szociológus

A legfrissebb adatok szerint a magyar népesség harmada a nem túl bőkezűen számított létminimum alatt él. Ha a Központi Statisztikai Hivatal által számított létminimumértéket (2003-as adatokból kiszámítva egy főre 37 ezer forint adódik), vagy az átlagjövedelem felét (ez ugyancsak a tavalyi adatokat tekintve 40 ezer forint) vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, hogy abszolút szegénység az ország lakosságának 25-30 százalékát érinti. Ők élnek a szegénységi küszöb alatt. A relatív szegénység kategóriába tartozik a népesség 12-15 százaléka.

A szegénység mélyül, a kirekesztés fokozódik, a társadalom szétszakadása folyamatban van. Ez nemcsak Magyarországon van így, hanem az egész világon. A helyzet javításához nem elegendő pusztán a gazdaság fejlődése, hanem központi beavatkozásra, forrásokra van szükség. Nagy a felelősség a szociális szakma képviselőin és a politikusokon is. Egyre inkább erősödik a kirekesztés, a társadalom nagyobb része elzárkózik a rászorulók segítésétől, a leszakadó rétegek pedig nem képesek jogaikat, érdekeiket képviselni.

PE