Megszületése után a babának még csak minimális izomzata van, izmai a saját mozgásától alakulnak ki. Tehát az izomfejlődés elsődleges feltétele, hogy a babának legyen lehetősége szabadon mozogni, ne legyen mindig pólyázva, hordozóba, hintába bekötözve, mert így nem tud eleget mozogni ahhoz, hogy az izomzata fejlődjön.
Az első hetekben még a fejét sem tudja megtartani, ez azonban hétről hétre sokat fejlődik, és nagyjából 3 hónapos korra már stabilan tartja a fejét. Leginkább a hason fektetéssel segíthetünk neki ebben, mert így fejlődnek leginkább a nyakizmai. Ha nem szeret sokat hason feküdni, akkor tedd hason fekve a mellkasodra, így meg kell emelnie a fejét, hogy téged lásson. Ez nemcsak fejleszti a nyakizmokat, de nagyon jó móka is a kicsi számára.
A nyakizmok után következnek a karizmok. Ha sokat van hason, akkor először az alkarjára, majd a tenyerére támaszkodva fekszik a baba, ezáltal először a karizmai, majd a hátizmai is fejlődnek. Ebből a testhelyzetből fog majd tudni először kúszni, majd a kúszásból megtanulni mászni.
3-4 hónaposan már sok baba megpróbálkozik vele, hogy a hordozóban, babakocsiban vagy az öledben félig ülő helyzetből felhúzza magát ülésbe, a hátizmai azonban még nem elég erősek ahhoz, hogy megtartsa magát, éppen ezért ez nem számít „igazi” ülésnek. Megtámasztás nélkül ekkor a baba háta még meggörbül, mert nem elég erősek a tartóizmok. 6-7 hónaposan már nem görbül azonnal a baba háta, ha megtámasztás nélkül ültetik, kis idő múltán azonban általában elfárad, és a vagy a kezeire támaszkodva ül, vagy láthatóan görbülni kezd a háta. Ezért nem szabad addig megtámasztás nélkül ültetni a babát, amíg magától, segítség nélkül nem képes felülni. Tehát nem az ujjadba kapaszkodva, mert ilyenkor óhatatlanul is segítesz neki (ha nem is saját maga megtartásában, de az egyensúlyozásban mindenképpen)! A korai ültetés a későbbi gerincferdülés melegágya.
A korai állítással hasonló a helyzet: akkor álljon fel a baba, amikor maga képes rá. Mire ugyanis annyira ügyes, hogy maga felkapaszkodik, addigra elég erősek a lábizmai és a háta ahhoz, hogy saját magát megtartsa. Ez nem kor függvénye: ha egy baba eleve mozgékonyabb, akkor előfordulhat, hogy már 6 hónapos korában feláll, mert addigra már megfelelő izomzattal rendelkezik. Ha azonban mi állítgatjuk talpra, akkor, amikor még nem képes rá, akkor megfelelő izomzat hiányában az ízületeit terheljük meg vele.
És mi a helyzet a rugós hintával? A rugós hintánál leér a baba lába a földre, azonban itt a súlya nagy részét a hinta tartja, tehát ez nem igazi állás, viszont jó móka, és erősíti a lábizmokat, valamint fejleszti az egyensúlyérzéket.
Tehát:
● a teljes hátát megtámasztva, derékszögnél nagyobb szögben támasztva „ülhet” a baba, amikor már képes tartani a fejét (ez gyakorlatilag szinte fekvő helyzet);
● támaszték nélkül csak akkor üljön, amikor már képes magától felülni, és csak azt követően ültessük olyan ülésbe is, ami derékszögben támasztja a hátat;
● ne állítsuk fel, ameddig nem tud magától felkapaszkodva felállni;
● ne jártassuk kézen fogva, ameddig nem tud magától kapaszkodó nélkül járni.
„De úgy élvezi…” Igen, a baba nagyon élvezi az ültetést, mert úgy sok mindent láthat, amit addig nem, és sok mindennel játszhat, amivel addig nem tudott. Tetszik neki az is, ha állhat, vagy ha kézen fogva sétálgatnak vele, hiszen ő még mindenre nyitott, minden új érdekli, mindent élvez. Csak éppen ezzel hosszú távon nem teszel jót neki, a későbbi gerincferdülés, egyensúlyi problémák, lúdtalp, bokasüllyedés és más mozgásszervrendszeri problémák forrása lehet a túl korai ültetés, állítgatás, jártatás.
Forrás: kismamablog.hu
