Egy ausztrál kísérlet eredménye szerint a leghosszabb alvás nélkül töltött idő 18 nap 21 óra és 40 perc volt. A hintaszékben ébren töltött maratoni megmérettetés győztese ezután hallucinációról, paranoiáról, zavaros képzelődésről, a beszélgetésfoszlányok és a gondolatai összemosódásáról, valamint koncentrációs zavarokról számolt be. Nem véletlen, hogy az ókori Kínában az alvásmegvonás az egyik legsúlyosabb kínzási módnak számított. A kialvatlanság károsan befolyásolja az agyműködést, fizikailag rossz a testnek, árt az egészségnek. Egy indiai újság cikke szerint a kevés alvás - különösen, ha öt óránál rövidebb -nagymértékben megnöveli a szívroham kockázatát.
Aludni muszáj!
Ha valaki álmos, lassul a gondolkodása, csökken a figyelme és a koncentrációs képessége, gyakran ásít, és nyújtózkodik. A szervezet érdemi pihenését kizárólag az alvás szolgálja: az inaktív állapot frissít, pihenteti a testet, serkenti az immunrendszer működését. Alvás közben növekedési hormonok termelődnek, amelyek elősegítik a szövetek regenerálódását és a vörösvérsejtek termelését. Ilyenkor a sejtek anyagcseréje a minimálisra csökken, csak a vegetatív idegrendszer által irányított létfontosságú szervek aktívak. Ezért nem jó lefekvés előtt közvetlenül egy hatalmasat vacsorázni, hiszen a vérellátás visszaesésével a szervezet emésztési funkciója is pihenni megy. Ugyanakkor állítólag az éjszakai alvás során szervezetünk annyi kalóriát éget el, amennyi egy órás úszásnak felel meg. A mindennapi pihenésre - felnőtteknek átlagosan nyolc-kilenc óra alvásra - az agynak is szüksége van. A kialvatlan ember rosszul teljesít, ingerlékeny, ideges, memóriája is sokszor cserben hagyja, és csökken a kreativitása, alkotóképessége.
A test is pihen
A test tartóvázának, a gerincoszlopnak is kell a pihenés. Az egész napos ülő helyzet után a csigolyák fekvő helyzetben tudnak regenerálódni. Ehhez megfelelő matracra, párnára és ágyrácsra van szükség, de az alvás póza is lényeges. Szakértők úgy vélik, a hanyatt fekvés az egyik legegészségesebb, de az embriópóz is megfelelő a gerinc pihentetésére. A hason fekvésről viszont azt tartják, hogy feleslegesen terheli a nyakat és a derekat. Ha valaki kizárólag ebben a pózban tud aludni, a hasa vagy a feje alá helyezett kispárnával csökkentheti a terhelést, vélik az ortopédszakemberek. A feltöltődéshez szükséges idő egyénenként más, de általánosan igaz, hogy minél idősebb valaki, annál kisebb az alvásigénye, az idős emberek mindössze 23 percet töltenek a mélyalvás fázisában, ami egy fiatal felnőttnél 1,5 óra, írja az Alváscentrum.hu. Ideális esetben akkor kell felkelni, amikor a legjobban esik. A valóságban persze többnyire az ébresztőóra csörgése határozza meg az időpontot. A kialvatlan állapot azonban csak ideig-óráig tartható: így sem védekező rendszerünk nem gyűjt elég erőt, sem az agy nem frissül.
Civilizációs álmatlanság
Vizsgálatok igazolják, hogy a népesség egyharmada szenved álmatlanságban, ami állandó forrása a rossz közérzetnek. A háttérben lehet egészségügyi probléma, de sok esetben „csupán" civilizációs okokra vezethető vissza, ha valaki nehezen alszik el, vagy éjszaka gyakran felébred. A mindennapi munkahelyi megmérettetés, a stresszhelyzetek révén állandósult feszültség nem hat jótékonyan, de szakemberek szerint a mértéktelen késő esti tévénézés is akadálya lehet az elalvásnak. Dr. Terray-Horváth Attila alvásszakértő, az Állami Egészségügy Központ Alvásdiagnosztikai és Terápiás Központjának neurológusa szerint egyre több fiatal az internetezés, éjszakai chatelés miatt alszik el nehezebben. Ilyenkor olyan aktív állapotba kerül az agy, hogy utána nehéz arra a szintre lecsillapítani, ami az alváshoz szükséges, írta az Alváscentrum.hu oldalon megjelent cikkben a szakember.
Álomhozók
Néhány vitamin hiánya is okozhat álmatlanságot. A vitaminsziget.com szerint a kevés kalcium nyugtalanságot, éberséget, a magnézium hiánya idegességet okozhat, ami gátolja a nyugodt alvást. A B6- és B12-vitamin szintén nélkülözhetetlen a megfelelő alváshoz. Citromfűből, cickafarkból vagy kamillából nyugtató hatású gyógytea készíthető. Az illóolajok közül többek között a citromfű-, a bergamott-, a bazsalikom-, a levendula-, a kamilla-, a narancs-, a narancsvirág-, a geránium- és a jázminolaj segíthet leküzdeni az álmatlanságot. Álmatlanságot okozhat, ha túl meleg van a hálószobában, vagy elhasznált a levegő. Alvás közben az optimális szobahőmérséklet 18 Celsius-fok.
A cikk a Piac&Profit 2010/2. számában jelent meg.