Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Alzheimer-kór - nem hinnéd, mivel lehet a memóriaromlást visszafordítani!

Először sikerült visszafordítani az Alzheimer-kórral összefüggésben lévő memóriaromlás folyamatát amerikai kutatóknak. A nagyon összetett program része volt az étrendváltozás, az agy stimulációja, a testmozgás, az alvás mennyisége, de még az elektromos fogkefe használata is.

A kisméretű kutatás során a szakemberek személyre szabott programot alkalmaztak Alzheimer-kórban, amnesztikus típusú enyhe kognitív zavarban vagy szubjektív kognitív zavarban szenvedő betegeknél.

A jóga és a meditáció is csökkenti a stresszt - Kép: Pixabay

Tízből kilencnél a terápia kezdete után 3–6 hónappal jelentkeztek kedvező eredmények. Egy betegnél, aki előrehaladott Alzheimer-kóros volt, nem mutatkozott javulás.Az a hat résztvevő, aki a tanulmányhoz való csatlakozásuk idején nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudta ellátni munkáját, mind vissza tudott térni az állásába, vagy javult a munkája. Az eredmények tartósnak bizonyultak, van olyan páciens, akit két és fél éve követnek nyomon - írták a kutatók az Aging című tudományos szaklapban. A program része volt az átfogó étrendváltozás, az agy stimulációja, a testmozgás, az alvás optimalizálása, bizonyos gyógyszerek és vitaminok alkalmazása, valamint számos további lépés, amelyek befolyásolják az agy kémiáját. A terápiát annak alapján szabták személyre, hogy mennyire működött jól az adott páciens agya. A kutatás vezető Dale Bredesen példaként egy olyan beteg kezelését ismertette, aki megerőltető munkát végez, betegsége miatt azonban már elfelejtette a hazavezető utat, és más gondok is voltak a memóriájával.

Álmatlanság: mikor van szükség orvosi kezelésre?
A legóvatosabb becslések szerint is a népesség minimum egyharmada szenved álmatlanságban, de vannak vizsgálatok, amelyek 65-66 százalékát érintettnek találták.

Az ő étrendjéből kiiktattak minden egyszerű szénhidrátot - ami kilenc kilogrammos fogyást eredményezett –, a glutént és a feldolgozott ételeket, növelték viszont a zöldségek, a gyümölcsök és a vadon élő halak arányát. Rendszeressé tették számára a jógát és a meditációt, hogy csökkentsék a stresszt. Minden este melatonint, az alvási ciklust irányító hormont adtak neki, az alvás hosszát napi négy-öt óráról hét-nyolc órára növelték. Mindennap metilkobalamin formában B12-vitamint, D13-vitamint, halolajat és koenzim-Q10-et szedettek vele, és javították szájhigiéniáját elektromos fogkefe és elektromos fogselyem használatával. Folytatták a hormonpótló terápiát, amely előzőleg félbeszakadt. A vacsora és a reggeli között legalább 12 órának, a vacsora és a lefekvés között pedig minimum három órának kellett eltelnie. A terápia része volt a legkevesebb 30 perces testmozgás heti négy–hat alkalommal.

A szakértők nagyon bátorítónak nevezték az előzetes eredményeket, de hangsúlyozták, hogy kiterjedtebb klinikai vizsgálatokra van még szükség.

Magas a vérnyomásod? Károsíthatja a memóriádat!
A magas vérnyomás több betegséget is okozhat, de hogy még memóriazavarokat is, arra egy nemrég megjelent tanulmány hívta fel a figyelmet. A tartós magas vérnyomás ugyanis jelentősen károsíthatja az erek falát, ami kihat a gondolkodásra is.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.