Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Amerika hangja

Különlegesen sokoldalú zongoraművész érkezik hozzánk májusban, hogy a Nemzeti Filharmonikusokkal közös koncerten hallhassa őt a hazai közönség. Az 59 éves Tzimon Barto amerikai zongoraművész, regényíró, költő és filozófus is, és mindezeken túl hét nyelven is beszél. A koncerten népszerű amerikai zeneszerzők Bernstein és Gershwin művei hallhatók majd, de felcsendül Dvořák egy műve is.

Mi az összefogó erő ezekben a zenei darabokban? Antonín Dvořákot 1892-ben többek között azért hívták meg a New Yorkban újonnan létesült Nemzeti Konzervatórium élére, hogy az észak-amerikai zeneszerzőket tanítsa meg olyan nemzeti zenét komponálni, amilyeneket ő ír a szláv dalok és táncok nyomán.Dvořák ezt a „tiszta forrást” az afro-amerikai népesség dalaiban találta meg: 

„Amerikának is lehet saját zenéje, egy nagyszerű zene, amely a saját talajából juthatna ki, és megvolna a maga sajátos jellege: egy szabad és nagy nemzet természetes hangja.” Dvořák abban is biztos volt, hogy ezt a nagy kihívást azok a tehetséges zeneszerzők tudják majd a legjobban teljesíteni, akik már az amerikai kontinensen születtek és szocializálódtak. A XX. századi alkotóművészek közül ez George Gershwinnek és Leonard Bernsteinnek sikerült ez a legjobban annak ellenére, hogy közvetlen felmenőik Kelet-Európából emigráltak az USA-ba: Gershwiné az oroszországi Szentpétervárról, Bernsteiné pedig Ukrajnából.Egy szabad és nagy nemzet, Amerika természetes hangját ki más, mint egy amerikai zongoraművész, Tzimon Barto tudja majd leginkább visszaadni. Május 2-án a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében csendül fel Amerika hangja.Bernstein Divertimento

Gershwin F-dúr zongoraverseny

Dvořák IX. szimfónia (e-moll), „Az Újvilágból”, op. 95

Közreműködik:

  • Hamar Zsolt karmester
  • Tzimon Barto zongora
  • Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Kép: sajtóanyag

Sokszor halljuk, mégsem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy mi is az a resort. Nyaralóhely? Szálloda? Otthon? Tulajdonképpen lehet mindhárom együtt, és még ennél is több: egy teljesen új élmény, amit már Magyarországon is megtapasztalhatunk Közép-Európa első luxus resortjában, Zala megyében.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.