A mindennapi harc ma már hozzátartozik a kapcsolathoz - bár ha jobban belegondolunk, ez régen is így volt, csak nem beszéltünk róla.

Mikor két ember megismerkedik egymással, először óvatosan tapogatózni kezdenek. Senki nem ront ajtóstul a házba, azaz senki nem mutatja az igazi arcát mindjárt az első randin - inkább jobb fényben tünteti fel magát. Mindkét fél rendkívül előzékeny, engedékeny, udvarias, tisztelettudó.

Akár csak az állatvilágban, az emberi társadalomban is a legerősebbnek van a legtöbb esélye. Ellenfelekkel kell küzdeni a mindennapokban, a munkában, a szerelemben. Mindig az erősebb győz, ő dominál és a szabályokat is ő határozza meg.

A férfiak régen - több-kevesebb sikerrel - megtehették, hogy elnyomják partnereiket, és a nekik tetsző irányba tereljék. A nők helye a tűzhely mellett volt, a konyhában, a háztartásban. A szokásoknak, hagyományoknak, elvárásoknak köszönhetően ezzel sokaknak nem is volt semmi bajuk, legalábbis nem mertek szólni, változtatni. Ettől természetesen szenvedtek, elégedetlenek voltak, egyenlőségre vágytak. Az emancipált nő aztán elkezdett harcolni saját magáért, ha kellett, a férfi ellen, aki persze nem akarja egykönnyen átengedni a hatalmat. Ezért aztán harcolnak egymással.

Megpróbálják felállítani a rangsort, mindketten a domináns, a vezető szerepét akarják. A szakértők azt állítják, addig jó, amíg tart ez a harc, mert addig egyik fél sem érzi elnyomva magát, így a kapcsolat hosszú életű lehet.

Természetesen szigorúan szellemi háborúról beszélünk, az agressziónak, a testi erőszaknak egy kapcsolatban semmi helye. A nők viszont könnyedén használhatják szexuális vonzerejüket - a szex vagy az együttalvás megvonása a legtöbb kapcsolatban jól működő (bár nem feltétlenül igazságos és helyénvaló) eszköz. Ez ellen a férfi úgy tud a legjobban védekezni, ha átlátja, mit akar a nő és az érzelmeit veti be - ezzel érheti el a legtöbbet.

Általában mindenki azon mesterkedik, hogy megváltoztassa a partnerét, ahelyett, hogy olyannak fogadná el, amilyen. Ha sikerül a nevelés, csak az akaratot sikerül átvinni. Sok esetben az egész tudat alatt, automatikusan történik. Csak kritizáljuk a társunkat, ha az egy bizonyos szituációban nem úgy viselkedik, ahogy mi elvárnánk. Ez konfliktusokhoz és partnerkapcsolati problémákhoz vezet, vezethet, hiszen senki nem könnyen behódol be senkinek, különösen nem annak, akinek önként  nem ad szeretetet.

Arról sem szabad elfeledkezni, ha sikerül megváltoztatni valakit, az elveszti a varázsát, unalmas lesz és érdektelen.

Ez a szerelem csapdája olykor. Mindenkinek szüksége van rá, hogy egy kapcsolatban is megtartsa saját személyiségét, önmaga dönthessen az őt érintő kérdésekben. Természetesen meg kell beszélni a dolgokat, és lehet diplomatikusan érvelni, de végül tiszteletben kell tartani a másik döntését.

Csak így lehet egy kapcsolat változatos, harmonikus. És ne féljünk a konfliktusoktól, lehet, hogy kellemetlenek, de segítenek megtalálni az egyensúlyt két ember között.