Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Atomi szinten vizsgálják: biztonságos a pálinka!

Atomi szinten elemzik a pálinkamintákat a hatósági laboratóriumban, ahol a pálinkák mindössze 7 százalékával kapcsolatban merült fel bármilyen kifogás. Biztonságosan fogyasztható tehát a hungarikum, amit az is jelez, hogy a bevizsgált termékek csupán 2 százalékánál észleltek nem megengedett cukorhasználatot. Tavaly összesen 15 ezer alkoholos italt ellenőriztek, és 786 esetben találtak hibát.

Évente 15 000-féle pálinkát ellenőriznek - Kép: NÉBIH

A szeszes italok vizsgálatát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (NÉBIH) végzik, itt őrködnek afelett, hogy kizárólag biztonságos italok kerülhessenek a fogyasztók poharába. „Hatósági laboratóriumunkban közel 15 ezer mintát vizsgálunk meg évente, ebből tavaly csak 786-ot találtunk problémásnak. Ezek főként címkézéssel kapcsolatos, érzékszervi és analitikai kifogások voltak. A borászati termékek esetében a megvizsgált termékek 5, a pálinkák alig több mint 7 százalékánál merült fel valamilyen kérdés” – mondta Barátossy Gábor, a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának igazgatóhelyettese. (Meglepően jó arány, hiszen még a mangalicát is sokszor hamisítják!)

A NÉBIH laboratóriumában 177 akkreditált módszerrel vizsgálják a bevitt termékeket. A több száz millió forintot érő berendezések atomi szinten elemzik a pálinkamintákat – a labor ellenőrizni tudja, hogy az italt 100 százalékban magyar gyümölcsből készítették-e. Mi több, az eljárás arra is fényt derít, hogy a pálinkát valóban azon régió bizonyos barackfajtájából főzték-e, mint amit a címke állít.

Az elmúlt fél évben vizsgált 380 mintából mindösszesen 2%-ban állapított meg a hatóság szabálytalan cukorhasználatot, a nem megfelelő címkézés miatt pedig a termékek 2%-ánál indult hatósági eljárás. Szintén örvendetes hír a fogyasztóknak, hogy a metanol- és  hidrogén-cianid-tartalom egyetlen esetben sem haladta meg a határértéket. „Elsődleges célunk, hogy az adott termék az egészségre ne legyen káros, továbbá megfeleljen a pálinkatörvényben és az uniós jogszabályokban leírtaknak. Ezért is javasoljuk a pálinka-előállítóknak, hogy a forgalomba hozatalt megelőzően végeztessenek analitikai vizsgálatokat termékeikből a NÉBIH laboratóriumban” – tette hozzá Barátossy Gábor. (A pálinka a meghűlés idején is kedélyjavító.) A NÉBIH ingyenesen hívható zöld számán (06-80/263-244) a nap 24 órájában fogadják az élelmiszerekkel és természetesen a szeszes italokkal kapcsolatos szabálytalanságokra vonatkozó bejelentéseket.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.