Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Áttörés a szív- és érrendszeri betegségek kezelésében

Az elmúlt év során meghatározó előrelépések történtek az orvostudományban, a szív- és érrendszeri betegségek kezelése területén. Ezek az eredmények nemcsak az orvosok elismerését váltották ki világszerte, hanem újabb reményt jelentenek betegek millióinak, akik e gyakori betegségek valamelyikében szenvednek.


A szív- és érrendszeri betegségek napjaink egyik vezető halálokának számítanak, amelyek világszerte közel minden harmadik haláleset hátterében állnak. Európában még rosszabb a helyzet, ahol az összes halálozás mintegy feléért ez a betegségcsoport felelős, hazánkban pedig első a halálozási okok statisztikájában.
Az elmúlt évek során számos olyan, nagy betegszámú klinikai vizsgálat eredménye látott napvilágot, amelyek a szív- és érrendszeri betegségek lehetséges terápiás eljárásait kutatták, illetve kutatják.

RE-LY vizsgálat
A pitvarfibrilláció a leggyakoribb szívritmuszavar, mely az emberek kb. 1%-át, 80 éves kor felett pedig a 10%-át érinti. A pitvarfibrillációval élő emberek nagyobb vérrögképződési kockázatnak vannak kitéve, ami hétszeresére növeli a stroke kockázatát. A pitvarfibrilláció következtében évente mintegy 3 millió ember szenved el stroke-ot szerte a világon.
A tavalyi évben legnagyobb áttörést ezen a területen a RE-LY vizsgálat jelentette, amely a legnagyobb, stroke prevenciót kutató pitvarfibrillációs vizsgálat. A kutatás világszerte összesen 44 ország 18 000 betegének bevonásával zajlott; eredményeit Barcelonában az Európai Kardiológiai Társaság Kongresszusán mutatták be, amelyeket betegek és orvosok egyforma lelkesedéssel üdvözöltek. A RE-LY vizsgálatban egy új véralvadásgátló terápiát vizsgáltak, amelyet naponta kétszer szájon át kell bevenni, s kétféle dózisban alkalmazható. A készítmény eredményei minden előzetes várakozást felülmúltak, jóval túlszárnyalva ezzel a korábban alkalmazott kezelési eljárásokat: az új gyógyszer 34 százalékkal csökkentette a stroke és a szisztémás embólia kialakulásának kockázatát, pitvarfibrilláló betegeknél. Mindemellett a terápia során 20 százalékkal ritkábban alakultak ki életveszélyes vérzéses szövődmények..
Az új terápia tehát naponta 3000-rel több stroke-ot előz meg világszerte, mint az eddigi kezelési eljárások, és jelentősen csökkenti a súlyos, vagy rokkantsághoz vezető, vérzéses szövődmények kialakulásának esélyét. Hatékonyan és jól kiszámíthatóan csökkenti a stroke kockázatát anélkül, hogy rendszeres vérvizsgálatokra, dózisigazításokra lenne szükség.

RE-COVER vizsgálat
A tromboembólia, ahová a mélyvénás trombózis, valamint ennek életveszélyes akut szövődménye, a tüdőembólia is tartoznak, a harmadik leggyakoribb szív- és érrendszeri betegség világszerte (a koszorúér-betegségek és a stroke után). A tromboembólia Európában évente körülbelül 1,5 millió, Amerikában pedig 3 millió embert érint. Európában több mint kétszer annyi ember halálát okozza, mint az AIDS, a mellrák, a prosztatarák és a közlekedési balesetek összesen.
A RE-COVER szintén az új orális véralvadásgátló terápia hatásait vizsgálja. A vizsgálat keretében a napi kétszeri adagolású készítményt a jelenleg leggyakrabban alkalmazott terápiával hasonlították össze. Az eredmények alapján a vizsgált terápia ugyanolyan hatékonynak bizonyult a visszatérő tromboembólia megelőzésében, mint a korábbi eljárások, mindezt alacsonyabb vérzési kockázat mellett. A hatóanyag 37%-kal csökkentette az életet veszélyeztető, illetve 29%-kal az egyéb vérzések számát. Emellett a korábbi szerekkel ellentétben, ebben az esetben sincs szükség rendszeres laboratóriumi vizsgálatokra és dózismódosításra, a kezelés hatékonyságának fenntartása érdekében.
A RE-COVER vizsgálat bebizonyította, hogy a készítmény egyszerűbb és biztonságosabb alternatívája az életveszélyes vérrögök kezelésének eddig alkalmazott terápiájánál.

Európai Gyógyszerügyi Hatóság (EMEA) által jóváhagyott új indikáció
A fejlett civilizációidősödő népességének egyre nagyobb problémát jelent a magasvérnyomás betegség gyakoriságának folyamatos emelkedése, amely a szív-érrendszeri szövődmények, szervi károsodások következtében jelentős mértékben járul hozzá a halálozáshoz
Az ONTARGET vizsgálat eredményei alapján az Európai Gyógyszerügyi Hatóság nemrégiben jóváhagyta egy már forgalomban lévő vérnyomáscsökkentő új indikációját, mely alapján a gyógyszer hosszú távú kardiovaszkuláris védelmet biztosít a szív- érrendszeri-, valamint a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegek számára. A készítménnyel minden ötödik kardiovaszkuláris esemény megelőzhető, a kedvezőbb tolerálhatóságnak köszönhetően pedig a betegek is sokkal együttműködőbbek a kezelés során.
A szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzése létfontosságú, hiszen a kardiovaszkuláris betegség világelső halálok és minden harmadik ember haláláért felelős. Évente 7,2 millió ember hal meg szívrohamban és 5,5 millió stroke-ban.
A terápia jelentős előrelépést jelent mind az orvosok, mind a kockázatnak kitett betegeik számára, mert egy biztonságos, jól tolerálható kezelési lehetőséget kínál, s egyben csoportján belül jelenleg a legszélesebb betegkörben jóváhagyott, kardiovaszkuláris preventív hatással rendelkező vérnyomáscsökkentő szer.


A nemzetközi orvosi szaktekintélyek egybehangzó véleménye szerint, ezek az eredmények az utóbbi évek legmeghatározóbb sikerei az orvostudományban, a szív- és érrendszeri betegségek kezelése területén.

forrás: WELL PR Ügynökség


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.