Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az árulkodó kézírás:ismerd meg személyiségedet!

A grafológiát, vagyis a kézírás elemzését még ma is sokan csak erős fenntartásokkal tekintik tudománynak.Pedig már az ókori görögök, majd a rómaiak is különös jelentőséget tulajdonítottak a kézírásnak, melyből komoly következtetéseket vontak le írójának jellemére, személyiségére vonatkozóan.

Pedig már az ókori görögök, majd a rómaiak is különös jelentőséget tulajdonítottak a kézírásnak, melyből komoly következtetéseket vontak le írójának jellemére, személyiségére vonatkozóan.

Az évszázadok során hol előtérbe került, hol háttérbe szorult a pszichológia szerepe nem csupán a jellemzések kialakításában, hanem az idegi, pszichikai eredetű betegségek felismerésében, az alkalmazandó kezelések meghatározásában.

A mai modern pszichológia álláspontja szerint az íráselemzés csupán az egyik - ám fontos - eszköze az ember személyiségének vizsgálatában.

Az kétségtelen ugyanis, hogy kézírásunk jellemző ránk, de ugyannak az embernek sincs két tökéletesen egyforma írása, még ha ugyanazt a szöveget is íratjuk le vele. Írásunk milyensége ugyanis nagyban függ pillanatnyi lelki- és egészségi állapotunktól. Erre a legegyszerűbb bizonyíték például maga a kézjegyünk, azaz az aláírásunk, szignónk. Próbálják csak ki! Még az olyanok is, akik gyakran írnak alá kézzel, sem tudják két, egymást követő pillanatban tökéletesen egyformán leírni aláírásukat!

Az ördög tehát itt is a részletekben van!

Vannak ugyanis olyan jellegzetességei a kézírásnak, melyek lelkiállapottól függetlenül - mintegy ösztönösen - ismétlődnek, bármennyire is eltérőnek látszik első pillanatra egy embernek két írása. Ezért is van az, hogy egy felelősségteljes grafológus az adott embertől nem egy, hanem több kézírás mintát kér.

De melyek is ezek a jellegzetességek, s milyen fő következtetéseket lehet ebből levonni személyiségünkre vonatkozóan?

A kézírásban girlandok, árkádok és szögek képezik a leggyakoribb kötéseket.  Ezeket az ember ösztönösen alkalmazza, függetlenül attól, hogy éppen nyugodt, vagy izgatott állapotban van.

A girland jelentése ívesen futó, alul öblösödő, felül nyitott írás. Ilyen írás elemzésekor inkább a befogadást, a higgadtságot, az engedékenységet és az alkalmazkodást érzékelik, értékelik a grafológusok. Ennek a kötésmódnak többféle jelentése is lehet, például az ilyen ember közvetlen a környezetével, odaadás, és alkalmazkodás jellemzi. Nyitott minden újra. Toleranciával, diplomáciai érzékkel rendelkezik. Egyes esetekben befolyásolható és hiszékeny. Sokszor kifecseg olyan dolgokat, amiket nem kéne.

Az árkád jelentése boltív, vagyis a girland tükörképe. Akinek írására ez jellemző,  az tartózkodó, sőt bizalmatlan. Környezetéhez rosszul alkalmazkodik, vagy el akar rejteni valamit. Ha alkalmazkodik, az nem önkéntelen, hanem egy eltanult viselkedésforma. Zárkózott típusú jellem, igen elővigyázatos és meggondolt mindennel szemben. Inkább konzervatív és távolságtartó, sok esetben számító. Nagyon bizalmatlan az idegenekkel.

A szög. A szöges írás olyan mozgás eredménye, amely tele van állandó, hirtelen irányváltoztatásokkal. Merev emberre utal, aki nélkülözi a könnyed vonalakat. Úgy tűnik, mintha állandó döntéskényszerben volna. Nem a kompromisszumok embere. Jobbára konok, hajthatatlan, akár van rá oka, akár nincs. Megbízható, hűséges, de mint felettes nem éppen kellemes. Szőrszál hasogatóan kicsinyes és akadékoskodó.

A fonalas írás. A betűk teste a felismerhetetlenségig szét vannak húzva, ahol az egyes betűk legjobb esetben is csak kitalálhatók. Az így író ember állandó sietési kényszerben él. Nagyon nehezen tudják magukat nyugodt tempóra bírni. Sokszor gyenge idegrendszerrel rendelkeznek. Egy teljesen új helyzetbe is gyorsan be tudnak illeszkedni és mindenáron kompromisszumra törekszenek. Nehéz őket kiismerni, gyakran hosszú idő után derül ki, hogy hiányoznak a legalapvetőbb képességei, ismeretei.

Az írásdőlés három változatát különbözteti meg a grafológia: a balra, a jobbra döntött, valamint az álló írás. A jobbra dőlés a másik ember felé való fordulást, az érzelmek uralkodó voltát sugározza. Minél erősebb a jobb irányba dőlés, annál inkább jellemző gazdájára a gátlástalanság. Szenvedélyes, gyorsan dönt és cselekszik. Az álló és a balra dőlő írás a visszavonulás jele. Az ilyen ember megfontolt, az értelmet minden esetben érzelmei elé helyezi. Ő az, akik a helyzetét újra és újra átgondolja, megkísérel megelőzni minden kellemetlen meglepetést, inkább kételkedő. A változó írásfekvés ellentmondásosságot takar. Az ilyen emberre a bizonytalanság, határozatlanság jellemző, esetleg ingerlékenység is megfigyelhető egyes helyzetekben.

A személyiség jellemzését tovább finomítja az írás (betűk) nagyságának, a betűk kötésének fegyelmezettsége és módja, a szárak hosszúsága, elnyújtása alul, vagy felül. Az is jellemző, hogy mennyire húzzuk szét írásunkat, és hogyan helyezzük el az ékezeteket.

Az írott szövegek elemzése mellett, külön figyelmet szentelnek a grafológusok az aláírás, szignó vizsgálatának, melyet - ahogy a bevezetőben is jeleztem - az emberek leginkább képesek közel azonos módon használni.

Végezetül tehát, íme egy kis összefoglaló, miről is árulkodik legfőbb kézjegyünk:

Az iniciálék, azaz a kezdőbetűk. Az aláírás nagy, esetleg díszített kezdőbetűje kifejezhet erős öntudatot, szó lehet csillapíthatatlan érvényesülési vágyról, illetve túlzott hiúságról vagy arroganciáról. Az egyszerű, csenevész kezdőbetű egyszerűséget, szerénységet vagy akár egy nagy jellem visszafogottságát is jelentheti. Esetenként olyan emberre utalhat, akit megviselt az élet, bizonytalanná, félénkké, alázatossá vált, emellett kisebbségi komplexusban szenved. A gigantikus utolsó betű az írás gazdájának szenvedélyességét, tekintély éhséget fejezi ki. Akinél ez hiányzik annak a személynek önkifejező ereje, önbizalma meggyengült. Nem harcol jogaiért, nem a siker megszállottja, reményvesztett, de az is lehet, hogy csak fáradékony. Pozitívumról is szólhat, például taktikai érzékről, jó beleérző képességről.

Aki ennél is többet szeretne megtudni magáról kézírása alapján, az keressen fel egy megbízható grafológust!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.