A német tipológus: E. Jaensch csak a központi idegrendszeri működésekre koncentrált, közel száz éve, amikor kísérleteket végzett a személyiség típusbeli sajátosságainak megállapítására. Három nagy területre: az érzékelésre, az emlékezetre és a gondolkodásra összpontosított e kísérletek során. Az eredményeket értékelve arra a következtetésre jutott, hogy az emberek - ilyen szempontból - két nagy csoportba sorolhatók.

        Az első csoport tagjait - a három fenti lelki jelenséggel kapcsolatban - egységes, összehangolt működés jellemzi, ezért integrált (a továbbiakban i) típusúaknak nevezte őket. A másik csoport tagjaira a vizsgált lelki jelenségeket illetően az egymástól elszigetelt működés volt a jellemző, ők ezért dezintegrált (a továbbiakban di) típusúaknak minősültek.

        Mindkét csoportban találhatók voltak olyan személyek, akikre a vizsgált működés-forma alig vagy éppenséggel nagyon jellemző volt - de mindenkiről meg lehetett állapítani, hogy inkább i vagy inkább di típusú.

        Ha már az "inkább"-oknál tartunk, sietve megjegyzem, hogy az i-di személyiség-dimenzió inkább tanult - tehát nem egy Isten-csapás, ami élete végéig elkíséri az embert, hanem módosítható, fejleszthető, akár az ellentétébe is átfordítható önismereti és személyiség-fejlesztő kurzusokon.

        Inkább tanult tehát ez a dimenzió. Van azonban egy olyan "próba", egy mini teszt, ami segít megállapítani, hogy ki melyik csoportba tartozik, ez pedig az eidetikus kép.

        Vannak olyan személyek - köztük nagy számmal gyerekek -, akik, ha jól megnéznek egy képet, utána olyan részletesen el tudják képzelni azt maguk elé, s közben olyan aprólékosan be tudnak számolni a "látottakról", mintha ténylegesen látnák még magát a képet. Könnyű észre venni, hogy az eidetikus kép az érzékeléssel és az emlékezettel is kapcsolatban áll. Kísérletek azt is bizonyítják, hogy a gondolkodással is, ugyanis, ha arra kérik a vizsgálati személyeket, hogy gondolatban vetítsék a korábban megfigyelt tárgy, stb. elképzelt képét egy szürke képernyőre, úgy viselkednek, mintha tényleg látnák még az eredeti képet, és a legapróbb részletekbe menően be tudnak számolni róla. (Ha gyerekekkel végzik a kísérletet, némelyikük úgy nyúl a képernyő felé, mintha meg akarná és meg is tudná fogni az ott lévő /nem pedig látható!/ tárgyat /nem pedig képet!/; lásd: Woodvorth-Schlossberg: Kísérleti pszichológia, Akadémiai Kiadó, Bp. 1966., 877. /!/ oldal.)

        A kulcs tehát az eidetikus kép: ha képes produkálni ilyent az illető, nagy valószínűséggel i-típusú személyiség. Tessék kipróbálni, és összevetni a most következő leírással!

                1. Az i-tipusú személyiség érzékelése, emlékezete és gondolkodása összerendezett: egymással harmonikus egységben működnek ezek a lelki jelenségek - az érzékelésből a látás és általában a vizualitás különösen fejlett - a látott/megfigyelt dolgokat, a tárgyi konstellációt hosszú ideig teljes részletességgel "látja" maga előtt, akkor is, amikor annak tényleges érzékelése már régen megszűnt - felfogása az összefüggések meglátására, az "egész" észlelésére irányul első sorban - figyelme /részben emiatt/ ingadozó: "ugráló" - /ennek következtében/ kitűnően alkalmazkodik a külvilághoz - könnyen teremt emberi kapcsolatot.

                2. A di-tipusú személyiségnél az érzékelés, az emlékezés és a gondolkodás egymástól elszigeteltebben működik - ennek következtében az illető zárkózott, többek között azért, mert az alkalmazkodó-képessége nem olyan jó, mint az i-típusúé - az emberek közt "elvarázsolt idegenként" érzi magát - figyelme megtapad, így gondolkodása is a részekre irányul - általában a szűk látókörűnek, merevnek tűnik, akiből hiányzik a rugalmasság.

        Most is arra hívom fel a figyelmet, hogy ha a leírtak alapján valaki di-tipusúnak érzi magát, vagy szeretett rokonát, ismerősét, ne engedje, hogy negatív érzések uralkodjanak el rajta!

        Egyrészt - ahogy írtam -, ez főleg tanult, a szocializáció során szerzett tulajdonság, tehát "átírható": nem csak ellensúlyozni, elkendőzni, figyelembe venni lehet, de meg is szüntethető ön- és partner-ismereti, majd  személyiség-fejlesztő kurzuson.

        Másrészt - és ez sem utolsó dolog! - a többiek számára sok előnnyel is jár ez a sajátosság. A megtapadó figyelem, a részekre irányuló gondolkodás olyan adatok, események, jellemzők stb. érzékelését, észlelését, megfigyelését, tanulmányozását teheti-teszi lehetővé, amelyeket mások (pl. a masszív i-tipusú személyek) észre sem vesznek, nemhogy tanulmányozni tudnák! Nagyon sok, az egész emberiséget szolgáló kutatási eredményt, felfedezést, találmányt éppen ezeknek az "elvarázsolt idegenként" köztünk legtöbbször magányosan bóklászó személyeknek köszönhetünk.

        Ezért most is azzal fejezem be személyiség-típus ismertetőmet, hogy: virágozzék minden virág, és: folytatjuk, de addig is