Az introvertált típusú ember a belső világhoz kapcsolódik erősebben - az extrovertálttal szemben, aki inkább a külső világhoz kötődik. Ne feledjük el, mondom így az elején, utalva az introverzió-extroverzió személyiség-dimenzóról korábban írtakra, hogy mindketten így születtek. Keményebben fogalmazva: nem egy tanult attitűdről van szó, következésképpen nem is lehet csak úgy módosítani, megváltoztatni ezt a személyiségjegyet.
Természetesen lehet tudomásul venni és bekalkulálni viselkedésünk, magatartásunk megtervezésébe, lehet ellensúlyozni, elfedni-elkendőzni - de ne engedjünk a "Ha igazán szeretsz" kezdetű zsarolásoknak, és ne ígérjük meg, hogy ezentúl nem leszünk annyira intro- (vagy extro)vertáltak. Magunknak se fogadjuk meg, hogy holnaptól nyitottabbak leszünk, mert ez kb. annyi, mintha egy kékszemű ember megfogadná, hogy másnap már barna lesz a szeme...
"Egy Isten-arc él eltemetve bennem, / néha magamban látom, néha másban" - írja a költő Remenyik, és ne zavarjon bennünket a 'néha másban' kifejezés: ez az idézet az introvertált hajlamú embert jellemzi.
Ezzel kapcsolatban írtam korábban, hogy visszahúzódó, csendes, töprengő, előnyben részesíti a könyveket a társasággal szemben... Mély élményekre vágyik - folytatom most -, ezeket keresi a társban is (néha magamban... néha másban).
Nem magányos az introvertált ember - csak egyedül van. És szeret egyedül lenni: ez az egyedüllét tölti fel energiával is. A társ mellett is úgy és akkor érzi jól magát, ha bármikor visszavonulhat a saját belső (s a másikétól jól elhatárolt) világába. Gyakran elég és megnyugtató a számára pusztán annak a tudata, hogy - a világán kívül természetesen, de - elérhető közelben ott van a társa. Néha még elérhető se kell legyen, az is elég, ha tudja, hogy van, létezik, és - ha akarja - találkozhatnak. Az ilyen emberek nem is ragaszkodnak ahhoz, hogy együtt lakjanak a társsal: nekik elég annak a tudata, hogy van társuk és találkozhatnak... Egy házban, de külön lakásban, vagy csak egy lakótelepen, városrészben élnek "együtt"...
Korábbi cikkemmel kapcsolatban is több hívást, megkeresést kaptam, hogy akkor most a "Hasonló a hasonlónak örül", vagy "Az ellentétek vonzzák egymást" alapján keressen párt magának az ember fia/lánya?
A válaszom most is egy kérdéssel kezdődik: Első sorban mihez keres párt magának az illető? Más szavakkal: Mi a legfontosabb számára abban a kapcsolatban?
Mert aki a testi összhangot ítéli a legfontosabbnak, annak a "Hasonló a hasonlónak örül" elv alapján érdemes választani - így biztos, vagy nagyobb a valószínűsége annak, hogy az ágyban boldogság, vagy legalábbis béke és nyugalom honol, hisz egyforma/hasonló az étvágyuk...
Aki viszont lelki, szellemi társat, beszélgető partnert keres, az - bármilyen furcsán is hangzik - hosszú távon csak olyan kapcsolatban érezheti jól magát, amelyben "Az ellentétek vonzzák egymást"...
Vitatkozzanak velem!
Ám gondolják csak el két introvertált kapcsolatát. Hazaérve mindketten igyekeznek letudni a "kötelező programokat", hogy minél előbb leülhessenek kedvenc könyvük, cédéjük, mandalájuk mellé... Aztán lefekszenek, és a jóéjszakát puszi után vagy összebújnak vagy nem...
Tudják, az extrovertált először cselekszik, aztán gondolkozik. Az introvertált viszont először gondolkozik, s utána egyáltalán nem biztos, hogy cselekszik, mert legtöbbször még eszébe jut valami, amin elgondolkozik, vagy csak azon tűnődik el, hogy miért is gondol mindig erre...
Az ilyen párokra írta egy fiatal költő, hogy "harmonikus közönyben" élnek egymás mellett és nem egymással - de nem volt igaza! Azt viszont elfogadom, azért is írok erről, hogy védtelen, törékeny az ilyen kapcsolat, ismétlem: ha beszélgető partnert keres valaki.
Védtelen és törékeny, mert elég besodródni egy társaságba, elfogyasztani egy kevés alkoholt - és máris nagyon vonzóvá válhat egy jó svádájú, nagydumájú fiú, vagy egy forgószél-jellegű, géppuska-beszédű lány - - és oda a nyugalom és visszafordíthatatlan dolgok történhetnek... Mindkét fél részéről, teszem hozzá, mert pártatlan vagyok és őszinte: mert a nagydumájú vagy géppuska-beszédű extrovertáltnak is jól jön ám a hálás közönség, aki végre meghallgatja, akinek végigmondhatja, aki nem vág a szavába egy "Jut eszembe!" felkiáltással...
Száz szónak is egy a vége: a választás előtt jó eldönteni, hogy mit is akarok a leendő partneremtől, és mit tudok nyújtani cserébe.
Innen folytatjuk. Addig is: csikyantal.uw.hu.
