Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az iskolafóbia létező jelenség: tippek és tanácsok, hogyan kerülhetjük el

A tanévkezdés jó alkalom arra, hogy nyíltan beszéljünk az oktatással együtt járó gondokról is, mint például az iskolafóbiáról. Aki nem hallott még erről a fogalomról, most mindent megtudhat róla.

Több tízezer gyermek szenvedi meg a becsengetést, és bár minden diáknál előfordul, hogy egyszer-egyszer nincs kedve iskolába menni, a tartósan fennálló iskolafóbia létező jelenség. Valódi problémákat okoz a gyermek és a család számára. Az ellenállás általában masszívabb a nyári vakáció után, ráadásul a tanulók többsége a járványidőszakban hosszú hónapokig kívül rekedt az iskola falain, ami még ront a helyzeten.

Mivel lehet segíteni a gyerekeknek az iskolafóbia leküzdésében?

A szülőknek a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia szakértője ad tanácsokat az alábbiakban.

Az iskolába járás elutasítása régebben többé-kevésbé az iskolakerülés szinonimája volt, és az utcasarkon lógó, vagy a szobájukban videójátékokat játszó gyerekek képét idézte. Az iskolakerülést azonban meg kell különböztetni az iskolafóbiától – ez utóbbi esetén nem az iskolán kívüli szórakozás csábítása vezérli a gyerekeket, hanem az iskola iránti ellenállás, aminek számtalan oka lehet

– kezdi dr. Tárnok Zsanett, klinikai szakpszichológus, a Vadaskert Alapítvány igazgatója.  A szakértő kiemelte, hogy az iskolafóbia hátterében legtöbbször valamilyen szorongás áll, ezek jellemzően az iskolai környezetre koncentrálódnak.

 „Az iskolafóbia fokozatosan alakul ki, ilyenkor nehezebben megy a felkelés, készülődés, iskolába indulás, de megjelenhetnek testi tünetek is, például hányás, szédülés. A tünetek idővel odáig súlyosbodhatnak, hogy a gyerek nem képes egy ideig iskolába járni.”

Az iskolát elkerülő gyermekek nem mindig tudják pontosan, hogy miért érzik magukat rosszul. Nehezen kommunikálják, hogy mi okozza a szorongásukat vagy félelmüket. Éppen ezért fontos az orvosi vizsgálat, amely kizárhatja a fizikai betegséget. Ha ezen túl van a család, a Vadaskert alábbi tanácsait érdemes megfogadni. 

Beszélgessünk

Kezdeményezzünk beszélgetést a gyermekkel arról, hogy miért nem akar iskolába járni, zaklatottságát kezeljük együttérzéssel, támogatással. Biztosítsuk őt arról, hogy megértjük az aggodalmait, de tudatosítsuk benne azt is, hogy az egészsége rendben van, fizikai tüneteit pedig a szorongás okozza. Próbáljuk együtt kideríteni, mi lehet ennek az oka. Rossz jegytől való félelem? A tanárokkal való kapcsolat? Esetleg iskolai erőszak?

Legyünk reggelente határozottak

Minél tovább marad otthon a gyermek, annál nehezebb lesz a visszatérés, ezért ragaszkodjunk ahhoz, hogy neki az iskolában van a helye. Ha nehezen indul el reggel, és az iskolafóbia tünetei felerősödnek, érdemes határozottan fellépni: ne kérdezgessük a gyereket, hogy hogy van (ha elég jól van ahhoz, hogy felkeljen és összekészülődjön, akkor képes iskolába is menni).

Súlyos esetben a fokozatosság a célravezető

Ha a gyermek súlyosan szorong (egyeztetve az iskolával) a fokozatos visszatérés mellett is dönthetünk. Például az első napon csak elvisszük őt az iskola mellett, a második napon bevihetjük őt fél napra, vagy csak egy-két kedvenc órájára, a harmadik napon próbálkozhatunk a teljes nappal.

Kérjük az iskola segítségét

Ahhoz, hogy az iskolában is segítséget kapjon, mindenképpen egyeztessünk a tanárokkal a gyermek állapotáról, és kérjük a támogató segítségüket. A szorongásos tünetek megjelenésekor bátoríthatják a gyermeket arra, hogy például bemenjen a tanterembe.

Forduljunk szakértőhöz

Ne feledjük, az iskolafóbiának komoly okai lehetnek. Ilyen például a szociális, generalizált vagy szeparációs szorongás, kényszerbetegség, illetve szelektív mutizmus (amikor a gyermeknek nehezére esik a tanárok vagy társaik előtt megszólalni). Ne féljünk segítséget kérni a szakértőktől (gyermekorvos, - pszichológus, - pszichiáter)! Főleg, ha úgy érezzük az iskolafóbia tartósan fennáll, megkeseríti a mindennapokat, és semmi sem segít a leküzdésében.

Még több iskolakezdés témájú cikk:


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.