A tanulás nem más, mint emlékezés.

Minél több tananyagot sikerül beépíteni memóriánkba annál sikeresebben szerepelünk egy vizsgán. Ezt az úgynevezett "bevésődést" viszont számos "gátlási" folyamat nehezíti meg. Az idegrendszeri kimerültség az egyik leginkább gátló tényező, amit a különböző ajzó szerek használata csak tovább ront.

Az affektív gátlás intenzív izgalmi állapotban jön létre. Szélsőséges példája ennek a sokkos állapot, amikor a minket ért trauma perceit emlékezetünk egyszerűen kitörli.

A retroaktív (azaz visszaható) gátlás akkor lép működésbe, amikor hasonló dolgokat akarunk megtanulni egymás után (például idegen nyelvű szavakat, évszámokat).

Ilyenkor a két bevésési folyamat gátolja egymást, így végül egyik adat sem épül be a memóriába.

Az ekfóriás gátlás akkor jelentkezik, amikor már egy nagyobb anyagrészt elsajátítottunk, és félretesszük, hogy újabb részbe kezdjünk.

Az újonnan tanult dolgok mintegy "törlik" az előzőleg megjegyzetteket - ezért nem szabad a vizsga előtti utolsó percekben addig soha nem látott fejezetek olvasásába kezdeni.

Minél inkább kiismerjük, hogy idegrendszerünk melyik gátlási típusokra érzékeny, annál hatékonyabban leszünk képesek tanulni.

Ehhez a kiismeréshez segít hozzá, ha felmérjük szervezetünk ritmusát.

A biológiai összetevők (mint például a hormonrendszer vagy az anyagcsere folyamatai) által generált lüktetés fázisaiban más és más kémiai anyagcsere mechanizmusok játszódnak le az agyban, ez határozza meg tudatunk működését.

Nincs egyetemes szabály arra, hogy ki, mikor, a nap melyik szakában, evés előtt, vagy után tud a legjobban tanulni, így magunknak kell rájönnünk, hogy milyen körülmények között kerül idegrendszerünk a tanulás szempontjából optimális, tehát laza, nyugodt állapotba.

Barsi Erzsébet