Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Beteg? Edzés helyett irány az ágy!

A tél közismerten a nátha és az influenza szezonja. Ám miközben a legújabb kutatások is azt bizonyítják, hogy a rendszeres mozgással védettebbek lehetünk az ilyen jellegű betegségekkel szemben is, jó tudni, hogy az intenzív testmozgás akár még árthat is a betegeknek. Dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical belgyógyász, angiológusa az elővigyázatosságra hívja fel a figyelmet.

A mozgás nem feltétlenül tesz jót - Kép: Pixabay

A hét legalább 5 napján végzett 30 perces, közepes intenzitású edzés hatékony védelmet jelent a felsőlégúti fertőzésekkel szemben – derül ki az American College of Sports Medicine (ACSM) tanulmányából. Ugyanakkor a túlzásba vitt, túlzottan intenzív mozgás éppen az ellenkező hatást fejtheti ki: túlterheli az immunrendszert, ezáltal pedig szabad utat enged a vírusoknak, baktériumoknak.

Létezik azonban optimális megoldás: a hét legtöbb napján végzett 30-60 perces fizikai aktivitás legalább 40 százalékkal képes csökkenteni a betegségben töltött napok számát – influenzaszezonban is.

 A betegséget nem kell kiizzadni!

Azoknak az embereknek, akik már megbetegedtek, csakis óvatosan szabad edzeniük, amíg meg nem gyógyulnak. Dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical belgyógyász, angiológusa jó tanácsokkal szolgál a betegeknek. Mindenkinek fontos tudnia, hogy mikor és mennyit mozoghat, illetve mikor kell az ágyban kivárni a felépülést.

- Enyhébb megfázás, orrfolyás, torokfájás esetén, ha nincsenek komoly panaszaink, egy visszafogott edzés még megengedett lehet. Az intenzívebb edzés azonban csak a teljes tünetmentesség után néhány nappal kezdhető el.

- Sokan úgy vélik, hogy a betegséget a sportolás során fellépő intenzív verejtékezéssel ki lehet „izzadni”. Ezt a tévhitet azonban semmiféle adat nem támasztja alá, sőt, veszélyes lehet, ha erőteljes edzéssel próbáljuk kikúrálni a betegséget.

Mozogj, hogy elkerüljön a nátha!
Többen átestek már rajta, de sokan még csak most küzdenek az idei szezon első orrfolyással, köhögéssel, tüsszögéssel, torokfájással és levertséggel járó tüneteivel. Törvényszerű, hogy az ősz minden évben náthával kezdődjön, vagy létezik biztos módszer a megelőzésre?

- Mindenképpen ágyban kell maradni, ha a betegség kiterjedtebb és súlyosabb tüneteket okoz. Vagyis eszünkbe se jusson edzeni, ha légzőrendszeri fertőzésünk van, ha lázzal, nyelési nehézségekkel, és erős fájdalmakkal küszködünk. Ilyenkor lehetőség szerint az egész napot pihenéssel kell tölteni.

- A visszatéréssel sem szabad kapkodni. Ha súlyosabb vírusfertőzésből, influenzából épültünk fel, a tünetek megszűnése után mindenképpen iktassunk be egy kéthetes pihenést, és utána is csak fokozatosan növeljük a terhelést.

Vagyis összefoglalva, enyhébb tüneteknél még jót is tehet egy kis mozgás, séta vagy könnyebb testmozgás, de fontos tudatosítanunk, hogy a komoly betegség csak úgy gyógyulhat meg, ha a pihenéssel megadjuk az esélyt a szervezetnek a felépülésre.

Érdekes megfigyelés ugyanakkor, hogy a közepesen intenzív, rendszeres mozgást végző embereknél az influenza elleni oltás kevesebb mellékhatást okoz és könnyebben is vészelik át az egyéb szezonális betegségeket. Az azonban bizonyos, hogy ha a betegség tünetei nem csillapodnak, esetleg romlik az állapot, mindenképpen orvoshoz kell fordulni!

www.oxygenmedical.hu

Megnyíltak az influenza oltópontok
Nagy várakozás előzte meg idén is országszerte az influenza oltópontok megnyitását, ahol az influenza elleni védőoltás néhány perc alatt megkapható. Közeledik az influenza szezon és egészségügyi szakemberek szerint azért érdemes minél előbb beadatni a védőoltást, mert a védettség kialakulásához 2-3 hét szükséges. További részletek itt olvashatók!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.