Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Beteg vagyok az unokámtól!

A hét kérdése: Akiknek van unokájuk, gyakrabban náthásak? Nem találtam semmilyen adatot a nagyszülők náthájáról. A Nemzeti Allergológiai és Fertőző Betegségek Intézete azonban jelentette, hogy az iskolába járó gyerekek évente akár 12 alkalommal is megfázhatnak. A 60 év felettiek esetében azonban ez a szám egynél is kevesebb lehet.

Azonban ha ezek a hatvanévesek iskolás gyerekekkel laknak egy fedél alatt, nem kell matematikusnak lenni ahhoz, hogy kitaláljuk: a nagyszülők is jóval többször kapják majd el a náthát. Bármelyik nagyszülő elmondhatja, hogy szemük fénye bizony gyakran ragasztja át rájuk a betegséget. Elsősorban a 2 és 8 év közötti gyerekek osztják meg azokat a vírusokat, melyeket a kis pajtásaiktól kapnak el. A háziorvosok szerint ezek a kis "két lábon járó petri csészék" olyan új kórokozókkal állnak elő, melyekhez az idősebbek szervezete nem rendelkezik antitestekkel.

A közönséges nátha: mese és valóság?

Mit tegyünk, ha valamelyik apróság taknyos orral bújik hozzánk egy ölelésért? Nos, ha tisztában vagyunk a veszélyekkel, kidolgozhatunk hatásos terveket. Természetesen az a legjobb, ha távol maradunk az unokáktól, ha náthásak, de mindenki tudja, hogy ez szinte kivitelezhetetlen. A náthát kétféleképpen kaphatjuk el:

   1. A vírussal fertőzött váladékcseppecskék belélegzése által.

   2. Ha megérintünk egy fertőzött felületet, majd a szemünkhöz, orrunkhoz, vagy szánkhoz nyúlunk vele.

Tehát igyekezzünk elkerülni azt, hogy az arcunk túl közel kerüljön a beteg gyerekéhez. Ha a gyermek vigasztalásra vágyik, úgy öleljük át, hogy ne lélegezhessük közben be a kórokozókat. Fontos a gyakori és alapos kézmosás (ezzel az influenzát is megelőzhetjük).

A szappanos víz nem öli meg a vírusokat, de eltávolítja azokat. A dörzsölés sokkal fontosabb, mint a szappan. Ha lehet, akkor ne érintsük meg a saját arcunkat azután, hogy a beteg gyermek közelében voltunk.

A rhinovírus akár három órán át is életben maradhat a bőrünkön, és az olyan tárgyakon, mint a telefon vagy a korlát. Ha ezeket a felületeket vírusölő tisztítószerrel átmossuk, megelőzhetjük a fertőzés terjedését.

Hol van belőlük a legtöbb? Nem, nem a fürdőszobában. A legszennyezettebb hely mindig a konyha. Legnagyobb koncentrációban a szivacsban és a törlőruhában találhatjuk meg. Ha kimossuk a konyharuhát, azzal nem írtjuk ki a vírusokat. A mosogatógép sem szedi ki a szivacsból őket. Ehelyett legjobb, ha a benedvesített eszközöket két percre a mikrohullámú sütőbe tesszük. Így kórokozómentes, biztonságos konyhai eszközöket kapunk.

Ezek a tippek segíthetnek, de az igazság az, hogy néhányszor biztosan meg fog betegedni. Ez az ára annak, ha gondoskodunk valakiről, a szülővé válás egyik velejárója. A nagyszülők pedig újabb lehetőséget kapnak a szeretetre, és persze a vírusokra.

www.betegszoba.hu

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.