Akármilyen képtelenül is hangzik alvajárásra hivatkozni a bíróság előtt gyilkossági ügyben, a torontói férfi esete korántsem példátlan. Londonban egy fiatalember brutálisan végzett édesapjával, majd azt állította, álmában tette.

Phoenixben pedig egy kiegyensúlyozottnak ismert, kétgyermekes családapa hivatkozott az alvajárásra: 44 késszúrással ölte meg a feleségét.

Az első "alvajáró gyilkos"- eset a 19. századból ismert. 1846-ban Albert Tirrellt egy bordélyház felgyújtásával és egy ismert prostituált meggyilkolásával vádolták. Amikor elmondta a bíróság előtt, hogy semmire sem emlékszik és esküszik, hogy aludt, egyszerűen felmentették.

Ma már nem jelent ilyen egyszerű mentőövet a holdkórosság. Az 1990-es években többször, legutóbb pedig 2004-ben került hasonló ügy az amerikai bíróság elé. Azóta orvosszakértők garmadája foglakozott a kérdéssel, milyen összetett cselekvéssorozatra is képesek az alvajárók.

A védelem mellett szólnak azok az alvásklinikai esetek, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy késsel szeletelni, aprítani képes az ember alvajárva - egy kaliforniai nő például minden áldott éjszaka kimegy a konyhába és főz-, olykor pedig a holdkórosság extrém agresszivitással vagy a fájdalomérzet hiányával is párosulhat.

Egy férfi például álmában az alvásklinikán dührohamában egyetlen rántással egy maroknyi érzékelőtapaszos drótot tépett le magáról, pedig ezek egyenkénti eltávolítása is fájdalmat okoz. És nem ébredt fel!

Általában ilyen "alvajáró-gyilkosságok" esetében az elkövetők magukat jelentik fel, amint másnap reggel szembesülnek tettük következményével, a bíróság pedig zavarban van, mert az indíték rendszerint nagyon gyenge lábakon áll.

Ha nincs szemtanú, és adott egy megtört, gyermekkorától fogva, baráti körében is köztudottan alvajáró, vallomást tevő vádlott (a maga nehezen hihető történetével) - nos, a bíróságnak elég nehéz a dolga. Ráadásul jelenleg a tudomány sem tud előállni egyértelmű bizonyítékokkal.