Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bűvészkedő tudósok vagy tudós bűvészek? Most kiderül!

Ingyenes programokkal várják minden korosztály képviselőit a Kutatók Éjszakájának főszereplői, a tudósok. Szeptember 27-én a Pécsi Tudományegyetem 19 pécsi, valamint további négy vidéki helyszínen, több mint 250 varázslatos programmal várja az érdeklődőket!

Az Európai Unió Bizottsága által kezdeményezett eseménysorozat célja a kutatói pálya népszerűsítése, annak bemutatása, hogy a kutatók a hétköznapokban tapasztalható csodák mögött álló színes egyéniségek. A PTE immár 12. éve mutatja be érdekes, izgalmas, olykor meghökkentő programok keretében a tudományos módszereket és eredményeket, hozza közelebb a tudósokat, kutatókat érthető, élvezhető, szórakoztató formában.

A PTE jogi karán „időutazásra", múltbéli kalandozásokra és a jövő technológiáiból fakadó jogi kihívásokat bemutató programokra invitál. Vajon választ tud adni a jog a mesterséges intelligenciával, a 3D nyomtatással, a Big Data jelenséggel, az önvezető járművekkel kapcsolatos problémákra? Emellett idén sem maradnak hoppon a bűnügyek felgöngyölítése iránt érdeklődő, vagy a Trónok harca sorozatért rajongó látogatók, de az is kiderül, hogyan lehet trágár szavak nélkül káromkodni!

Részletek: http://kutatokejszakaja.pte.hu/ajkAz Általános Orvostudományi Kar, a Gyógyszerésztudományi Kar, a Klinikai Központ és a Szentágothai János Kutatóközpont is számos, érdekes programot szervez a Kutatók Éjszakája programsorozat keretében. Programjaik 9 helyszínen zajlanak, melyeken a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a kutatokejszakaja.pte.hu oldalon lehet.

Részletek: http://kutatokejszakaja.pte.hu/

A Bölcsészettudományi Kar programkínálata kihagyhatatlan ajánlat azoknak, akik szívesen vizsgálják a minket körülvevő világot többféle szemüvegen keresztül, és kíváncsiak, vajon egy-egy téma hogyan alakul másként, hogyan kap új mintázatot a különböző tudományterületek kaleidoszkópján át. Programjaikra sok szeretettel várunk kicsit és nagyot!

Részletek: http://kutatokejszakaja.pte.hu/btk

Kép: Csortos Szabolcs, UnivPécs

50 étel a nagyvilágból címmel jelent meg a Pécsi Tudományegyetem szenzációs szakácskönyve. Csakhogy ez nem egy egyszerű receptes kötet, hanem ablak a világra a mintegy 100 országból Pécsre érkezett 4500 diák szemével. Nemcsak a könyv, az ételek is óriási sikert arattak a sajtóbemutatón. A receptgyűjtemény fogásaiból Lokodi Ákos séf és a Reggeli csapata főzött ízelítőt, amihez a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének borait kínálták.

Szűrődj, babázz, szabadulj, böködj, hősködj, teázz, gyógyíts, Bogyózz, vásárolj, slime-ozz, tornázz, szkennelődj vagy ápolj te is az Egészségtudományi Karon a Kutatók Éjszakáján!

Részletek: http://www.kutatokejszakaja.pte.hu/etk

A Közgazdaságtudományi Kar 3. emeletén mélyebb bepillantást nyerhetnek, hogy az emberi agy miként trükközik velünk, valamint abba is, hogy milyen munkatársak vagyunk és hogy mit várnak el tőlünk a munkaerőpiacon.

Részletek: http://kutatokejszakaja.pte.hu/ktk

A Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar Szekszárdon ugyancsak színes és érdekes programokkal várja az érdeklődőket.

Részletek: https://kpvk.pte.hu/hu/hirek/kutatok_ejszakaja

A Műszaki és Informatikai Kar campusán rendkívül izgalmas programokkal, előadásokkal várják az érdeklődőket. Szó lesz többek között a Solar Decathlonon több díjat is elnyert innovatív házról, megtekinthetik az Egyetem 3D nyomtatóközpontját, sőt a Hauni Technológiák Tanszék jóvoltából egy 3D Laser Scanner bemutatóra is sor kerül. Emellett drónokkal, gokart szimulátorral és sok más érdekességgel találkozhatnak az eseményen résztvevők.

Részletek:          http://www.kutatokejszakaja.pte.hu/mik

https://kutatokejszakaja.mik.pte.hu/

A Természettudományi Karon a sokéves hagyománynak megfelelően kinyílnak a laborajtók, kicsik és nagyok személyesen találkozhatnak a kutatókkal, kipróbálhatják eszközeiket, találmányaikat, megismerhetik a munkájukat előadások és tudományos-szórakoztató programok keretében. Látványos fizika és kémia, sokszínű biológia, ezerarcú földrajz, interaktív sportprogram várja a látogatókat!

Részletek:          http://www.kutatokejszakaja.pte.hu/ttk

http://www.ttk.pte.hu/


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.