Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Cigit, kilókat eldobni, de azonnal!

A rheumatoid arthritis (RA) autoimmun betegség, amely sokszor nem gyógyítható, de a tünetei kezelhetők, az állapotromlás lelassítható. A gyógyszerek mellett a kezelésben fontos szerepe van az életmódnak is, egy friss kutatás szerint a normál testsúly elérése, és a dohányzás elhagyása is segíthet.

Kép: pixabay

Autoimmun betegség

A rheumatoid arthritis egy gyulladásos kórkép. A beteg immunrendszere megtámadja - egyebek mellett - az ízületet borító porcot. A betegnél így idővel megjelennek az idősebb korban gyakori kopásos eredetű fájdalmakhoz hasonló panaszok: az ízületek duzzanata, majd bekövetkezik azok deformitása is – meséli a betegség jellegzetes tüneteit dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa. RA esetén ez azonban már fiatalabb korban is kialakulhat, általában 30-50 év között jelenik meg, a nőknél gyakrabban.

Kezdeti stádiumban az alábbi tünetek hívhatják fel a figyelmet a betegségre:

– fájdalmas, duzzadt ízületek, melyek a test mindkét, jobb- és baloldalán egyaránt jelentkeznek, elsőként főleg a kezeken

– jellegzetes, de ritka tünet az idővel a bőr alatt kialakuló dudorok, főként a kézfejeken: a reumás csomók

– az ízületek reggeli, vagy hosszabb ülés után jelentkező merevsége

– fáradtság

Veszélyes füstölgés
Itt a nyár, a nyitott helyiségekben a dohányosok szabadon rágyújthatnak, így sokkal kevésbé ösztönözhetők a káros szenvedélyük visszatartására. Ez a légúti betegségekben szenvedők számára még több veszélyt hordoz, hiszen ilyenkor halmozódhatnak a kockázati tényezők.

Az egész szervezet károsodik, ha későn ismerik fel

RA esetén azért fontos a mielőbbi diagnózis, mert így lehet megelőzni a betegség egyéb, ritkább megjelenési formáit és szövődményeit. Kezeletlen esetben az RA nemcsak az ízületeket károsítja, hanem a betegség elváltozásokat okoz a szemben - szemszárazság, a jellegzetes tünet - emellett a szív- és érrendszeri panaszok, fertőzések, és a tüdő kóros elváltozásainak kockázatát is nagymértékben növeli. A mai korszerű készítményekkel már a betegség következményeként korábban gyakran jelentkező mozgáskorlátozottság is kivédhető. A kezelés fontos része az ízületek kímélése, épp úgy, mint a rendszeresen végzett, célzott tornagyakorlatok.

Kép: pixabay

A táplálkozás és a füstmentes élet is a terápia része

Az életmódbeli tényezők fontosságára hívja fel a figyelmet a European League Against Rheumatism Annual Congress (EULAR 2016) reumatológiai kongresszuson ismertetett kutatás is.  Az ott elhangzottak alapján a betegség kezelésének célja a tünetek fellángolásának megelőzése. Sok esetben a korszerű terápiás lehetőségek ellenére sem sikerül tartós javulást elérni, holott a fejlett országokban az érintettek 50%-a nem tud teljes munkaidős állást vállalni betegsége miatt.

A több mint ezer ember részvételével zajló vizsgálatok szerint a betegség korai stádiumában sokkal kisebb a tartós javulást elérők aránya a dohányzó és a túlsúlyos betegek közt. Egy nem dohányzó, normál BMI-vel rendelkező férfi esetében például 41% az esély, hogy a betegség első három évében tartós javulás érhető el, míg egy dohányzó, túlsúlyos betegnél ennek valószínűsége csak 15%. Hölgyeknél az első esetben 27%, dohányzó és túlsúlyos beteg esetén már csak 10% a tartós javulás esélye. Sok ízületi gyulladás esetén tehát a normál testsúly elérése, és a dohányzás abbahagyása fontos szerepet játszik a tünetmentesség érdekében.

(Forrás: www.immunkozpont.hu)

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.