Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csajok figyelem! Ebben mégis jobbak a fiúk...

A több mint két és fél órát képernyő (tévé-, számítógép-, mobiltelefonképernyő) előtt töltő tizenéves lányok fizikailag kevésbé fittek, állapították meg ausztrál kutatók. Meglepő a módon a fiúk esetében nem sikerült hasonló összefüggést kimutatni.

Az American Journal of Preventive Medicine februári számában megjelenő cikk vezető szerzője Louise Hardy, a Sydneyi Egyetem Új-Dél-Walesi Túlsúly és Elhízás Központjának kutatója. A fiúk, különösen a nagyobb kamaszfiúk kevésbé érzik meg a tévénézéssel, számítógépes játékokkal és más kisképernyős szórakozással töltött időt, mivel növekedésük során már elegendő izomtömeget halmoztak fel fittségük fenntartásához.

A fiúk körében egyébként is gyakoribb a számítógépes játékok melletti sportolás, mondta el Dr. Goutham Rao, a Pittsburghi Gyermekkórház Súlykontroll és Wellness Központjának klinikai igazgatója. Egy például az úszócsapat tagjaként szerepelő tizenéves fiú sok időt tölthet el a videójátékok bűvöletében is. Rao szerint azonban a lányoknál nincs meg ez a fajta kettősség. Közülük mindössze kevesen végeznek rendszeres testmozgást. Tapasztalata szerint a serdülő lányok inkább a mobilozás - így például az sms-ezés - hívei, semmint a videójátékoké.

Az ausztrál kutatók szerint munkájukkal első ízben sikerült bizonyítaniuk a széles körben elfogadott irányelveket, melyeket az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiája tett közzé, és melyek szerint a 2-18 éves gyermekeknek nem szabadna napi két óránál többet tölteniük a képernyő előtt. Hardy szerint a test edzettsége biztosítja a szív- és érrendszeri betegségek elkerülését.

A kutatáshoz megadott tempóban lefutott körök száma alapján mérték a testedzettséget. Az adatgyűjtés 2004-ben zajlott, 2 750 hatodik, nyolcadik és tizedik osztályos ausztrál gyermek bevonásával. Képernyő előtt eltöltött időnek számított a videózás, a tévénézés, valamint a szórakozással töltött számítógépezés.

A felmérés ismétlését 2010-re tervezik. Az eredmények várhatóan a technika fejlődésével arányosan fognak romlani.

www.medipress.hu


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.