Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csobot Adél már felkészült a vészhelyzetre

Magyarországon évente több mint ötezer ember veszíti életét hirtelen szívmegállás következtében, miközben korai felismeréssel és azonnal megkezdett újraélesztéssel legtöbbjük megmenthető lenne. Október 16. az Újraélesztés Nemzetközi Napja – ennek kapcsán kérdeztük a kispapa Gönczi Gábort, a második kisfiát váró Dobó Ágit és Csobot Adélt, akinek kisfia lassan fél éves lesz.

Az elsősegélynyújtás az elméleten túl folyamatosan szinten tartott gyakorlati tudást is jelent. Ám, amíg a nyugati oktatásnak része az elsősegély, Magyarországon ez még mindig gyerekcipőben jár. Statisztikák bizonyítják, hogy a magyar átlagembernek nagyon hiányos a tudása a laikus újraélesztéssel kapcsolatban.

A babaelsősegély tanfolyamokon az újraélesztés mellett felkészítik a szülőket a félrenyelés megelőzésére, valamint a mérgezések, fejsérülések és égések kezelésére. A foglalkozásokon három hónapos csecsemőnek megfelelő ambu-babákon gyakorolják az újraélesztést és a félrenyelés esetén szükséges műfogásokat. Az első valódi vészhelyzetben a stressz hívja elő a magabiztosságig begyakorolt válaszreakciókat.

Az átlagnál azonban sokkal jobban tájékozottak azok, akik a tudatos gyerekvállalóként mindenre szeretnének felkészülni. Szerencsére ma már az a jellemző, hogy egyre többen jelentkeznek babaelsősegély tanfolyamra, hogy például a képzésben nagy hangsúly kapó újraélesztéshez szükséges gyakorlatot elsajátítsák” – árulta el Dr. Csomai Zita, a Czeizel Intézet babaelsősegély oktató orvosa, BLS-AED instruktor, a Baba-elsősegély könyv szerzője.

A nyár elején újdonsült szülővé vált Csobot Adél is járt babaelsősegély tanfolyamon várandóssága alatt.

Egy elsősegély tanfolyam nagyban növelheti a leendő szülők önbizalmát. Fontos, hogy előre felkészüljünk azokra a vészhelyzetekre, amikor komoly lélekjelenlétre van szükség. Azt is megtanultam, hogy a bajban muszáj kézbe venni az irányítást ahelyett, hogy kétségbeesve várnánk a mentőre” – mondta el a csúcsformában lévő anyuka.

Csobot Adél már a várandóssága alatt felkészült Kép: sajtóanyag

Hazánk 2010-es szépségkirálynője kötelezővé tenné a babaelsősegély tanfolyamot szülők és óvodapedagógusok számára.

„Akkor realizálódott bennem, hogy aggódó anyuka vagyok, amikor először töltöttem egyedül egy napot otthon első gyermekemmel. Saját magam megnyugtatására mentem el egy babaelsősegély tanfolyamra a Czeizel Intézetbe, ahol megtanultam, hogy egy vészhelyzetben az óvatoskodás a kicsi életébe kerülhet, ezért a bajban legfontosabb határozottnak maradni” – mesélte a kétszeres kismama, Dobó Ági.

Dobó Ági Fotó: Debreczeni Zita

Gönczi Gáboréknál is nagy az izgalom, hiszen első gyermeküket várják. A népszerű tévés így mesélt a szülővé válásról:

Amíg az embernek nincs sajátja, addig minden olyan misztikus a szülővé válással kapcsolatban. Persze meg lehet simogatni az ismerősök porontyait, bele lehet szippantani egy gyerekszoba illatába, de a saját bőrén először akkor érzi valaki, hogy apa lesz, amikor babaelsősegély tanfolyamon találja magát. Nemcsak azért volt jó, hogy elmentünk egy ilyenre, mert tulajdonképpen ekkor kerültem először igazán közel ahhoz a kis lényhez, akit annyira várunk, hanem azért is, mert itt jössz rá, hogy egy csecsemőhöz ugyanúgy bátran hozzá lehet nyúlni, mint egy felnőtthöz, ha baj van.”

Te tudsz életet menteni? Mutatjuk, hogyan tartsd életben a bajbajutottat!

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.