Mit jelent az ön számára a Magyar Kultúra Követe cím?

- A megnevezés annyiban félrevezető, hogy ez nem egy poszt meghatározott feladatokkal, hanem egy díj, amit olyan alkotók kapnak, akik tevékenységükkel hozzájárulnak Magyarország jó hírének építéséhez. Ugyanakkor számomra lelkiismereti kérdés, hogy ha az ember ilyen megtiszteltetésben részesül, akkor a jövőben még az eddiginél is jobban megfeleljen az elvárásoknak. Az általam létrehozott tárgyakban és produkciókban saját hitvallásom, karakterem jelenik meg. Minden kollekcióval, bemutatóval üzenetet viszek Magyarországról, hiszen a kézműves kultúra fontos jellemzője egy nemzetnek.

- Művészi hitvallásában van szerepe a magyarságának?

- Hogyne volna. Olyan művész vagyok, aki beépíti a munkájába, amit a környezetében lát. Volt kifejezetten a magyar díszítőelemeket felhasználó kollekcióm, de olyan is, ahol István király koronázási palástjáról vett motívumokat használtam. Reflektálok a környezetemre, nagyon szeretem, és minden szempontból használom a gazdag érzelmi és kreatív világot, amit a magyarság jelent.

- Lassan válik itthon is természetessé, hogy a divatot a magas kultúra részének, állami kitüntetésre méltónak tekintsék.

- Bennem soha nem merült fel, hogy egy öltözködéssel foglalkozó kreatív ember ne lenne egyenrangú művész azzal, aki mondjuk szökőkutakat készít. Alapvetően nem értem, hogy ha eddig nem volt a köztudatban, hogy a divat a kultúra része, akkor miért nem, és miért olyan feltűnő, ha most ott van. Szerintem ez a normális. Ma mindent a divat működtet, az egész világ kommunikációját befolyásolja. Mindenre kiterjed, nem csak az öltözködésre. A divat nem azt jelenti, hogy valaki felvesz egy miniszoknyát, hanem azt, hogy olyan környezetet produkál maga körül, ami a legáltalánosabban elfogadható az adott korszakban, ami a legjobban érdekel mindenkit. A kultúra nemcsak kottában vagy kéziratban megjelenő alkotás, hanem mindaz, amit az ember önmagáról mutat. Ehhez pedig hozzátartozik a megjelenés is. A divatnak vannak innovatív részei, részben kiterjed az iparra, a kereskedelemre is, és vannak artisztikus részei, ami a művészember mentalitásától és tehetségétől függ.

- Ha a divat, ahogy mondja, a környezetnek való megfelelés, akkor hogy lehet mégis az önkifejezés eszköze?

- Lehet megfelelés, vagy a környezet tagadása. A divatnak pont ez a lényege, hogy lehetek nagyon divatos, olyan, mint a környezetem, így eltűnök, beolvadok, de, ha fordítva teszem fel a sapkát, kifejezhetem, hogy más vagyok, mint az összes többi. Én a textillel tudok sok mindent kifejezni, az öltözködéssel tudom a legjobban elmondani, amit a körülöttem lévő világról gondolok.

- Ha egy ruha mint műalkotás teljes egészében az alkotójáról szól, hogyan kapcsolódik össze az azt viselő ember személyiségével?

- Nem minden ruha műalkotás. A divat legnagyobb részben ipar és kereskedelem, és nem szabad összekeverni a műalkotást az ipari termékkel. Amikor eladható termékeket tervezek, akkor természetesen nem a művészi eszménykép áll mindenek fölött, hanem a racionalitás, piacképesség, a funkció és a forma egysége. De ettől még ott van bennem a művész, és ezekben a kollekciókban is megmutatkoznak a kreatív álmok. Fontos, hogy az ember tudjon teret engedni a fantáziájának, de kordában is tudja tartani, ha az a feladat. Azt hiszem, számomra a legnagyobb ajándék az élettől, hogy tudok utazni a két világ között. Nem vagyok egy vérrel alkotó művész, akinek minden általa húzott vonal külön fontos. Nem tekintem életem fő művének, ha délelőtt tízkor rajzolok egy vázlatot. Ugyanakkor érzem, ha jön egy gondolat, amit tovább kell vinni, ami működhet, hajt, és néha a piaci realitások ellenére megszületik egy művészkollekció.

- Hogyan lehet maradandót alkotni ezen a folyamatosan változó területen?

- Ebben a műfajban az értékállóság, időtállóság pont ugyanolyan, mint az irodalomban. Van, ami feltűnik, és eltűnik, és vannak idő- és értékálló dolgok. Például Coco Chanel annyira az, hogy bár már rég nem él köztünk, a logikája még mindig működik. Egy divattervezőnek nem az a dolga, hogy naponta meghatározza, hogy meddig érjen a szoknya, hanem hogy olyan stílust teremtsen, ami egyéni módon képes alkalmazkodni a korhoz és a környezethez. Hogy ez mennyire időtálló, az majd eldől, nem lehet előre tudni.

Timár Gigi

Fotó: Bartos Gyula

A cikk a Piac&Profit magazin 2009. február-márciusi számának NHD mellékletében jelent meg.