Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Döbbenet! Az influenza elleni oltás komoly betegséget is okozhat!

Ősszel, majd a tél közeledtével a szakemberek sokak számára javasolják, hogy oltassák be magukat influenza ellen. Egy amerikai kutatás felvetette, hogy elképzelhető, hogy igen ritka esetekben az oltás egy idegrendszeri betegséget okoz.

A Guillan-Barré szindrómát (GBS) francia orvosok után nevezték el, akik a múlt század elején írták le a betegség tüneteit. A szindróma fokozódó petyhüdt izomgyengeséggel, az ínreflexek kiesésével és a végtagok zsibbadásával jár, leggyakrabban valamilyen enyhe fertőzés (pl. hasmenés) követően két-három héttel kezdődik. A betegség legtöbbször spontán gyógyul, komolyabb probléma csak akkor léphet fel, ha a légzőidegeket is érinti, de szerencsére ez csak az esetek 5-10 százalékában alakul ki, és ezek a betegek is meggyógyulnak hosszabb-rövidebb ideig tartó gépi lélegeztetés után.

Az, hogy az influenzaoltás GBS-t okozhat, már régebben is felvetették. A kanadai Torontói Kórház kutatói Dr. Kumanan Wilson vezetésével Ontario államban 1992 és 2004 között előforduló GBS eseteket elemezte ki. Összesen 1601 esetet találtak, amelyből 269-nél előzte meg influenzaoltás. A szakemberek úgy vélik, hogy elképzelhető az összefüggés, de tudományos közleményükben maguk is elismerik, hogy megfigyelésük legfeljebb a gyanú újbóli felvetésére elegendő.

Az amerikai szakemberek azt javasolják, hogy a következő csoportok mindenképp oltassák be magukat:

Hat hónap és öt év közötti gyermekek

Terhes nők

50 év felettiek

Krónikus betegséggel élők

Ápolási otthonban élők

Egészségügyi dolgozók

Azok, akik nagy valószínűséggel munkájuk során megfertőződnének

A hat hónapnál fiatalabb csecsemőket gondozók

  

Az oltás ellenjavallt azoknak, akik:

Erős tojásallergiában szenvednek

Akik korábban már komoly szövődményeket mutattak az oltás után

Akiknél már egyszer kialakult a Guillan-Barré szindróma

Hat hónapnál fiatalabb csecsemőknek

Azoknak, akiknek éppen zajló heveny betegségük van, az oltás csak a betegség lezajlása után lehet beadni.

Az influenzaoltás hazánkban is hozzáférhető, a háziorvosoktól lehet igényelni.

 Forrás: www.medipress.hu


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.