Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Duplán áldott bodorrózsa

A kora tavasszal gyakori vírusfertőzések időszakában rendkívül fontos, hogy ne csak a tünetek kezelésére, de a megelőzésre is nagy hangsúlyt fektessünk. Ennek egyik legtermészetesebb módja a kevésbé ismert „csodaszer”, a bodorrózsa, amelynek kivonata erős vírusellenes hatással rendelkezik. Így kimondottan alkalmas a megfázás és influenza megelőzősére, sőt kezelésére is. Ám ennél jóval többre képes - íme, öt kevésbé ismert tény a bodorrózsáról.

Bodorrózsa, Kép: sajtóanyag

A bodorrózsa, más néven cisztusz rózsa Görögországból származik, és 1999-ben megkapta az „Európa gyógynövénye” címet. Egy legenda úgy tartja, az olimposzi istenek más növények mellett neki is gyógyerőt adtak, sőt rögtön duplán áldották meg. Gyantában gazdag levelei sebgyógyításra és a bőr megszépítésére használhatók, míg kivonatát fogyasztva a szervezet kívül-belül megfiatalodik és megerősödik.

Erősíti az immunrendszert

- Az ehető növények közül a bodorrózsában található a legtöbb polifenol, ami egyfajta antioxidáns. Háromszor annyi van benne, mint a zöld teában, ezzel pedig természetes módon erősíti az immunrendszert, védi a sejtanyagcserét, és stabilizálja a szív- és vérkeringést. Külsőleg alkalmazva lassítja a bőröregedést és gyorsítja a sebgyógyulást – mondta el dr. Garay Zsolt fül-orr-gégész szakorvos.

Kép: sajtóanyag

Univerzális gyógyír

A bodorrózsa megszakítja a vírusok és gombák szervezet számára káros oxidációs folyamatát, így hozzájárul a betegségek elkerüléséhez, és a gyorsabb gyógyuláshoz is. - Eredményesen kezeli a hurutos köhögést, a torokfájást és a mandulagyulladást, természetes ellensége a baktériumoknak, vírusoknak és gombáknak. A gyomor-bélbetegségek, nemi betegségek, köröm- és nyálkahártya-betegségek is jobban megelőzhetővé, valamint könnyebben kezelhetővé válnak általa – tette hozzá a szakértő.

Bőrproblémák ellen is hatásos

Mivel gyulladásgátló és viszketéscsillapító hatása van, ecsetelőként használva eredményesen kezelhető vele az ekcémás, kiütéses bőr. A bodorrózsa emellett más immunhiányos problémákra, például sömörök kezelésének, kiegészítéseként is hatásos lehet.

Idősek és kismamák is fogyaszthatják

Semmilyen ellenjavallat nincs, ezért idős, legyengült emberek és kismamák is fogyaszthatják. A reumás betegeknek - gyulladáscsökkentő hatása miatt - szintén ajánlott, de növeli a csontsűrűséget is, miközben serkenti az idegrendszer működését méregtelenítő hatása mellett.

Tudtad?
A tél rendszerint az is jelenti, hogy a hölgyek, de akár az urak körében is megnő a felfázások száma. Ennek köszönhetően a legtöbben a hideggel hozzák összefüggésbe a betegséget, pedig az bakteriális eredetű. A gyulladásos betegségről, és a kezelési lehetőségekről dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész – nőgyógyásza beszél.
És ha ez sem volt elég, nevesd ki a telet!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.