Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ébredj! Ez a legjobb idő a szexre!

A legmámorítóbb ébredés az, amikor az óra csörgése helyett, a párunk gyengéd érintését és kőkemény hozzáállását érezzük. Hajnalban még a szex is más...

Minden a jó időzítésen múlik, szoktuk mondani. De azt tudjuk, hogy az ágyban is így van? Ha igazi gyönyört akarunk, válasszuk a hajnali időpontot!

Egy hazai női magazin közvélemény kutatása szerint, a magyar nők többsége este és éjjel szeretkezik, csak 6 százalékuk választja a reggeli szexet. Ez nem is nagyon különbözik az európai és az észak-amerikai nők véleményétől, de még a japánokétól sem, akik szintén éjjel indítják útjára a gyönyört. Persze az éghajlat is döntő tényező lehet, mert a déli népek, a délutáni szieszta idejére tartogatják a szerelmeskedést, amikor a tűző nap elől, a hűvös szobába menekülnek.

Ha azonban jobban figyelnénk, és hallgatnánk szervezetünk bioritmusára, melyek vágyaink erősségét is jelzik, a gyönyör pillanatait is jobban élvezhetnénk.

Reggel 6 óra

"Hajnalban még a nap is más..."- szól a hazai popsláger, de mi magunk is félig ébren, de félig álomban vagyunk még. Testünk azonban már készen várja az izgalmakat. Aki álomszuszék, annak persze fogalma sincs arról, hogy a hajnali szex tartogatja a legnagyobb élvezetet.

Miért is?

A férfi és a női szervezet is főleg ebben az időben termeli a szexuális vágyat fokozó hormonokat, és a medence tájék ilyenkor különösen érzékeny. A legfinomabb simogatásra, a legapróbb érintésre is "hálásan" reagálnak a nemi szervek. Nem véletlenül ajánlják a taoisták is a hajnali egyesülést, amikor még az álom és a valóság határán lebegünk. A férfiak reggeli merevedését is érdemes ilyenkor kihasználni, és egy csendes szeretkezéssel megédesíteni a kezdődő napot.

Reggel 8 óra

A szenvedély órája, amikor egész testünk felkészült a teljes aktivitásra.

Bár az izmok és az izületek ilyenkor még lustábbak, a férfiak tesztoszteron szintje viszont 20 százalékkal magasabb, mint a nap bármely szakában. Nem ajánlatos ugyan akrobataszerű gyakorlatokba fogni, de ha idő engedi, egy hosszabb "bemelegítéssel", és egy kis fantáziával akár a többszörös gyönyört is elérhetjük.

Persze, ez kis hazánkban vagy hétvégén, vagy más időbeosztással oldható meg. Nem ajánlatos ugyanis a munkahelyen és az íróasztalon "levezetni" vágyainkat ebben az órában.

Délelőtt 11 óra

Szervezetünk terhelhetősége ekkor a legnagyobb, s mivel az agyunk is ilyenkor a legkreatívabb, egy fantáziadús szeretkezés a nap fénypontja is lehet.

Most ugyanis a női szervezetben fokozottabb az adrenalin termelés, ezért kihívóan viselkednek és fogékonyabbak a férfiak közeledésére. Ha esti randit akarunk egyeztetni, vagy akár a főnököt, vagy egy kollégát elcsábítani, ez a legalkalmasabb idő rá.

Délután 13 óra

Ebédidőben, vagy éppen az után vagyunk, szervezetünk minden energiáját az emésztésre fordítja. Teljesítőképességünk és fizikai aktivitásunk is mélyponton van. Ilyenkor legszívesebben aludnánk egyet.

 Miért? Mert agyunk vérellátása csökken, a gondolkodás és a koncentrálás is nehezebben megy. Ritkán jut eszünkbe ilyenkor a szex, hacsak nem egy könnyű és egészséges ebédet hagytunk magunk mögött. A gyengéd együttlét ilyenkor még szóba jöhet, hacsak nem ebéd helyett tesszük meg. Mondjuk ez remek fogyókúra is lehetne, ha egyáltalán van elégetendő kalóriánk.

Délután 15 óra

Még többnyire munkaidőben vagyunk, ezért ez nagyon veszélyes időszak. Ez a nap folyamán a második csúcs óra, amikor szervezetünkben sok szerotomin termelődik, és ez a hangulatjavító hormon szexre gerjeszthet. Testünk szinte vágyik az aktivitásra és mozgásra, izmaink már jól átmelegedtek, bőrünk és lelkünk is most a legérzékenyebb. Szerencsések azok, akik csak 14 óráig dolgoznak...

Este 18 óra

Most azok figyeljenek, akik gyereket szeretnének!(de azok is, akik nem) A legfrissebb kutatások szerint a spermiumok termelődése 17 és 17.30 között a legintenzívebb. A férfiak ilyenkor a legtermékenyebbek és még izmaik is elég mozgékonyak egy intenzív szeretkezéshez. Nem érdemes ezt az értékes időszakot tehát bevásárlással, vacsorafőzéssel, vagy a gyerek házi feladatának kikérdezésével tölteni!

Este 21 óra

A szervezetünk teljesítőképessége csökken, működése lelassul, és felkészül az éjszakai pihenésre. Viszont érzékenyebbek vagyunk az illatokra, az aromákra és érintésre. Harmóniára van igényünk, ezért szeretünk ilyenkor lágy zenét hallgatni, vagy gyengéden, szerelmesen összebújni, és szerelmeskedni. És talán a ház többi lakója sem zavarhat már...hacsak nem egy jó tévéműsorral helyettesítjük be az esti szexet.

Este 23 óra

Biológiai óránk szerint ez az időpont nem a legszerencsésebb a szeretkezéshez, noha egyre többen választják, mert ilyenkor van lehetőségük az együttlétre. Egyre erőteljesebben termelődik az alvásért felelős melatonin hormon, és szervezetünk a napi munka után nyugalomra vágyik. Az orgazmus elérése ilyenkor nagyobb energia befektetéssel jár. Inkább halasszuk az élvezeteket reggelre!

Mert téves az a hiedelem, hogy éjfélkor indul útjára a gyönyör!

Persze van, akinek reggel, délben és este is sikerül...!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.