Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Edények, zöldségek és mosószerek ártalma a hormonrendszerre

Teflon edények, műanyag palackok és mosószerek. A mindennapi életben használatuk természetes, az egészségünkre gyakorolt hatásaik pedig csak évek múlva jelentkeznek. Utána jártunk, vajon tényleg veszélytelenek-e a környezetünkben található vegyi anyagok.

A XXI. századi DDT
Pár éve még a DDT botránytól volt hangos a sajtó, ekkor kerültek a figyelem középpontjába azok az esetek, melyek igazolták, hogy a rovarölő szer még két-három generációval később is kimutatható a családtagok szervezetében. A kutatások azt bizonyították, hogy a DDE, a DDT főmellékterméke, a testben hatásos anti-androgén, ami azt jelzi, hogy gátolja a férfi hormon hatásait. E tulajdonsága miatt, legalábbis részben, okozója a férfiak között egyre gyakoribb meddőségnek és impotenciának. – magyarázza Prof. Balázs Csaba, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

Jóllehet a fejlett országokban a DDT használatát már legalább húsz éve betiltották vagy korlátozták, azonban nagyon lassan bomlik le, felezési ideje a természetben mintegy száz év. Felhalmozódik és koncentrálódik a táplálékláncban, káros hatással van a vadon élő állatok szaporodására is. Ezzel magyarázható, hogy használatának betiltása ellenére a DDT még ma is kimutatható minden ember szervezetében, főleg a zsírsejtekben. A DDT története jellemző az EDC-re is. Az EDC anyagokat egyre nagyobb mennyiségét állítják elő, ennek következtében egyre több kerül a természetbe, így az eddig elhanyagolhatónak számító szennyezések is jelentőssé váltak.

Rák és pajzsmirigy betegségek
A DDT-hez hasonlóan az EDC vegyületek káros hatásai is sokáig ismeretlenek maradtak, mivel meghatározásukhoz nem állott rendelkezésre megfelelően érzékeny analitikai eljárás. Ma már tudjuk, hogy az ösztrogén-jellegű (női hormon) EDC-k hatására mellrák alakulhat ki, de az utóbbi években a hererákos esetek száma is jelentősen emelkedett.
A legfontosabbak EDC anyagok a következők: ftalátok, biszfenol-A és hasonló fenolok, PCB (poliklórozott-bifenilek) vegyületcsoport, égéstermékek - ezek nemcsak a gumiabroncsok, híradástechnikai termékek égetésekor szabadulnak fel, hanem nagyobb mennyiségben repülőterek környéki is kimutathatók-, halogénezett többgyűrűs égetési melléktermékek (dioxinok), rovarirtók (peszticidek), bizonyos gyógyszerek, fémek és fémtartalmú vegyületek, természetes anyagok - fitoösztrogének, szójaolaj.
Az EDC anyagok egy külön csoportját alkotják a TDC „thyroid disrupter chemicals” azaz a pajzsmirigyet károsító anyagok. Egyes EDC molekuláról, így a biszfenol-A-ról (BPA-ról) bebizonyosodott, hogy gátolja a pajzsmirigy hormonjainak, a jelátvivő receptorhoz történő kötődését. Ráadásul kedvezőtlen, az immunrendszert károsító hatásai miatt fokozza az autoimmun gyulladásokat is. Mindez a pajzsmirigy csökkent működéséhez, golyva kialakulásához vezethet.

EDC-k a háztartásban
Az egészséget károsító vegyi anyagok jelen vannak a környezetben és az otthonokban egyaránt. Az epoxigyanták ipari melléktermékeként több ezer tonna biszfenol-A kerül ki a természetbe évente, de műanyag-adalékként, és fogtömésekben is alkalmazzák.
Főzés során is számos káros anyag keletkezhet. A perfluor-oktánsav (PFOA) és származékaik például a teflon bevonatban találhatók és pajzsmirigybetegséget okozhatnak.
Más anyagokról, így a fogamzásgátló tablettákról is egészségkárosító hatást tételeztek fel. Az igazság azonban az, hogy jelenlétüket az ivóvízben, a mai napig nem sikerült hitelt érdemlően kimutatni. A környezetre sokkal jelentősebb veszélyt jelentenek a mosószerek, lágyítók, ugyanis ezek több ezer tonnányi mennyiségben szennyezik a természetet. Az EDC hatású mosó- és mosogatószereket gyakran mutatták ki ivóvízből is. Miután minden évben számos új vegyi anyag kerül forgalomba és a környezetbe az újabb és újabb mosószerekkel, kozmetikumokkal, műanyag adalékokkal, festékekkel - ezek cumisüvegekben, gyermekjátékokban is kimutathatók -, a jövőben a rendelkezésre álló vizsgálati módszerekkel azt is szükséges lenne rendszeresen ellenőrizni, hogy ezekből nem szabadul-e fel hormonhatású anyag.

Környezettudatos szemléletváltás és gyakorlat
• A megelőzés érdekében, az étrendben a mérgező anyagok kiszűrésére és elkerülésére kellene törekedni. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az egyébként kitűnő ásványvizek, tej és termékeik műanyag csomagolásban kerülnek a piacra és nehezen ellenőrizhető a kioldódó vegyszerek mennyisége. Tanácsos ezért a műanyagban tárolt ételeket és a teflon bevonatú edények használatát elkerülni.
• A friss zöldségekről, primőrökről azt gondoljuk, hogy minden esetben hasznosak. Valójában számos vegyi anyagot, rovarirtószer maradvány hordozhatnak felületükön. Fogyasztásuk előtt ezért mosás és alapos tisztítás javasolt!
• Törekedjünk a hazai élelmiszerek fogyasztására! Az itthoni monitoring rendszer jobb, mint a külföldi, másrészt a hazai élelmiszerek lényegesen kisebb mértékben szennyezettek.
• Támogatni kell a bio élelmiszerek előállítását. A tudatos vásárlási szokást kell erősíteni, ami azt is jelent, hogy nem azt kell megvenni, ami egyszerűen olcsó, hanem minőségileg jobb.
• A szervezetben felhalmozódott méreganyagoktól való megszabadulást segíthetik a komplex egészségmegőrző terápiák: a wellness, szauna kezelések és a szabad gyökfogók (szelén, E-vitamin) kiegészítő alkalmazása.
• A méreganyagok főként a zsírszövetben raktározódnak el. Fontos ezért a testsúly fokozatos és nem gyors csökkentése. A zsírszövetben elraktározódott méreganyagok a hirtelen fogyás során gyorsan kerülnek a szervezetbe, ami rendkívül káros lehet.
• Rendszeres endokrin-, pajzsmirigy szűrővizsgálat javasolt azok körében, akik az átlagosnál nagyobb környezeti szennyezésnek vannak, ill. voltak kitéve. Gondolni kellene a családtervezés – különösen meddőség esetén - erre a lehetőségre is.

www.endokrinkozpont.hu


Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.
Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.