De ez korántsem egyszerű feladat: Ön például, kedves Olvasóm minden esetben minden nehézség nélkül ki tudja mondani, hogy:
"Nem vagyok büszke arra, amit tettem. Elrontottam, sajnálom a történteket".
Nekem ez húszas éveim végefelé sikerült először, nagy kínok árán, bár még mostanában is hajlamos vagyok kialakítani egy "Enyém az utolsó szó" játszmát, hogy a végsőkig kimagyarázzam a dolgokat.
Mi történik ilyenkor?
A szülő érzi, hogy sikertelen a párkapcsolatban, hogy képtelen letenni az alkoholt, vagy két normális szót váltani a férjével, hogy nem sikerül nagy álmait megvalósítani, de a beismerés és szembenézés helyett gyermekére vetíti mindezt, s őt hibáztatja saját elrontott életéért.
Az alkoholista szülő tipikus kommunikációja, például imígyen szól: Ha jól viselkednél/ tanulnál/ nem hibáznál,akkor anyádnak nem kellene innia.
Szélsőséges esetben odáig fajul a hibáztatás, hogy kimondatlanul is azt érezteti a gyerekkel, hogy :"Ha te nem lennél, sokkal könnyebb lenne nekem"
A gyerek pedig nem látja át a szülő hibás logikáját, hanem magára veszi a bűnbak szerepet, és lehet, hogy a későbbiekben akár egy életen át cipelni fogja, óriási szívességet tevén a kedves szülőnek,aki soha nem kényszerül rá, hogy egy kicsit mélyebbre ásson személyisége szemétdombjában.
A bűnbak gyerek egész gyerekkora pedig arról szól, hogy igyekszik megfelelni az irracionális elvárásoknak, folyton meg akarja békéltetni szülőjét, s úgy érzi, az ő hibája, ha valami konfliktus üti fel a fejét a családban.
Sokan még felnőtt korukban sem veszik észre a rájuk erőltetett bűnbak szerepet, hanem készségesen ugrálnak a szeszélyes szülői elvárásoknak, akár saját életüket is háttérbe tolva.
Vannak, akik annyira jól elsajátítják ezt a rájuk osztott bűnbakságot, hogy önkárosító vagy bűnöző életmóddal a tökéletességig igyekeznek megfelelni az elvárt fekete bárány pozíciónk. Mások testi tüneteiken keresztül mintegy saját magukat büntetik. Például állandó fejfájással, gyomorpanaszokkal gyötrik magukat.
A bűntudat érzése pedig rágógumiként, levakarhatatlanul tapad rájuk, amit csak hihetetlen erőfeszítéssel tudnak leoldani magukról.
Hiszen ki szeretné megbántani aput vagy anyut?
K.V.
