Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Edzésterv az akaraterőhöz

Januártól nem gyújtok rá, kétnaponta eljárok az edzőterembe, nem nyitom ki este hat után a hűtőt, több időt töltök a családommal, többet olvasok, kevesebbet panaszkodok, és úgy általában: jobb életet élek. Ismerős? Szilveszter éjszakáján sokan teszünk újévi fogadalmakat, amelyeket sokszor már az első hetekben megszegünk. De miért van az, hogy olyan hamar leteszünk a nagy elszántsággal kitűzött céljainkról?

Kép: hogyankell.hu

„Karácsonykor kicsit több lazítást engedünk meg magunknak, mint év közben. Ha tehetjük, pihenünk, keveset mozgunk, sokat eszünk. Az új év azonban sokunknak az új élet kezdetét sugallja, így az ünnepek után igyekszünk ismét önfegyelmet gyakorolni, és olyan célokat tűzünk ki magunk elé, amelyeket már régóta szeretnénk megvalósítani. Ezek a fogadalmak azonban gyakran meghaladják akaraterőnket. Nem hagyunk időt magunknak, hogy hozzászokjunk az önszántunkból megváltoztatott szokásainkhoz, türelmetlenek vagyunk, ha nem jönnek gyorsan az eredmények, és tehernek, büntetésnek érezzük a kitűzött céljainkat” – magyarázza az újévi fogadalmak pszichológiai hátterét Harkai Viktória, pszichológus, a Budai Egészségközpont munkatársa.

 Milyen fogadalmat tegyünk év elején?

A legfontosabb, hogy tisztázzuk magunkban, valóban szeretnénk-e változtatni bizonyos szokásainkon, viselkedésünkön. Ha érzelmileg nem érezzük magunkat felkészültnek, érdemes egy későbbi időpontot választani a változásra. Ha azonban igazán elszántak vagyunk, akkor célszerű olyan reális célokat kitűznünk magunk elé, amelyeket könnyen be tudunk tartani. Fogalmazzuk meg azokat konkrétan, határozzuk meg őket úgy, hogy illeszkedjenek mindennapjainkba, és ne kelljen hirtelen gyökeresen átalakítani az életünket. Egyszerre csak egy dolgon változtassunk, apró lépésekkel ugyanis könnyebben célt érünk. Nagyon fontos a fokozatosság, ne akarjunk egyik napról a másikra teljesen más életet élni.

Kép: bien.hu

Elszántság, akarat, kitartás

Az életmódváltás, az újévi fogadalmak betartása komoly pszichikai felkészültséget és erőt igényel tőlünk. Ám annak ellenére, hogy tudjuk, változtatnunk kellene bizonyos szokásainkon, néha mégsem sikerül. A kudarcokat könnyebben el tudjuk kerülni, ha nem vagyunk magunkkal nagyon szigorúak, de fontos, hogy ne engedjünk magunknak túl sokat, mert így előbb-utóbb visszatérünk a régi viselkedésünkhöz. Nyugodtan kérjünk segítséget, beszéljük meg a problémát családunkkal, barátainkkal. Ők támaszt tudnak nyújtani, időről időre megerősítenek minket, és így sokkal könnyebben ellen tudunk állni a kísértésnek is. Kérjük meg őket, legyenek ránk tekintettel, és ne akarják mindenáron, hogy megkóstoljuk a csokitortát, ha épp az a célunk, hogy pár kilótól megszabaduljunk. Legyünk határozottak, és a cél hozadékait szemünk előtt tartva bírjuk ki a nehéz időszakokat is. Fontos, hogy tudjuk, miért tettünk fogadalmat, és hogy az életmódváltásunk hosszútávon kifizetődő lesz.

Itt további hasznos tippeket kaphatsz, hogy hogyan tarthatod meg újévi fogadalmainkat!

Tudtad, hogy személyi edződ kaphatsz ahhoz is, hogy leszokhass a dohányzásról?  

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.