Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egészen fiatalon is védekezhetünk a demncia ellen

Egy nyolcéves gyerekek emlékezeti és gondolkodási teszteken nyújtott teljesítménye összefüggésben van a hetvenéves kori képességekkel a University College of London friss vizsgálati eredményei szerint.  

A Neurology szaklapban közzétett adatok az Insight 46 néven ismertté vált kutatási projektből származnak. Ebben több mint ötszáz, az 1946-os év ugyanazon hetében született résztvevő egészségét követik nyomon. A szóban forgó adatelemzés ezen belül a demencia kialakulására fókuszált.

A hosszú távú vizsgálat alatt a gyerekek nyolcéves korában (még az '50-es években) négy különböző, az emlékezeti és gondolkodási készségeket mérő tesztet vettek fel. Amikor később a résztvevők elérték a hetvenéves kort, a tesztek időskori változatát, a demencia szűrésére is alkalmazott Mini Mentál tesztet ismételték meg velük. A legtöbb résztvevő emellett agyi képalkotó vizsgálaton is átesett, hogy ezáltal a tudósok az Alzheimer-kórra vagy más demenciákra utaló agyi elváltozásokat is azonosíthassák.

Az eredmények alapján, akik gyerekkorban jobban teljesítettek a gondolkodási próbákban, azok idős korban is jobb szellemi frissességnek örvendtek. Emellett az is megmutatkozott, miszerint azon résztvevők esetében, akiknél az Alzheimer-kórral összefüggésbe hozott fehérje, az amyloid magasabb jelenlétét találták a képalkotó eljárások során, azok általában gyengébb gondolkodási és emlékezeti teljesítményt is mutattak.

Az Alzheimer Research UK kutatóintézet tudományos vezetője, Dr. Carol Routledge elmondta, jelenleg úgy tartjuk, hogy a gyerekkori gondolkodási teljesítmény és az időskori szellemi frissesség közötti komplex összefüggés hátterében a kognitív tartaléknak nevezett jelenség áll. Ennek értelmében az életünkben megszerzett emlékezeti és gondolkodási készségek a későbbiekben megvédhetnek minket a demencia kialakulásának veszélyétől.

Hozzátette, hogy a tudományos eredmények szerint a demencia kockázatának egyharmada a mi irányításunk alatt áll, azaz ekkora rész megváltoztatása felett van az egyénnek kontrollja. A demencia kialakulását jó étrenddel, elegendő testmozgással, a vérnyomás és koleszterinszint karbantartásával, a dohányzás mellőzésével és a szellemi aktivitásunk megőrzésével befolyásolhatjuk pozitív irányban.

Ne feledjük: minden kis lépéssel teszünk az agyunk egészségéért és a pozitív változásokat soha nem késő elkezdeni!

(Forrás: Alzheimers Research UK, felejtek.hu)

Kép: felejtek.hu

Jelentős változásokat hoz a te és szeretteid életében az Alzheimer-kór korai stádiuma (vagy enyhe Alzheimer-kór). Sokan ebben a fázisban még nem tudnak betegségükről, csak súlyosabb stádiumában szembesülnek tényével. Ha nálad korai Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, valószínűleg a legtöbb dolgot még probléma nélkül el tudod végezni, és csupán kis segítségre lehet szükséged.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.