Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy óránál többet szundítasz napközben? Hűha!

Nem könnyű felfedezni a 2-es típusú cukorbetegséget, éppen ezért számtalan beteg nem is tud állapotáról. Sokszor csak akkor ismerik fel, amikor már késő, és szövődmények léptek fel. Az állapottal kapcsolatban a kutatók egy érdekes összefüggésre figyeltek fel, mely szerint a hosszabb sziesztaidő és a diabetes közt közvetett kapcsolat van. A betegségről és az alvással való összefüggésekről dr. Czégeni Annát, a Budai Endokrinközpont diabetológusát kérdeztük.

Délutáni szieszta, Kép: pixabay

A délutáni alvás igen pozitív hatással van a szervezetre, de persze csak akkor, ha nem visszük túlzásba. Egy japán kutatás szerint azoknál, akik egy óránál többet szundítanak délutánonként, nagyobb a diabétesz kialakulásának valószínűsége, mint azoknál, akik egyáltalán nem, vagy 60 percnél kevesebbet alszanak.

Az okok pontos tisztázása még hátravan, azt azonban már igen régóta sejtik a kutatók, hogy szoros összefüggés lehet az alvás minősége és a diabétesz kialakulásának esélye között. Annak oka, hogy valaki többet alszik délutánonként, igen szerteágazó lehet, ám sok esetben tetten érhetőek benne a cukorbetegség kialakulását elősegítő tényezők. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy az adott személy éjjelente alszik rosszabbul, és ezért van szüksége délután több pihenésre. Ennek hátterében sokszor egy rendellenesség, az alvási apnoe, vagyis az alvás alatti légzéskimaradás áll. Ennek későbbi szövődményei között szerepel a szívroham, az agyvérzés, szív és érrendszeri problémák, valamint a cukorbetegség.

A feszített munkatempó, valamint a nem megfelelő életmód miatt is kialakulhat alváshiány, amit az illető délutánonként pótol. A stresszes életvitel azonban fokozza a diabétesz kialakulásának esélyét, ráadásul ilyenkor sokan nyúlnak különböző nassolnivalókhoz, ami még tovább fokozza a cukorbetegség rizikóját.

Inzulinrezisztencia? Teszteld!
Bár gyakran a sikertelen teherbeesés és a menstruációs zavarok hívják fel a figyelmet az inzulinrezisztenciára, ennek ellenére sokszor igen általános tüneteket okoz, így az emberek nem is sejtik, hogy náluk is fennállhat a probléma. Teszteld, vajon a hétköznapinak tűnő tünetek mögött nem IR áll-e?

Kiadós, az aktuális igényeket meghaladó ebéd után emelkedhet a vércukor és inzulinszint, ami szintén hozzájárulhat az aluszékonysághoz. Emellett ez idő alatt az inzulin rezisztencia fokozódik, a szervek funkcionális állapota romlik, a kalóriatöbblet tárolása a zsírszövet és a máj irányába tolódik. Ezek miatt a szövődmények progressziója hatványozottan jelentkezhet.

Állandóan fáradt napközben?

A tanulmányban leírtaknak megfelelően, ha az alvásigénye fokozott napközben, és nem tud a feladataira ezért koncentrálni, akkor érdemes felkeresni szakembert és cukorterheléses vérvizsgálatot kérnie, hogy még idejében kiderüljön a probléma. Ugyanis a diabetes kezeletlen esetben diabetes lábszárfekélyt, trombózist, szívrohamot és stroke-ot is eredményezhet, így a mielőbbi terápia kiemelt jelentőséggel bír - figyelmeztet dr. Czégeni Anna, a Budai Endokrinközpont diabetológusa.

Mit tehet az orvos?

Jó, ha tudod! Ez vár rád a dietetikusnál!
Akár betegségmegelőzésről, akár valamilyen probléma gyógyításáról van szó, a megfelelő étrend összeállítása igen lényeges lépés. Mivel az életmódváltás elsőre igen bonyolultnak tűnhet, ezért érdemes dietetikushoz fordulni. De mi történik egy-egy ilyen konzultáció alkalmával?

A cukorbetegség kezelésében igen fontos szerepet játszik az életmódváltás, ám a vércukorszint normalizálásához ez sajnos kevés. Éppen ezért a megfelelő diéta és a rendszeres testmozgás mellett gyógyszeres, esetleg inzulinos terápiára van szükség, melyet a betegnek gyakran az élete végéig alkalmaznia kell.

A pontosan beállított vércukorszint lényeges momentum a betegség kezelése és a szövődmények elkerülése szempontjából, éppen ezért az otthoni ellenőrzés mellett az orvossal való rendszeres konzultáció elengedhetetlen, ugyanis előfordulhat, hogy az addigi terápia módosítására van szükség.

Az étkezések mennyiségét és összetételét fontos az adott beteg napi tevékenységéhez és szükségleteihez igazítani, ami hosszú távon a béta-funkció megőrzését és az inzulin rezisztencia csökkentését eredményezi. Ellenkező esetben a diabetes progressziója törvényszerűen bekövetkezik.

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.