Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ekcéma: az ételallergia első jele is lehet

Az ekcéma nem csak tünete, de fontos előrejelzője is lehet a későbbi életkorban jelentkező ételallergiás panaszoknak. Az ekcéma és az ételallergiák közötti kapcsolatról dr. Hidvégi Edit gyermek gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa nyilatkozott.

Ételallergia csecsemőkorban
Az ételallergia tünetei már csecsemőknél, a szoptatás időszaka alatt is jelentkezhetnek. Az anya által elfogyasztott ételek molekulái – ugyan csak nagyon kis mennyiségben -, de átjutnak a tejbe. A kifejezetten allergiás hajlamú csecsemők pedig már ettől az anyatejbe került, igen minimális mennyiségű idegen fehérjétől is kóros tüneteket mutathatnak. Allergiás tünetek tápszeres babáknál is jelentkezhetnek, a készítmények ugyanis tehéntejből készülnek, tehát ugyanúgy allergiát válthatnak ki, mint maga a tehéntej. Az ekcéma mellett az ételallergia tünetei: hányás, hasmenés, hasfájás, csalánkiütés, de a gyakori orrfolyás és középfül-gyulladás is figyelmeztető jel lehet.

Az ekcéma nem csak tünet
A kisgyermekkori formára a rendkívül száraz bőr mellett a végtagok hajlataiban, a nyakon, a fül mögött és a szem körül kialakuló, általában erős viszketéssel járó bőrgyulladás a jellemző.
Az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia munkatársai arra figyelmeztetnek, hogy a csecsemőkorban jelentkező, súlyos ekcémás tünetek és az ételallergiák közt szoros kapcsolat áll fenn. Az Akadémia éves ülésén elhangzott kutatás alapján az ekcéma nem csak tünete, de fontos előrejelzője is lehet a későbbi életkorban jelentkező ételallergiás panaszoknak. A vizsgált 3 és 18 hónap közötti résztvevők közül, az enyhe ekcémás tüneteket mutató gyermekek 15 százalékánál jelentkezett ételallergia is. Az ekcéma súlyosságával pedig egyenes arányban nőtt az ételallergia előfordulásának gyakorisága is.

Ekcémától az allergiáig
Azokban a családokban, ahol előfordult már allergiás megbetegedés, különös gonddal kell kezelnünk a csecsemő- és kisgyermekkori ekcéma kérdését. – magyarázza dr. Hidvégi Edit. Az allergiás betegségek klinikai megnyilvánulása életkorok szerinti megoszlást mutat. Az atópiás - allergiára hajlamos - gyermekeknél gyakran valóban az ekcéma jelenti a későbbi allergiás betegségek kialakulásának első állomását. Ezt a folyamatot „allergiás menetelésként” ismerhetjük. A csecsemőkori bőrtüneteket követően, vagy azokkal egy időben a gyermeknél táplálékallergia is jelentkezhet. Az asztma megjelenése inkább a késő óvodáskor-iskoláskorra tehető, míg az allergiás nátha nagyobb gyermekeknél, fiatal felnőtteknél jelenik meg, habár egyre többször észleljük már óvodáskorban is. A betegségek tehát követhetik egymást, így az a csecsemő, akinek száraz, viszkető bőre igényelt babakorában kezelést, a későbbi életkorban más allergiákra is hajlamos lehet.

forrás: www.allergiakozpont.hu

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.