Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elöl vagy hátul üljön a gyerek?

Óránként 50-60 kilométeres sebesség mellett történő ütközésnél gyerekek és felnőttek egyaránt nagyobb sérüléseket szenvednek, ha hátul ülnek – ezt mutatják a német baleseti adatbázis, a GIDAS adatai. Ugyanakkor a KRESZ szerint 150 centis testmagasság alatt a gyerekeket csak a hátsó ülésre, előírásnak megfelelő gyerekülésbe szabad ültetni, és csak a csecsemőket lehet bébihordóban az első ülésen szállítani, menetiránynak háttal bekötve, kikapcsolt légzsák mellett.

Kép: FreeDigitalPhotos.net/imagerymajestic

Régóta vitatkoznak azon a szakemberek, hogy hol biztonságosabb az autóban gyereket szállítani, elöl vagy hátul. Az autógyártók is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a biztonságra, a KRESZ is egyre szigorodik, Magyarországon például 2002 előtt nem volt kötelező a hátsó biztonsági öv használata, és csak 2007 óta él az a szabály, amely szerint 150 centis testmagasság alatt minden gyereket gyerekülésben kell szállítani, életkortól függetlenül. A német baleseti adatbázis, a GIDAS adatai szerint azonban újra kellene gondolni a közlekedési szabályokat. A mai autókban ugyanis elöl aktív övfeszítők és első légzsákok vannak, míg hátul mechanikusak az övfeszítők, és az első légzsák helyett csak egy vékonyan párnázott ülés található.

A szakértői vélemények jelenleg eltérnek azzal kapcsolatban, hogy mennyire biztonságos előre ültetni gyereket az autóban, így a szabályozás országonként eltér: például Németországban, Franciaországban gyerekülésben, bekötve elöl is utazhat gyerek, Magyarországon viszont nem. A GIDAS példaként említette, hogy frontális ütközéses közlekedési balesetben (50-60 km/h mellett) az elöl utazó szülők túlélték a balesetet, míg a hátul utazó három gyermek életét vesztette. Balesetrekonstrukciós számítások megállapították, hogy az elöl utazóknál kisebb terhelés mutatkozik. A 14 év alattiak az első ülésen jobban védettek, mint a hátsó ülésen, ha előírt gyermekülést használnak, és a biztonsági övet bekapcsolják. Az adatok alapján egyértelmű, hogy a gyerekek a gyerekülésben védettebbek, mintha csak övet használnának. A hátsó üléseken utazó felnőttek és gyerekek egy súlyos balesetnél (50 km/h-s sebesség felett) egyaránt súlyosabban sérülnek, mint az első ülésen ülők.

Állj meg drágám, rosszul vagyok!
A hajón, kocsiban, repülőn vagy vonaton fellépő rosszullét oka az, hogy a fülünk belseje, mely fontos szerepet tölt be egyensúlyérzékünkben, azt üzeni az agyunknak, hogy mozgunk (mivel a kocsi, repülő, vonat stb. mozog), de közben szemünkkel egy álló pontra fókuszálunk (például a padlóra vagy egy könyvre), melynek következtében agyunk úgy érzékeli, hogy mozdulatlanok vagyunk. Ez az ellentétes üzenetek keltette disszonancia az agyban hányingerhez vezet. Elmondjuk, hogy lehet védekezni ez ellen!

Tavaly több mint 600 személyi sérüléssel járó balesetről kapott bejelentést a K&H Biztosító. Ezekben szerencsére csak néhány százalékban sérült meg gyermek is, de a tapasztalatok alapján elmondható, hogy ha mégis sérül gyermek a balesetben, őket sokkal súlyosabban érinti, sokkal súlyosabb sérüléseket szenvednek el, mint a felnőttek. „Jelenleg a magyar szabályozás szerint gyermek 150 centi alatt csak gyerekülésben és a hátsó üléseken, menetirányba ültetve utazhatnak. Egyes szakértők arra hivatkozva is érvelnek a gyermekek első ülésen való szállítása mellett, hogy úgy a szülők jobban kontaktust tarthatnak a kicsikkel, megnyugtathatják, adhatnak vizet, játékot. Szomorú tény, de sok baleset abból fakad, hogy a szülő menet közben hátrahajolva felveszi a leejtett játékot, és eközben nem figyel a forgalomra, vagy csak egy kézzel fogja a kormányt és oldalra sodródik az autó. Az egyik legfontosabb szabály épp ezért, hogy mindig a közlekedésre figyeljünk, és mindkét kezünket tartsuk a kormányon akkor is, ha a kicsi éppen azonnal akar valamit. Az adott országban érvényes közlekedési szabályok, előírások betartása a minimum, amit megtehetünk gyermekeink biztonságáért” – mondta Kaszab Attila,a biztosítótársaság vezérigazgató-helyettese.

Három veszélyhelyzet, amely leginkább a nőket fenyegeti
Vannak bizonyos balesetek és káresetek, amelyek nagy arányban a nőket sújtják. A káresetek elemzése alapján megállapítható, hogy a hölgyek sokkal több esetben érintettek a lakásbalesetek és rablótámadások kapcsán, mint a férfiak. Jó lesz vigyázni!


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.