Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elszálltak az albérletárak júliusban

Látványosan emelkedtek a budapesti albérletárak júliusban: egy hónap alatt 4,3 százalékkal nőtt a kínálati bérleti díj, így a fővárosban a bérbeadók már átlagosan 150 ezer forintot kérnek kiadó lakásukért, ami rekordan számít idén.

Bár a pandémia kezdetén nagyon sokat zuhantak a budapesti albérletárak, ez úgy tűnik most megfordulni látszik. Sőt! Nemrég írtunk arról, hogy az egyetemi ponthatárhirdetés után igazi roham várható a piacon, és ez idén sem maradt el!

A járványhelyzet javulásával hónapok óta megfigyelhető a fővárosi albérletárak lassú emelkedése. Az elmúlt hetek erősödése ugyanakkor már kifejezetten gyorsnak és jelentősnek mondható – derül ki a Rentingo.com legfrissebb, július havi adatokra épülő elemzéséből. A tendencia több tényezővel hozható összefüggésbe: az élénkülő turizmus mellett felgyorsult a felsőoktatásban tanulók lakáskeresése, közülük is elsősorban a külföldi diákok árfelhajtó hatása a legerősebb.

Néhány hét alatt jelentősen megugrottak júliusban az árak a budapesti albérletpiacon: a kínálati oldalon 4,3 százalékkal, a keresleti oldalon 4,7 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak júniushoz képest.

Így alakultak az albérlet árak júliusban (Forrás: Rentingo)

A tendencia látványos: ilyen mértékű emelkedésre egy hónap alatt tavaly május óta nem volt példa. Amíg tavaly tavasszal a koronavírus első hullámának kínálati sokkhatását korrigálta vissza a piac, addig most a tavasszal indult emelkedő trend kezd begyorsulni. Ennek eredményeként Budapesten a bérbeadók átlagosan már 150 ezer forintot kérnek kiadó lakásukért - mutat rá elemzésében a közösségi albérletkereső platform. Ezzel a tavaly júliusi 161 ezres szintet még nem, de a 2020. augusztusi szintet már elérték a fővárosi albérletárak. A bérlők vásárlóereje is tovább nőtt. A 140 ezres átlag alulról közelíti a tavaly júliusi 147 ezer forintot, és meghaladja a tavaly augusztusi 137 ezret.

Ezet is olvasd el!

Ennyiért lehet ma kivenni egy albérletet


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.