Ha egy elmebetegre gondolunk, sokunknak hasonló kép él a fejében: egy kiszámíthatatlan ember, akinek szélsőséges, olykor ijesztő a viselkedése, magára és környezetére is veszélyes. Ezért kényszerzubbonyt vagy zárt osztályt "érdemel".
A valóság azonban nem ilyen.
Bár a népnyelv elmebetegségekről beszél, valójában ez egy jogi fogalom. Helyette a pszichotikus-pszichózis fogalmat szokás használni.
Kiről mondhatjuk, hogy pszichotikus?
Elsősorban arról, akinek a valóságérzékelése zavart. Például téves eszmékkel vagy hallucinációkkal küszködik, gondolkodása elveszti kritikusságát.
A téveszme egy olyan gondolat, ami erős érzelmi befolyásolás alatt áll (erről hiába is igyekszünk meggyőzni őt), és sokféle megnyilvánulása lehet. Vannak, akik úgy érezhetik, hogy állandóan figyelik őket, esetleg folyton meg akarják mérgezni. Mások nagyzásos téveszmékkel küszködhetnek, híres embernek, kiválasztottaknak vagy akár prófétáknak képzelik magukat.
A hallucinációk lehetnek látással, hallással vagy bármilyen érzékeléssel kapcsolatosak. Ilyenkor belső érzelmek, tartalmak vagy gondolatok kívülre helyeződnek: előfordul, hogy az illető hangokat hall, vagy bogarakat érez a bőrén, esetleg nem létező személyeket lát.
A példákból is kitűnik, hogy a pszichózis jellegzetessége, hogy a külvilág és az én világa összefolyik, vagyis a beteg nem tud különbséget tenni a külső és a belső tartalmak között. Olyan ez, mint a csecsemőkori állapot, amikor a gyermek nem tudja elkülöníteni magát anyjától, és teljes szimbiózisban él vele.
Pont ez az a korszak, amikor egy pszichotikus beteg valamiféle zavart szenved el, s válik a későbbiekben, felnőtt korában súlyos beteggé.
A pszichotikust személyisége is elárulja: az énje szinte szétesik, zavartnak vagy túlságosan elvontnak tűnik. A hozzá nem értő, csak annyit mondana rá, hogy furcsa.
Másik jellegzetesség, hogy a pszichotikus számára félelmetes lehet bármilyen kapcsolatba kerülni a másikkal, hiszen képtelen eligazodni a társas világban. Olyan, mintha a világűrben lebegne teljesen egyedül, számkivetetten.
Fontos kiemelni, hogy ezek, a felsorolt tünetek megakadályozzák az illetőt a mindennapi életvitelében, s akár szenvedést okoznak neki!
Mára már azonban az úgynevezett nagy pszichiátriai betegségeket (pl. skizofrénia) is jó eredménnyel lehet kezelni, köszönhetően az 1950-es évek nagy gyógyszer-forradalmának, amikor is a Hibernál feltalálásával óriási előrelépés történhetett.
A gyógyszeres kezelés mellett pedig sokféle terápia van segítségükre. Lipótmezőn tett látogatásom során például megmutatták nekem a saját kézműves-műhelyüket, illetve részt vehettem egy irodalmi-zenei terápiás foglalkozáson is.
S mielőtt végleg elzárkóznánk a téma elől, ajánlom szíves figyelmükbe Benedek István Aranyketrec című alapművét, melynek Előszavában olvashatjuk a következőket:
"Az elmebaj olyan elemi katasztrófa, amely mindnyájunkat érhet. Közös kötelességünk küzdeni ellene és emberséges bánásmóddal könnyíteni a katasztrófasújtottak terhén(...)szabadítsa föl önmagát a mágikus iszony alól".
Az idézetek forrása: Benedek István: Aranyketrec. Gondolat Könyvkiadó. Bp. 1974.
