Az olaszok hangosak, az osztrákok precízek, a magyarok vendégszeretők - a világ minden pontján ilyen sztereotípiák munkálnak az emberekben más népekkel szemben. Hogyan változnak meg ezek, ha egyáltalán megváltoznak, ha valaki nemcsak hírből vagy egy kéthetes nyaralás során ismer meg egy másik országot? Milyennek látja egy magyar az olaszokat vagy az osztrákokat, vagy mondjuk egy francia a magyarokat?

Három fiatalt kérdezgettem külföldi élményeikről, az országok közti kulturális különbségekről, és hogy az ő esetükben mennyire látszódtak beigazolódni a sztereotípiák. Barsi Anna (24) egy évet töltött Firenzében, Mezey Barna (24) szintén egy évet tanult kint Bécsben, a francia Paule Léhaut (27) pedig második éve tartózkodik Budapesten. Válaszaik természetesen csak egy variációt takarnak a végtelen közül, de engem pont ezek az egyedi eggyek érdekeltek. Azaz nem a hogy látja "a magyar/a francia" a másik kultúrát kérdésre kerestem válaszokat, hanem, hogy három fiatal és nyitott ember hogyan veszi a kanyarokat egy idegen kultúrában.

  Volt / van-e olyan kulturális különbség, ami először sokként ért?

B.A.: Maga a város, mivel Firenze olyan, mint egy élő múzeum - szinte minden ház előtt érdemes egy negyed órát eltölteni. Az első pár hétben állandóan a várost jártam, teljesen le voltam nyűgözve.

M.B.: Ami megdöbbentő volt, az a tisztaságuk, a precizitásuk, hogy mindenben a tökéletesre törekednek.

 P.L.: Eleinte sokkoló volt, ahogy a különböző hivatalokban kezeltek. Az itt dolgozók nem voltak segítőkészek, próbáltam magyarul kommunikálni velük, de túl gyorsan beszéltek és nagyon türelmetlenek voltak, ami otthon nem annyira jellemző. Az emberekkel az utcán általában kellemes tapasztalataim voltak, például egy öreg hölgy karon fogva vezetett el egy helyre, amit kerestem. 

 Mi az, amit nem tudtál / tudsz megszokni egyáltalán?

B.A.:  Mivel Budapest egy kétmilliós, Firenze pedig egy négyszázezres város, nehéz volt megszokni, hogy kisebb a pörgés és a kulturális választék, de olyan, amit egyáltalán ne tudtam volna elfogadni, nem volt.

M.B.: Az időt. Iszonyatosan hosszú a tél, az Alpok miatt mindig fúj a szél, nagyon sokat esik a hó, és októbertől áprilisig sötétség van. A precizitásukhoz is nehéz volt hozzászokni. Ha valaki csak egy pár napig van Bécsben, akkor úgy gondolhatja, hogy ilyen tisztaságban, rendben szeretne élni, de engem egy idő után feszélyezett, mert egyhangúvá teszi a várost. Valahogy elvesznek a szép épületek, mert mindegyik rendbe van téve, mindegyik ugyanúgy néz ki. Ezen kívül nem tudtam megszokni, hogy a pincérek, magyar szemmel, nagyon udvariatlanok. Náluk elvárás, hogy a pincér tartsa magát, ne bratyizzon, teljesítse minden kérésedet, így olyan soha nem fordult elő, hogy egy pincérrel elkezdtem volna beszélgetni, vagy elcsattant volna három poén. Ha nem is méla undorral, de nagyon hidegen szolgálnak ki, nem keresik a kontaktot, ami engem zavart. Ez az átlag ember viselkedésének egy fokozódott formája. Még a bürokrácia az, ami rettenetes. Rosszabb a magyarnál is!

P.L.: Az emberekből valahogy hiányzik az "őrültség". Néha túl komolyak, sok tabu van, és kicsit tartózkodóak. Nem annyira "szabadok", és mivel igyekszem követni a kulturális szabályaikat, igazodni hozzájuk, gyakran én magam se vagyok az.         

 Van olyan dolog, amiben az olaszok / osztrákok / magyarok emberileg valahogy pozitívabbak számodra, mint otthon?

B.A.: A nyitottságuk, az a hihetetlen temperamentum, a pörgés. Legelső este, amikor megérkeztem, kicsit elveszett voltam még. Elmentem sétálni, beültem valahova enni egy pizzát, és a szomszéd asztalnál ülő négyfős társaság vett nekem egy rózsát. Sok ilyen kedves gesztussal találkoztam később is. Nagyon lazák, senki sem siet, "ha késünk, hát késünk", igazából kicsit káosz az egész, de az a csoda, hogy a káoszban is rendszer van. Nyílván ebben az is benne van, hogy az átlag életszínvonal lényegesen magasabb.

M.B.: Nem panaszkodnak annyit, nem olyan pesszimisták. Igaz, hogy a szakszervezeteknek köszönhetően jól élnek, de ugyanakkor szorgalmasak is. Ami nagyon pozitív volt még, az a kulturális életük, hogy nem szabnak határt semmilyen irányzatnak, tehát a kultúra bármelyik része megtalálható a városban. Úgy éreztem, hogy az ilyen jellegű érdeklődés az ő életükben fontosabb szerepet játszik, mint nálunk. 

 P.L.: Vidéken iszonyatosan vendégszeretők az emberek. Franciaországban is meg van ez a vendégszeretet, de nem ennyire.

 Van esetleg olyan, amiben negatívabbak?

B.A.: Hát a késést például negatívumként is fel lehet fogni. Az egyik német barátom majd megőrült az elején, hogy hogy lehet az, hogy az olaszokra mindig várni kell, hogy semmi sem logikusan történik, vagy legalábbis nem a strikt, német logika szerint. Talán kicsit felszínesek is időnként.

M.B.: Két típusba tenném őket: az egyik tagjai nagyon nyitottak, kedvesek, és felkarolják a külföldieket. Ezek általában olyan emberek, akik eltöltöttek bizonyos időt külföldön. Ők maguk is mondták, hogy amikor visszajöttek, akkor tűnt fel nekik először, hogy az osztrák nem egy "buli-nép". Ha elmennek szórakozni, az náluk abból áll, hogy lemennek egy kocsmába, megisznak három sört, és kész. Én osztrákot bulizni nem láttam, valahogy nem tudják elengedni magukat. Ez lehet, hogy azért is van, mert nagyon erősen él bennük a Habsburg-lét. A legfurcsább szituációkban is előhozzák, hogy ők egy birodalom voltak. Van bennük egy kevés arisztokratikus pökhendiség, és még mindig a Sissi kultuszban és Mária Teréziában leledzenek. A másik típus elég elutasító. Amennyire ráláttam az osztrákokra, nem egy barátkozó nép, nekem volt egy olyan érzésem, hogy nem igazán szeretnének a külföldiekkel jóba lenni. Valószínűleg ebbe az is beletartozik, hogy zavarja őket a hatalmas külföldi áramlat, ami Bécsben koncentrálódik. A kollégiumban a folyosón az osztrákok például csak az osztrákoknak köszöntek. Egy boszniai barátom, aki 8 évesen költözött Bécsbe, eleinte sokat pörgött osztrák kollégistákkal, aztán amikor meghallották, hogy bosnyákul beszél, valahogy megszűntek a közös programok. .

P.L.: Ez részben biztos azért is van, mert még mindig nem beszélek elég jól magyarul, de nehezebb ismerkedni Magyarországon, mint Franciaországban. 

 Mi az első szó, ami eszedbe jut, ha azt mondják Firenze / Bécs / Budapest?

B.A.: A pesto.

M.B.: A hideg.

P.L.: A magyar zászló. Számomra a zászló használata Magyarországon elképesztő. Franciaországban a zászló sokkal inkább a szélső jobb szimbóluma, itt pedig egy nemzeti jelkép, amire a legtöbb magyar nagyon büszke. 

 Mik azok az adott népről kialakult sztereotípiák, amikre rácáfoltak?

B.A.: Az esetek nagy részében igaznak találtam az olyan, olaszokkal szembeni sztereotípiákat, mint például a vidámság és a nyitottság. Az öltözködésüket, amiről elvileg híresek, viszont néha soknak találtam. Túl trendik, mindenhol tele vannak szegecsekkel, zipzárakkal.         

M.B.: Nem igazán ismertem sztereotípiákat az osztrákokkal kapcsolatban, kivéve, hogy a rendszerváltás előtti Gorenje-turizmus miatt kifejezetten nem szeretik a magyarokat. Ez egyáltalán nem igaz, sőt, szerintem amióta az EU csatlakozás óta elárasztották őket a dél-szlávok, törökök, azóta a magyarokkal kifejezetten kevesebb problémájuk van. Soha egy rossz szót nem hallottam azért, mert magyar vagyok.

P.L.: Nem tudtam szinte semmit a magyarokról, a paprika kivételével, mielőtt idejöttem - végülis ez is egyfajta sztereotípia. Magyarország Nyugat-Európában egy "ismeretlen" országként él a köztudatban, akárcsak a többi ex-szocialista hely, amik közt nyugaton nem igazán tesznek különbséget. Szerintem ez nagy kár, most már dühös vagyok magamra és szégyellem, hogy nem tudtam róla semmit, mert Magyarország kultúrája hihetetlenül gazdag.