Az agyhártyagyulladás a lágy agyburok gyulladásos betegsége. Az antibiotikumok feltalálása előtt a betegség gyógyíthatatlan, halálos kimenetelű volt. Lefolyás szerint lehet heveny vagy krónikus, illetve a kórokozótól és a szervezet szöveti és sejtszintű reakciójától függően különböző típusú, úgymint gennyes, savós vagy tuberkulózisos eredetű.
A baktériumok okozta, gennyes agyhártyagyulladás kiemelt jelentősége abból adódik, hogy a betegség nagyrészt egészséges személyeket támad meg. A betegség igen súlyos lefolyású, helyrehozhatatlanul károsíthat idegrendszeri funkciókat, és néhány kórokozó esetén a célzott antibiotikum-kezeléssel sem csökkenthető a halálozás megfelelő mértékben. Ugyanakkor éppen ezen kórokozók ellen hatékony védőoltással rendelkezünk, ami minden lehetséges fórumon propagálandó.
A fertőzés kialakulása és tünetei
A fertőződés leggyakrabban úgy jön létre, hogy a baktériumok a légutakban megtelepednek, ott gyulladást keltenek, a gyulladt nyálkahártyán keresztül a véráramba, majd az agyvízbe kerülnek, ahol a betegséghez vezető összetett történéseket indítanak be. A fertőzés tehát egyértelműen légúti, a baktériumok cseppfertőzéssel terjednek emberről emberre. Nem betegszik meg azonban mindenki. A Pneumococcus és a Haemophilus influenzae a bakteriális arcüreg- és tüdőgyulladásoknak is a leggyakoribb okozója.
A bakteriális agyhártyagyulladás kezdeti tünetei lehetnek általánosak: levertség, étvágytalanság, láz. Ezután következnek az idegrendszer izgalmi jelei és a gyulladásos agyödéma következményei: fejfájás, hányinger, hányás, tarkókötöttség, aluszékonyság, ingerlékenység, tudatzavar, görcsök, bénulások, kezeletlen agyödéma esetén halál. Csecsemő- és öregkorban az izgalmi tünetek mérsékeltebbek lehetnek, vagy hiányozhatnak. Súlyos esetben a Meningococcus jellegzetes, bevérzéses bőrjelenséget produkál.
Megelőzés, gyógyulás
