Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezeket ne hagyd ki semmiképp!

Sokan a téli gumival le is tudják az évszakváltást, és nem számolnak a korai sötétedéssel, a csúszós utakkal, a hirtelen, akár néhány óra alatt radikálisan megváltozó időjárással, vagy az ünnepekkor az utakon tolongó stresszes bevásárlókkal. Az ország egyik legismertebb flotta-szakértői éppen ezért hangsúlyozzák: a téli autóvezetés nagyobb éberséget, türelmet kíván, és ilyenkor különösen fontos, hogy a sofőr tisztában legyen a saját, valamint az autója képességeivel.

− A kifogástalan műszaki állapotú autó a téli balesetek elkerülésének csupán egy összetevője. Rendszerünkkel például mérhető a hirtelen fékezések vagy az indokolatlan gyorsítások aránya, amelyek elemzésével felhívhatjuk a figyelmet a kockázatos autóvezetői magatartásokra – mondja Németh Eszter, az ismert hazai flottakezelő operációs igazgatója.

 

A téli gumi nem elég!

  • Ellenőrizzük a hűtővíz összetételét! A motort hűtő, glikolból és desztillált vízből álló szilikátmentes keverék megfelelő összetétele az autó téli felkészítésének alapja. A két összetevőt úgy adagoljuk, hogy a tartályban fele-fele arányban keveredjenek, így mínusz 37 fokig ellenálló marad a motor a hideggel szemben és későbbi desztillált vizes hígítás után sem kell majd aggódnunk, hogy a motorblokk szétreped. Amennyiben nem vagyunk biztosak a hűtővíz összetételében, akkor fokolóval vagy refraktométerrel tudják ellenőrizni számunka bármely üzemanyagkúton, vagy bármely szervizben egy átvizsgálás keretében.

  • Legyen megfelelő típusú és mennyiségű az ablakmosó folyadék! Míg a nyári ablakmosó folyadékba rovaroldó anyagot tesznek, a téli változatot a fagyások megelőzése érdekében átlagosan 45%-os etil-alkohollal hígítják. A tisztítófolyadék cseréje mindössze párezres tétel, de ha rászánjuk a pénzt, nemcsak kilátunk majd az autónkból, hanem meg is óvhatjuk a szélvédőt a levakarhatatlan fagyásoktól.
  • Figyeljünk oda az apróságokra! Ügyeljünk rá, hogy mindig legyen az autóban jégkaparó és jégoldó az esetleges zárfagyások ellen. Indulás előtt mindig megfelelően tisztítsuk meg a szélvédőt, és ha kell, söpörjük le az autó tetejére hullott havat, nehogy menet közben a szélvédőre csússzon.
  • +1: Készítsük be a túlélőkészletet! Ahogy nyáron például extra vízzel készülünk a problémás helyzetekre, télen a hideg ellen kell védekezni, ha az autóval elakadunk. Városon kívülre való vagy hosszabb utazás előtt győződjünk meg róla, hogy bedobtuk-e a csomagtartóba a vastag pokrócot és van-e nálunk meleg kabát a kényelmes, vezetéshez választott öltözet mellett.

Kép: Abroncs

Csak téliesített kocsival, türelmes vezetéssel lehet biztonságosan közlekedni. Az egyik ismert kereskedőház kereskedelmi vezetője, Tiszay Árpád szerint aki nem használ téli gumit, a inkább ne is üljön autóba!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.