Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezekről a dolgokról a családban soha nem beszélünk...

Tabu a nagy családi ebédeken, de egy másik rokonunkkal kettesben lefolytatott meghitt beszélgetés alkalmával is. Nem merjük szóba hozni a témát, mert még az is fáj, ha csak rá gondolunk. Pedig az elnyomott, magunkban elásott probléma nagyobb gondot okozhat, mint a pillanatnyi szégyen.

Tabuvá az válik, amiről nem akarunk tudomást venni, mert esetleg nem tudnánk feldolgozni lelkileg. De vannak olyan problémák, amelyek nemcsak egy ember számára válnak tiltottá, hanem egy egész közösség, család számára. Pedig lehet, hogy a probléma megszüntetése azzal kezdődik, hogy alaposan kivesézzük. Melyek azok a témák, amelyekről hallgatunk, pedig beszélnünk kellene?

Meztelenség, test. A szülők egyik legnagyobb gondja szokott lenni, hogy hogyan világosítsa fel gyermekét a szexualitásról, az intim higiéniáról. Pedig fontos lenne minél előbb megtenni ezt, hiszen előbb-utóbb a tizenéves úgyis pótolja a hiányzó információt, ám az iskolások között terjedő féligazságok sokszor félrevezetőek, sőt veszélyesek is lehetnek.

Az intim higiénia és a nemi betegségek például rendszerint tabutémák a családban, pedig ha azt megtanítottuk a gyermekünknek, hogyan kell fogat mosni, akkor azt is meg kell neki tanítani, hogy kell az intim tájékkal foglalkozni. A szakértők egy része szerint érdemes nem halogatni a dolgot, ne higgyük azt, hogy például a lányok csak az első menstruációjuk alkalmával kezdenek érdeklődni a téma iránt. Nem! Sokkal jobb, ha mindent korábban elmondunk nekik, hogy már az első pillanatban tudják, mit is kell tenniük.

Alkoholizmus. Sajnos egyre kevesebb az olyan magyarországi család, ahol legalább egy személyt ne érintene ez a szenvedélybetegség. A legtöbben csak félrenéznek, ha tudják, egyik családtagjuk alkoholista, magánügynek tekintik, pedig nem az. Elsősorban akkor veszélyes, ha egy szülőről van szó, hiszen saját szenvedélye tönkreteheti egész családját, gyermekét is. Ezért egyáltalán nem elítélendő az, ha a család kupaktanácsot tart arról, hogyan segíthetnének az illetőnek, majd nem letámadásként, de beszélnének vele, hogy forduljon szakemberhez, menjen elvonókúrára stb.

A legnagyobb tabu mégis a gyerekek szexuális bántalmazása. Hányszor látunk olyan történeteket a televízióban, amelyekben az anya tudja, mi történik a gyermekével, de nem mer vagy nem tud közbelépni: mert fél, hogy botrány lesz, fél, hogy nem tudja majd feldolgozni saját felelősségét a történtekben. Sokszor azok a rokonok is félrenéznek, akik tudnak a dologról, pedig ha már a legközelebbi hozzátartozóknak nem megy, nekik kellene lépniük, akár lesz botrány, akár nem. Elvégre mi a fontosabb? A család jóhíre vagy a gyerek lelki és testi egészsége?

Ugyanilyen titok a fizikai bántalmazás is, pedig az erőszak nem lehet tabu! Az elsimításra való hajlam valószínűleg onnan eredhet, hogy az elmúlt évszázadokban gyakorlatilag természetes volt a feleség és a gyermek verése, de ma már más világot élünk. Ha rokonunk kékre-zöldre van verve, akkor ne hagyjuk annyiban a dolgot, mert sokkal komolyabb végkimenetele is lehet a dolognak, mint egy kis zúzódás: a lelki megterhelésről nem is beszélve a verekedés akár halálesetbe is torkolhat. Csak egy megdöbbentő adat: az erőszakos halált halt nők ötven százalékát saját férje vagy élettársa ölte meg.

Bármennyire is nehéznek tűnik szembenézni a család legsötétebb titkaival, egyszer legalább ki kell őket beszélni, meg kell próbálni megoldást találni rájuk. Hiszen mi van a mérlegen? Néhány kellemetlen pillanat vagy egy elásott, lelket rágó titok. A tabu nem ér meg egy emberéletet...

Sz.F.


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.