Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fáj a derekad?

A felnőtt lakosság jelentős része megélte már a hát-, különösen a derék fájdalmát. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa azoknak ad tanácsot, akik aktívak kívánnak maradni és szeretnék lerövidíteni a munkából való kiesést.

Az ágynyugalom nem kívánatos

A Spine szakmai folyóiratban megjelent belga tanulmány szerint sokkal gyorsabban visszatérhetnek a munkájukhoz a derékfájdalom miatt szenvedők, ha az orvos nem csak konstatálja a mozgáskorlátozottságukat, de kivezető utat is képes nekik mutatni.

A nem-specifikus derékfájdalom, vagyis amelyet nem valami speciális eltérés okoz, nagyon gyakori és költséges probléma. Csupán Belgiumban ez okozza a fizikai munkások negyedének tartós mozgáskorlátozottságát. A felépülés gyakran évekig tart, sőt, sokszor életfogytiglan tartó rokkantsággal kell számolni, ami nyilván a betegnek és a társadalomnak is meglehetősen költséges végkifejlet.

A szakemberek 506 – jórészt fizikai – munkást vontak be a kutatásba, akik a derékfájdalmaik miatt éppen táppénzen voltak. A dolgozókat véletlenszerűen két csoportra osztották: az egyik csoportnál csupán a Belgiumban szokásos módon megállapították a mozgáskorlátozottság mértékét, a másik csoportot viszont emellett orvosi és életmódbeli útmutatással is ellátták. Olyan tanácsokat kaptak, mint, hogy tartózkodjanak az ágynyugalomtól és próbáljanak annyira aktívak maradni, amennyire lehetséges. Ugyanakkor megnyugtatták őket, hogy a fájdalom előbb-utóbb alább fog hagyni. (Olyan súlyos panaszokkal rendelkező munkásokat, mint például az isiász, nem vontak be a felmérésbe.)

Derékfájdalom miatt rokkantság?

Az eredmények azt mutatták, hogy akik életvezetési tanácsokat is kaptak, nagyobb eséllyel épültek fel a betegségükből és térek vissza a munkába, ez mindössze 4 százalékuknak nem sikerült egy év után sem.  Ezzel szemben, az egyszerűen csak „rokkantosítottak” 8 százaléka volt képtelen egy év után a munkába való visszatérésre.  A szakemberek szerint ezen különbség fő oka az orvosi hozzáállás volt, amely biztatta és a helyes irányba terelte a betegeket.

A kutatás fő következtetése szerint nagyon sokat tesz hozzá a betegek felépülési esélyeihez a megfelelő felvilágosítás, tanácsadás és az aktív élet propagálása. Vagyis mindenképpen a „rehabilitáció-orientált megközelítés” lenne a kívánatos, amelynek ráadásul már az első vizitek alkalmával meg kellene történnie. Ha ugyanis a beteg az első hat hét során nem kap szakszerű útmutatást az optimális kezelésre és életmódra vonatkozóan, nagyobb eséllyel alakulhatnak ki a betegség „mellékhatásai”. Ezek pedig tovább növelhetik a munkából való kiesés időtartamát.

Személyre szabottan kell megtalálni a megoldást

- Nagyon fontos lenne, hogy mi, szakemberek is próbáljuk a fájdalmakkal érkező beteget meggyőzni a mozgás és az aktív élet jelentőségéről. Ez nem csak fizikailag segít, de a páciens érdeklődésének fókuszát is képes pozitív irányba terelni, és meggyőzni őt arról, hogy ura a testének és képes kezelni a fájdalmat. – ismerteti dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa. – Az orvosi vizsgálat és ellenőrzés azonban elengedhetetlen, hiszen minden páciensnek személyre szabottan kell ajánlani azt a mozgásformát, amely az ő kora, állapota, problémája, edzettsége mellett a legoptimálisabb.

forrás: www.oxygenmedical.hu

 


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.