Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fáj a vádlid? 10 gyakori oka is lehet!

A vádlifájdalom olyan súlyossá válhat, hogy akár a járást is akadályozhatja. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos szerint az orvosi diagnózis azért is fontos, mert az izomhúzódástól az érproblémáig számos ok állhat a háttérben.  

Izomgörcs

Ez a probléma a jellemzően átmeneti, bár jelentős fájdalmat okozhat. Kialakulhat a túlzott fizikai igénybevétel, a gyenge izomzat, a dehidratáció, a nyújtás elmaradása és az izzadás miatt kialakuló elektrolit-hiány miatt.

Kép: pixabay

Izomhúzódás

Az izomhúzódás az izmok túlerőltetéséből, túlnyújtásából származó sérülés, ami igen gyakran sportolás, fizikai aktivitás közben jelentkezik, bár egy-egy rossz mozdulat következménye is lehet. Jellemzően éles, erős fájdalommal jár.

Artériás klaudikáció (érszűkület)

Vádlifájdalom kialakulhat amiatt is, hogy beszűkülnek vagy elzáródnak azok az erek, amelyek a lábakba szállítják a vért. Végtagfáradásnak vagy intermittáló sántításnak is nevezik, amely már kis megterhelés után is jelentkezik. Egészen görcsös fájdalomig fejlődhet, ám a láb megterhelése után megszűnik. Jellemzően 50-60 év kor felett jelentkezik, tipikus tünete a gyorsan vagy fokozatosan beálló izomfájdalom, aminek következtében a beteg csak rövid távú gyaloglásra képes.

Neurogén spinális klaudikáció (gerinc eredetű sántítás)

Ez a probléma leginkább az ágyéki gerinccsatorna-szűkület tüneteként jelentkezhet. A szűkület a gerinccsatornában húzódó cauda-rostok és/vagy az ideggyökök nyomását okozza. A csökkent vérellátás és a vénás rendszer kompressziója okozta keringési elégtelenség a fájdalom előidézője. A vádligörcsön túl tünetként jelentkezhet még a reggeli alsó végtagi zsibbadás, a járás közben jelentkező végtaggyengülés, a járástávolság beszűkülése, előrehaladott esetben pedig a súlyos járászavar. Jellemző még, hogy az előrehajlás csökkenti a panaszokat.

Kép: pixabay

Achilles-ín gyulladás

Íngyulladás esetén reggelente, ébredés után érződik merevnek a vádli, és maga az Achilles-ín is érzékeny lehet. Edzés után az enyhe, helyi fájdalomérzet szintén problémát jelezhet, főként, ha idővel egyre erősebbé válik. Különösen a mozgást frissen elkezdőknél, illetve repetitív mozgást végzőknél gyakori az Achilles-ín gyulladás, amire duzzanat, megvastagodás is utalhat.

Compartment szindróma (rekesz szindróma)

A compartment-szindróma egy fájdalmas és súlyos állapot, amely vérzést vagy duzzanatot idéz elő egy izmok által zárt téren belül. A magas szövetnyomás csökkenti a keringést és a szövetek funkcióját – kialakul tehát a fájdalom, a zsibbadás, a bizsergés. Az állapot lehet akut, például egy komoly sérülés következtében, és lehet krónikus is, ami sokszor a sportterhelés talaján alakul ki. Az érintett végtagot feltétlenül pihentetni kell, és az orvosi kezelés is elkerülhetetlen.

Diabéteszes neuropátia

A (poli)neuropátia a perifériás idegeket érintő károsodás, mely általában nem önálló betegségként jelenik meg, hanem valamilyen anyagcsere-betegséghez kapcsolódóan. Ez azonban nemcsak cukorbetegség lehet, de vesebetegség, pajzsmirigybetegség, vitaminhiány vagy alkoholizmus is.  Az esetek döntő többségében a tünetek az alsó végtagokon jelentkeznek, a zsibbadás elsősorban a lábat, a vádlit érinti, bár a karon is előfordul. A zsibbadást követően kialakulhat egy égő, zsibbadó, szúró jellegű fájdalom, mely elsősorban éjszaka elviselhetetlen.

Talpi bőnye gyulladás

A saroksarkantyú és az ún. plantalis fasciitis (talpi bőnye gyulladása) gyakran eredményez fájdalmat. A probléma kialakulhat a lúdtalp és a túlterhelés miatt is, különösen olyanoknál, akik erősen terhelik a sarkukat, így futóknál, atlétáknál, táncosoknál. A fájdalom a talpon, elsősorban a saroknál a talp belső oldalán jelentkezik, de kiterjedhet a vádlira is. Különösen reggel, pihentetés után, vagy terhelés kapcsán fokozódnak a tünetek.

Visszér

A visszér-tágulat egy genetikai alapon kialakuló állapot, amelynek számos hajlamosító tényezője ismert, a terhességtől a hormonális változásokig, vagy éppen az elhízásig. Az esetek egy részében a probléma vádlifájdalmat is okoz.

Vénás trombózis – több típusa ismert
Két nagy csoportba soroljuk a trombózisokat: léteznek artériás és vénás trombózisok. Természetesen ezeken belül is vannak alcsoportok. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája a vénákban kialakult vérrögökről és kezelésükről beszélt.

Mélyvénás trombózis

Komoly fájdalmat okoz, ha egy vérrög képződik a vénában – ez természetesen azonnali ellátást igénylő probléma.

Kezelés otthon és az orvosnál

- Enyhébb esetekben a már ismert házi praktikákhoz érdemes nyúlni. A RICE módszer a következőkre vonatkozik: R- rest (pihentetés), I- ice (jegelés), C- compression (nyomás), E-elevation (megemelés). Vádligörcsnél érdemes finom nyújtással próbálkozni, például úgy hogy leülünk a földre, kiegyenesítjük a lábainkat és a lábujjakat a test felé húzzuk. Ugyanakkor a szakszerű és rendszeres nyújtás rutinját érdemes sportorvostól, edzőtől, mozgásterapeutától megtanulni, különösen, ha már többször előfordult vádliprobléma – hangsúlyozza dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos. - Amennyiben nem akut, és más jellegű betegségről van szó, a sportorvos más módszerekkel is segíthet, többek közt lágyrész hialuronsavas injekcióval vagy lökéshullám terápiával. Elsődlegesen azonban a pontos diagnózis az, ami miatt fel kell keresni egy szakembert, hiszen csak ennek alapján kezdődhet meg a szakszerű kezelés.

(Forrás: Budai Fájdalomközpont)

 

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.