Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Favágótempó felsőfokon

Az idén Alsóörsön a Harley-Davidson Open Road Festen rendezik meg a STIHL Timbersports sportfavágó magyar bajnokságot. A 20. jubileumát ünneplő fesztiválon, méltó módon, idén először Timbersports versenyzők mérik össze tudásukat és erejüket. A versenyeredmények alapján kvalifikálnak az indulók a prágai világbajnokságra.

A STIHL és a Harley-Davidson életében közös és meghatározó az elementáris erő és a szabadság. Az erős kötődésnek köszönhetően 2017-ben kezdték meg az együttműködését, és azóta csak bővülnek, és színesednek a közösen megálmodott  programok.

– Úgy éreztük, hogy ezt mindenképp folytatni szeretnénk, sőt, sokkal magasabb szintre emelnénk. A fesztivál a tavalyi nagy sikerű bemutató után az idén már a nemzeti bajnokságnak ad otthont, amely a sportfavágók egyik legkeményebb megmérettetése – jelentette be az eseményen Szeremley Csaba, a verseny koordinátora.– Ez a nemzetközi bajnokság a sportfavágók egyik legkeményebb megmérettetése. A profi versenyzőknek hat számban kell teljesíteniük, amelyek mindegyike nagy fokú technikai tudást, precizitást és erőt igényel – ismertette a versenyszámokat a szakember, majd folytatta: – Június 7-én 17 órakor kezdődik a háromfordulós verseny döntőjére; a hot saw versenyszám, ahol átlagosan a három fa karikát (sütit), a 46 cm átmérőjű fekvő rönkből 7-8 másodperc alatt vágják le a versenyzők, az épített 60 lőerős tuningolt láncfűrésszel. –Minden szám más-más eszközt és technikai tudást igényel, ennek köszönhetően igazán látványos szórakozási lehetőség azoknak is, akik nem követik a sportfavágó eseményeket. Ezen felül természetesen a teljesítés ideje is meghatározó a pontszerzés szempontjából. Nagy a tét, és pillanatok döntenek.

Kép: sajtóanyag

Évszázadnyi minőségi zene és önfeledt életigenlés − erre készülhetünk a Harley-Davidson Open Road Festen. A szülinapi bulisorozatnak is beillő alkalom ugyanis összesen 100 év ünnepe lesz, hiszen a 20 éves fesztivál színpadán egymást váltják majd 10, 30 és 40 éves jubileumot ünneplő zenekarok.

Az idei alsóörsi versenyen indul Strúbel Bence is, aki nemrégiben Hollandiában megnyerte a rookie kvalifikációs versenyt. Az ifjú sportfavágó nemcsak tehetségével, de 16 betöltött életévével is kiemelkedik a mezőnyből. Édesapjával, Strúbel József Dedivel rendszeres résztvevői a Timbersports eseményeinek, és a fiú karrierje egyre-egyre feljebb ível!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.