Félreértés ne essék, természetesen mi, nők sem vagyunk tökéletesek, sőt! És azt sem állítjuk, hogy minden férfiban megtalálhatjuk ezeket a rossz tulajdonságokat!

De mégis, néha nem árt egy kis általánosítás annak érdekében, hogy ne csalódjunk túl nagyot! Ha a következő dolgokat felfedezzük barátunkban, az még nem jelenti azt, hogy azonnal szakítani kell vele. De azért vigyázzunk!

Hűtlenek? A "halálos vétkek" között az élen szerepel az állandó vadászösztön. Mi is lehet rosszabb érzés annál, amikor párunkat egy másik nővel az ágyban találjuk, vagy amikor ismerőseink arról számolnak be, hogy látták a kedvest egy idegen lánnyal csókolózni?

Hogy miért is teszik ezt? Talán nem is mindig a szex miatt, inkább azért, hogy bebizonyítsák maguknak, még mindig képesek a csábításra!

Kisfiúk? Míg a kapcsolat elején szexis csábítóként jelenik meg a férfi, egy idő után sokszor mégis előbújik belőle a kisfiú, akit babusgatni, istápolni kell. És mivel a nők vérében benne van az anyaság, egy ideig örömmel teszik is ezt. Hangsúlyozom: egy ideig.

Valószínűleg előbb-utóbb elegünk lesz abból, hogy párunk gyakorlatilag úgy él mellettünk, mintha saját anyukájával lakna együtt.

Mérhetetlenül lusták? A legtöbb nő szerint igen, és ne csak arra gondoljunk, hogy nem takarítanak, nem főznek. Ez sokak szerint egyszerűen azért van, mert még mindig az emancipáció előtti kép él bennük a feleségről, barátnőről. Vagyis hogy az asszony csak dolgozzon otthon.

Ahogy a háztartás, úgy a közös nyaralás, a közös bulizás és a közös ajándékvásárlás megszervezésének terheit is nekünk kell vinnünk. És ez sok nő szerint még idegesítőbb, mint az, ha a szerteszét hagyott zoknit nem szedik össze reggelente.

Ha egyáltalán eljutunk velük odáig, hogy egy ágyban kelünk fel. Mert valahogy a fenyegetettség szikrája jelenik meg a szemükben, mihelyt az együttlakásról, ne adj Isten, a házasságról lenne szó.  Kapcsolatfóbiások? Bizony!

Mégis pont ez bizonyítja azt, hogy mennyire szeretjük őket, mindenféle rossz tulajdonságuk ellenére. Hiszen ha képesek lennénk velük leélni az életünket, csak lehet bennük valami! Vagy bennünk: a remény, hogy meg tudjuk őket nevelni! Pedig ...nem lehet!